
Kimondottan jó érzéssel töltött el, hogy egy hónapon belül két kedvencemet is elcsíphettem "hazai pályán". A hónap eleji Orphaned Land után most a Trivium volt a soros, akik másodszor tisztelték meg hazánkat, rögtön egy csurig töltött Akváriummal (eredetileg ugye a Dürer lett volna a helyszín, de asszem most nem is bántam a cserét).
Tavaly cikkeztük már párszor Manuel Gagneux érdekes zenei kísérletéről, ahol a black metal találkozik a hagyományos gospel zenei elemeivel. Már csak annak apropóján is, hogy a Zeal & Ardor zenekar Budapestre is elhozta a sok kritikai elismerést besöprő Devil Is Fine című album dalait. A hajón elnyomott repertoár azonban úgy fest hamarosan jócskán bővül, ugyanis a frontember új albumot ígér még ebben az évben, mindennek pedig már előzetese is van. Méghozzá egy újabb videó az egyik friss Zeal & Ardor tételhez. Ahol a zene egy szürreális horror kisfilmet kísér, amit Samuel Morris & Manuel Sieber rendeztek. Ezt a képekben megtámogatott, sajátos hangzású sírásó dalt tekinthetitek meg tehát a hajtás után...
Amikor megtudtam, hogy az olasz Ufomammut meglátogat minket egy percig sem volt kétségem afelől, hogy nekem látnom kell őket! Így dolgoztam már két hete, mint az állat, hogy másnap szabadnapos lehessek. Szerdán pedig nem volt más tennivalóm a meló után, mint elindulni az A38 gyomra felé.
A már bátran mondhatjuk, egykori Twisted Sister énekese, a sosem volt szép Dee Snider betört a Broadwayre. Hősünk a már Budapesten is debütált Rocktopia című darabban vállalt magára egy szerepet, melyet április 9-15 között fog betölteni. Maga a zenés darab egyébként a rocktól (The Who, Led Zeppelin, Queen) a klasszikus zeneszerzőkig (Mozart, Puccini, Händel) sokmindent felölel, ennek hazai szeletéről láthattok részleteket.
Az Overkill idén nem csak egy nagylemezzel, hanem egy masszív koncertkiadvánnyal is meg fogja örvendeztetni a rajongótáborát. Míg az előbbit egyelőre még csak fabrikálják, az utóbbiról már tudni is lehet ezt-azt. Például, hogy a címe Live In Overhausen lesz, többféle formátumban lesz elérhető és hogy egy előzetest, valamint egy dalt is meg lehet már nézni, hallgatni róla.

Az Alter Bridge két zenei agya nem képes pihenni. Myles Kennedy nemrégiben már ki is adta a szólólemezét, a Year Of The Tigert, Mark Tremonti és csapata pedig, ahogy lentebb is látható, pedig jön a Dust utódjával, az A Dying Machine-nal. A
Még három hét (meg egy kicsi) és minden rajongó teljes egészében is meghallgathatja a Melvins legfrissebb agymenését, a Pinkus Abortion Technician nagylemezt. Buzz Osborne-ék ennek örömére elérhetővé tettek egy újabb dalt, az Embrace The Rubot, melyet lentebb, egy videóval megszórva találtok meg.
A Deftones környékén elszaporodott a csend, melyet két képpel törtek meg nemrégiben. A képeken úgy tűnik, a stúdióban mozgolódik a csapat apraja-nagyja, ami könnyen elképzelhető, hiszen a legutóbbi korong, a Gore tavalyelőtt jött ki, ráadásul lekötött koncertjük sincs a közeljövőben (a legutóbbi meg régen volt már).
A hetvenes években gyökerező zenék rajongóinak jó dolguk van mostanában, hiszen megjött a korábban beharangozott Earthless új albuma, és itt az új Monster Magnet is. Lehet, hogy Wyndorfék anyaga nagyobb figyelmet fog kapni, de jelen írás azért foglalkozik az Earthlessel, mert a Black Heaven minden kontextus nélkül, saját jogon is érdemes arra, hogy foglalkozzunk vele.
A naptári nyár első napján,
Folytatja a Metallica a tényleg hiper-szuper újrakiadás-sorozatát. Ahogy sejthető volt, az ...And Justice for All lesz a következő jó értelemben vett áldozat, ennek a nyilván még ismeretlen tartalmú doboza és egyéb kiadásai novemberre várhatók.
Mikor is? Talán még tavaly írtunk róla, hogy egy feldolgozáslemezre készült a DevilDriver. A csapat büszkén jelenti, elkészültek a munkálatokkal, az Outlaws 'Til The End 
Még tavaly év végén jelent meg Jamey Jasta EP-je, a The Lost Chapters, melyen van egy közös tétel az ex-KSE, most Light The Torch énekessel, Howard Jonesszal. Erre a dalra most készült egy videó, mely lentebb látható.
Kirakták a black metal alapvetés Watain turnégitárosát, Set Teitant a pár napja elhíresült karlendítéses mutatványa miatt. Habár a zenekar többi tagja elzárkózott az esettől, a külső nyomás miatt mégis mennie kellett az eredetileg Davide Totaro néven született gitárosnak.
Vannak emberek, akik ráérnek értelmetlen kutatásokkal foglalkozni. A Stanford University és a Cambridge University Psychometriai Központja például kimutatást készített, hogy melyik zenekaroknak milyen jellegűek a rajongói. Mármint nagy általában, persze.