RockStation

Egy valóra vált álom

Moldoványi Jancsival a Realpimp alapítójával beszélgettünk

2017. március 01. - KoaX

realpimpj.jpg

Manapság csak arról olvasunk, hogy így szerzett pár milliót, úgy épített házat, innen szerezte a vagyonát, és amúgy is ki az a barom, aki rendesen dolgozik? Na, skacok ezt felejtsétek el a francba! Itt a tökéletes példa, hogy a kemény munkával meglehet élni, és nem kell silány minőséget alkotni, ragaszkodni kell a színvonalhoz! Moldoványi Jancsival beszélgettem, aki a Realpimp szitanyomó alapítója. Tessék elolvasni a cikket és levonni a tanúságot. 

Tovább

Visszatért Sonny Moore (aka Skrillex) a From First To Lastba

fftl2017.jpgÚjra Sonny Moore (ismertebb nevén Skrillex) áll a floridai post-hardcore zenekar, a From First To Last élén. A DJ-ként elhíresült Moore 2004-07 között dalolt a bandában, most viszont újra beszállt az egykori csapatába, sőt, már fel is énekelt egy dalt, a lentebb található (egyébként Travis Smith által feldobolt) Make Wart. Hogy mintegy megerősítse a tagságot, a zenekar egy Twitter bejegyzésben is a világ tudtára adta, hogy Moore bizony megint velük dolgoz'.

Tovább

Öt tökéletes lemez a Crust Punk és a Death Metal fúziójából

hellshock.jpgA szálak tulajdonképpen a nyolcvanas évek elejéig nyúlnak vissza, főleg a brit iparvárosok érdes hangulatú kis punkklubjaiba a külvárosokban. Ahol az akkori punk underground már nyíltan szimpatizált a Motörhead zenéjével és azokkal a metálban egyre extrémebb tereket nyitó bandákkal is, akik végleg szakítottak minden tradicióval és kompromisszummal, hogy igazán sötét, gyors és borult dolgokat alkossanak. Mint a Venom, a Hellhammer és a Celtic Frost. Meg persze a korai thrash bandák tucatjai. Akik első anyagaival párhuzamosan viszont olyan bandák jelentek meg a szigetország punk színterén, mint a Discharge, a Sacrilege és az Amebix.

Tovább

New Model Army és VHK: közös koncert a Barba Negrában

newmodelarmy01.jpg

NMA + VHK: ezzel a két ismert rövidítéssel foglalhatjuk össze a Barba Negra Music Clubban március 10-én tartandó koncert programját. Ezen az estén egy színpadon játszik majd az 1980-ban alakult angol rockzenekar, a New Model Army, valamint az 1975-ben indult legendás magyar együttes, a Vágtázó Halottkémek.

Tovább

Első alkalommal lép fel hazánkban az Alex Skolnick Trio

alex-skolnick-trio-549e90a63d24f.jpg

A trió a Testamenttel ellentétben nem thrashben, hanem leginkább jazzben utazik, amibe azért egy kis rock és metal is vegyül. Ez pedig elsősorban a gitáros széles látókörűségének hozadéka. A formáció márciusban egy rövid európai kanyarra indul, aminek lesz budapesti állomása is. 60 darab széket helyeznek el a Dürer Kert középső termében, de természetesen állva is lehet csodálni a mestert és társait, Matt Zebroski dobost és Nathan Peck basszusgitárost. A kedvezményes belépők fogyóban vannak, szerda este 7-ig még beszerezhetitek az olcsóbb jegyeket! További infók a koncertről ITT.

Videó készült a dalhoz, amit az Airbourne írt Lemmy tiszteletére

Airbourne band.jpgTavaly jelent meg az ausztrál Airbourne új, Breakin' Out Of Hell című nagylemeze. Aminek egyik dalát a rock and roll istenének Lemmy Kilmister úrnak a tiszteletére írták. Ehhez a nagyszerű tisztelgéshez pedig most videó is készült. Amivel most te is tiszteleghetsz, ha a megnyitás után tökig tekered a hangerőt, hiszen Lemmy életfilozófiája is ez volt. Hogy legyen sokkal hangosabb!

Tovább

Itt vannak a 12. HangSúly™ Zenei Díj hivatalos jelöltjei

hmalogo1.jpg

2016-ban is rengeteg új zenét szállítottak le a magyar kemény rock és metal zenekarok. Ebben a rengetegben próbál utat vágni a HangSúly™ Zenei Díj zsűrije immár 12. alkalommal. Ahogy minden évben, idén is a megszokott öt kategóriában szavaztak az online rockmagazinok szerkesztőségei, és a hivatalos jelöltek listáját nézve a műfaj szinte minden irányzata képviselteti magát a klasszikus heavy metaltól a modern groove-os zúzdákon át a brutal death metalig. A legtöbb jelölést Vörös Attila Strength Of Will nevű szólóprojektje kapta, összesen négy kategóriában van esélye a Díjra. Alább a HangSúly™ Zenei Díj hivatalos jelöltjeinek listája.

