Kimondottan jó érzéssel töltött el, hogy egy hónapon belül két kedvencemet is elcsíphettem "hazai pályán". A hónap eleji Orphaned Land után most a Trivium volt a soros, akik másodszor tisztelték meg hazánkat, rögtön egy csurig töltött Akváriummal (eredetileg ugye a Dürer lett volna a helyszín, de asszem most nem is bántam a cserét).
A takony idő sajna nem feltétlen kedvezett a hangulatnak, de mondjuk pont nem érdekelt, már annyira vártam a koncertet, hogy ha meteorok esnek az égből, sem tört volna le. Elvégre ahogy írtam is, az egyik favorit zenekaromról van szó, akiket már 11-12 éve szeretek és hallgatok és akiket 2016-ban itthon is volt szerencsém megnézni, akkor a Barba Negra Trackben.
A zárt tér egyet jelentett azzal, hogy teljes értékű programot kapunk majd, nem kell, hogy a csendrendelet miatt félbeszakadjon a buli, amely egyébként a Venom Prison műsorával vette kezdetét. Hát, nem tudom. Annyira nem hatottak meg, a gyors blastbeateket breakdownok váltották, de ha nem lett volna közben konferálás, meg nem mondtam volna, hogy mikor ért véget az egyik dal és kezdődött el a másik. Ráadásul indokolatlanul hangosak voltak, ami tovább rontott az összképen, de a lelkesebb fanatikusokat ez sem zavarta, nyilván ők jobban átérezték ennek a fajta muzsikának a varázsát. Sajnálom, nekem nem jött át, de bemelegítésnek nem volt vészes, láttam már rosszabbat is.
Viszont a Power Trip annál jobban adta. Eleve emberibb hangerővel operáltak, ráadásul a Slayer/Metallica ízű, de kiabálós énekkel operáló thrash már sokkal közelebb állt a Trivium által képviselt (és általam is inkább kedvelt) vonalhoz. Power Tripék meg olyan jól látták el a bemelegítés hálátlan feladatát, hogy akkora hangulatot csináltak, mint ide Lacháza. A nevükhöz méltóan már tényleg adtak egy jókora... hát, erő-tripet a folytatáshoz. Persze nem akarnám őket ennyivel letudni, de dalokat (még) nem ismertem, azokról nem tudok beszélni. Viszont a gondolat maga, miszerint ha ez a csapat harminc évvel ezelőtt alakul, ott lennének a legnagyobb legendák között, nem tudott kimenni a fejemből. Van egy érzésem, hogy nem most hallottunk a tökös thrasher ötösről utoljára! Legalábbis remélem, hogy nem!
Viszont, ami ez után következett! A Triviumról, ha máskorról nem, akkor a két évvel ezelőtti buliról lehetett tudni, hogy eleve veszett jó koncerteket adnak, viszont ennyire jóra nem számítottam! Persze, itt van a friss lemez, ami a Shogun óta a legjobb. Ez egy olyan tény, amit ők is éreznek, sejtenek, tudnak, hiszen a korong tizenegy dalából hatot el is játszottak nekünk az egy óra negyven percnyi (!) játékidőben, a maradék részben pedig egy-két kötelező mellett, ahogy ígérték, ritkán játszott dalok, ritkaságok köszöntek vissza a színpadról, ami a zenekar ismeretének kereszttüzében ugyanolyan klasszikusnak minősülhet, mint akár egy Down From The Sky, ami amúgy nem volt.
A dalösszeállítás egyébként a nyilvánvaló slágerek előre bejelentett hiánya ellenére is príma volt. Egy szava nem lehet a közönségnek, habár biztos mindenki hiányolt egy-két kedvencet, de ha valaki már sokadszorra futott bele a floridaiakba, annak üdítő lehetett a setlist ilyen irányú beállítása, az első albumot leszámítva minden korongot sikerült legalább egy dallal megidézni, például a számomra retek gyenge Silence In The Snowt az egyik csúcspont és a lemezt nézve abszolút kedvenc Until The World Goes Colddal, ami magának a koncertnek is az egyik ékesebb szelete lett.
A hangulatra egy szava nem lehetett senkinek, aki rosszul érezte magát, az biztos nem ezen a bolygón él, a kvartett az első perctől kezdve cafatokra szedte a házat! A hangzás a kezdést leszámítva príma volt (még ha nem is hibátlan), a fények tökéletesek, a hangulat meg tényleg olyan forró volt, hogy ilyet ritkán látni. A legtöbb esetben vezényelnie sem kellett a baromi jó frontemberként szereplő Matt Heafynek, hiszen automatikusan jött a pogo, a pit, a "hejj!", a guggolás, táncolás, éneklés, minden, ami csak kellhet egy jó koncerthez. És tényleg csak vigyorgó arcokat lehetett látni a buli végeztével, ráadásul nem kételkedek afelől sem, hogy a banda is szívesen el fog nézni hozzánk legközelebb is, ha úgy alakul. Márpedig rajtunk, a magyar közönségen nem múlik egy percig sem!
Tehát igen. A Trivium, ahogy az elcsépelt klasszikus is mondja: jött, látott, győzött. Faltól-falig lebontotta az Akvárium minden egyes szegletét, amiben a közönség az első másodperctől kezdve örömmel, lelkesen asszisztált. Nem lehet mást mondani, mint köszönetet a szervezőknek, hogy ismét elhozták őket, ráadásul egy olyan lemez turnéján, ami méltán és büszkén csillog a Trivium legjobbjai mellett. Legközelebb is ott lesz a helyem? Hát hogy a viharba ne!
FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT.
