A michigan-i Pop Evil eddig stabilan és elkötelezetten hozta a tipikusan kellemes amerikai hard-rock & post-grunge szerzeményeit. Ezidáig. Bevallom, szívesen méltatlankodom, ha egy zenekar kifele lépked a medréből, főleg ha ezt pop-os irányba teszi, mély átérzéssel tudom köpködve híg fosnak titulálni. Hova cseppfolyósodott el a Pop Evil nyála? Nem tovább, mint a rock rádiók, Billboard listák előkelő helyéig! Valamint az én érzékeny lelkemig. Így a mögöttünk süvítő tavaszi zimankós időkben engem is elért a téli depresszió, ám a hideggel együtt a Pop Evil ötödik albuma is csontomig hatolt.

A borítón nem tudunk átsiklani, beleragad a tekintetünk az apró ábrák teljessé olvadó kavalkádjába. Témába vágóan rögtön a Waking Lions az indítás, melyhez készítettek egy a minimalizmusával együtt is megkapó videót. Valóságos felemelkedés a komplett produkció egyben. Mindjárt a nyitó trackkel világossá válik, itt bizony fülbemászó melódiák lesznek. Egy huszárvágással rögtön a második dalnál rácáfolnak erre, hiszen a Colors Bleed jóindulattal sem nevezhető harmónikus hangzásúnak, lényegében hektikus szajkózás, a kiállást leszámítva. Hogy miért gondolták épp ezt a darabot kidobni slágernek, arra valószínűleg a vélt társadalomkritikai tartalma lehet magyarázat. Marhára oda akartak mondani. Mindezt megerősítendő,  Columbia Tatone rendező(nő) azt fejtegette, hogy a számhoz tartozó klip készítésében, miként inspirálta, és erősítette a #metoo botrány. Azután hosszabban magyarázott egyenlőségről, összetartásról, hadakozásról, békéről egy klisétenger formájában. Az indiai-kanadai egyveleg Leigh Kakaty énekes azt nyilatkozta (tömörre fordítva) a dal kapcsán, őt faji kérdések, valamint a rasszizmus ihlette az íráskor. A rap-stílusú vonallal pediglen kilépett saját komfortzónájából, hiszen alapvetően, a Trenches számuktól eltekintve, saját bevallása szerint ódzkodik ezt a típusú kifejezésmódot használni.

Hasonlóan dühösebb hangvételű az Ex Machina, viszont ez már kapott egy dallamos refrént a sikálós riff mellé. Annak ellenére, hogy Kakaty vonakodik rap-elemeket hozni, fáradhatatlanul folytatja az Art of War-ban, újfent egy népességbírálatos megmondás késztethette rá.

A Be Legendary -ben részemről megkaptam az elmúlt heteim legfaszább riffjét, emellett  a gyógyírt a melankóliámra. Az üteme boogie-zásra készteti a nyakam minden alkalommal, és karjaimat a magasba emelve kurjongatok az ég felé “Ready to rise, ready to roll/ let’s go / let’s go!”. Vígan tapicskolok a Pop Evil lágy fosásában. Folyatom a dagonyázást a Nothing but Thieves elektronikus ritmusában, továbbá elfolyó refrénjében. Cserébe enyhíti a megrontottságom egy ütős gitárszóló. A Crime to Remember lüktetését szintén elektronika adja - micsoda métely! -, de a könnyed taktusok súlyosan búskomor dalszöveget kísérnek. Mindezek tetejébe módfelett gazdagon tartalmaz háttérvokálokat. Ez a jelenség több helyen jellemző. Bár az imént említett két nótában nem érvényesül, az együtteshez új dobos csatlakozott az angol Hayley Cramer személyében. Vele hat héten át Nashville-ben a Sound Emporium-ban dolgoztak a studió felvételeken, majd Hayley visszament Nagy-Britanniába, a többiek meg átballagtak Los Angeles-be a TN and Sphere Studios-ban folytatni munkálatokat. Kato Khandwala volt a producer. Kakaty a studiózásról készült kisfilmben elárulja, hogy kissrác korában erről álmodozott. Zenét készíteni LA-ben. Talán eme megvalósult ábrándról szól a When we were Young, ami zongora akkordjaival végérvényesen ráteszi a puhány jelzőt a korong összérzetére. A záró Rewind befejezésképpen hozza a szó szerinti jelentését, késztetésem van újraindítani a lemezt. A tagok állítása szerint, ez egy végtelenül őszinte alkotás, úgy érzik jó útra léptek, én pedig elhiszem nekik. Színes kavalkád a kiadvány, ténylegesen mellőz bármi egyhangúságot. Tartalmaz dühöt, reményt, erőt, sóvárgást, emelkedettséget, kiábrándultságot, keménységet, gyöngédséget, egyiket sem hangsúlyosan, egyenlő arányban vannak jelen. Mert mindez belefér, kerek egészet adnak. Ahogy mondják, meg akarták mutatni az embereknek mi az a Pop Evil valójában. A nevüket alkotó szavak szembenállását. Tán ezért lett azonos címe a lemeznek. Legendásak nem lesznek, legalábbis ezen ötödik albumukkal sem még, ám megtalálták a saját hangjukat.