Tovább

Királyok ezüstben – együtt játszik Bécsben a Pretty Maids és a Gotthard

gotthard.jpg

Azt ugyebár a jóféle régi sulis heavy rock minden hazai rajongója régóta észben tartja, hogy március 4-én, vagyis e hét szombatján ismét Budapestre látogat az irányzat dán „zászlóshajója”, a Pretty Maids. A veterán banda az A38-on mutatja be tavaly megjelent tizenötödik stúdióalbumát, a Kingmakert. Ugyanakkor az sem érdektelen információ, hogy jelenlegi turnéjuk közel felét – az első etapot – a szintén sokat látott svájci Gotthard előzenekaraként nyomják a skandinávok. Leo Leoniék új, sorrendben tizenkettedik lemeze (Silver) abszolút frissnek mondható, hiszen ez év elején rukkoltak ki vele, az idei túrán viszont az egészen korai nótáikból is bőven válogatnak majd. Hozzánk legközelebb Bécsben, a Gasometerben lehet együtt látni-hallani a két patinás csapatot március 6-án (hétfő).

Tudj meg mindent a Vulgar Display Of Powerről!

Pantera-Vulgar-Display-Of-Power1.jpgA napokban (pontosan február 25-én) múlt 25 éve annak, hogy napvilágot látott a Pantera örökérvényűje, az ikonikus borítóval megspékelt Vulgar Display Of Power. Ennek örömére a Loudwire készített egy háromrészes sorozatot a lemezről, melyeket itt, nálunk is láthattok. A rövidfilmekben szóba kerül a lemez készítése, hatása az utókorra, valamint végül, de nem utolsó sorban a borító is.

Tovább

Immolation - Atonement (Nuclear Blast, 2017)

A halál metálban nincs hatalomátvétel

immolation-atonement.jpgAzt már azt gondolom a legtöbben tudjuk, hogy az extrém zene függőség. Eddig a beismerésig szerintem a tizedik favorit lemez és nagyjából hasonlószámú koncertélmény után azért illik eljutni. Tehát az tiszta, hogy ami feszít, fröcsög, hörög, harsog, kapar, vakar, sötét, súlyos, darál és halál, az mind az a kút amibe egyszer beleestünk és aztán ez is lett a vesztünk. Azonban az, hogy ebben a halál metálban megtörténhet-e a hatalomváltás, már sokkal vitathatóbb kérdés lehet. Ami egészen pontosan kiélezhető arra, vajon a régi bandák által megkomponált poklok megfakulhatnak-e az újabb generációk friss vért hozó bandáinak megérkezésével a színtérre? Ha pedig erre a kérdésre mondjuk az új Immolation lemez meghallgatásával keresem a választ, akkor az a válasz egy korrekt nem. Mert soha.

Tovább

Csótánypogó? Igen, már ilyen is van!

cockaroach-moshing.jpgÓ, Japán, te csodálatosan beteg szelete a Földnek! Már az a furcsa, ha valami onnan jön és nem furcsa; legyen az rajzfilm, nagykorúaknak való filmecskék, könyv, festmény, bármi, ami a kultúrához köthető, így a zene is. A japán grindcore egyik csillaga, a Viscera Infest ráadásul feltalálta az eddigi leghülyébb "rockzenei táncot", a csótánymosh-t, melynek ékes bizonyítékát lentebb láthatjátok. Felkészül, betanul, használ, örül, tombol!

Tovább

A Behemoth dobosának másik bandája - Úton az új Azarath lemez

azarath.jpgÖt nagylemezzel a háta mögött, nagyjából 1998 óta fut az Azarath nevű lengyel banda. Amiben szintén Inferno dobol, aki ugye a Behemoth zenekarban is ugyanebben a tevékenységi körben püfföli ronggyá a bőröket. Utolsó lemezük pedig hat évvel ezelőtt jelent meg, ahol némi változás után már abban a felállásban játszottak, ami még ma is áll. Amikor is új lemezt készülnek kiadni In Extremis címmel, méghozzá április 7 - én az Agonia Records gondozásában. A lemezről, mely stílusában nem jár messze a korai Behemoth karmoló black / death cuccaitól, most pedig publikus az egyik dal, amit itt a hajtás után indíthatsz el.

Tovább

Tech-metal örömünnep az A38 Hajón

haken-167737.jpg

Napjaink progmetáljának egyik legnagyobbra tartott zenekara, a brit Haken tavaly áprilisban jelentette meg legújabb, negyedik nagylemezét. A monumentális, és a kritika által is az egekbe dicsért Affinity turnéján ezúttal végre Budapestet is útba ejti a zenekar: a Dürer Kertbe tervezett program a nagy érdeklődésre való tekintettel visszakerül az A38 Hajóra.

Tovább

A Nasty fiúk esete a Sportalsóval - Egy este és hat banda Esztergomban

nasty.jpgA tékozló fiúk megcsinálnak minden helyet, mert semmi sem elég. Ezért lesz a Nasty fiúk esete a Sportalsóval is ez. A hely hangulata ugyanis a mutogató ujjak szúrásától lesz terhes március 14 - én este Esztergomban. Ahova a népszerű belga beatdown banda mellett érkezik még négy remek angol zenekar is. Egészen pontosan a Polar, az Empires Fade, a GIANTS és a My Only, akik szintén mind hardcore közeli muzsikában mocorognak. Illetve őket egészíti ki természetesen hazai pályáról a C.Y.D.. Tehát a stílus ezen irányának rajongói maximum csak a Sportalsó alacsony mennyezetébe fúrhatják fejüket, csalódni viszont biztos nem fognak. Mindehhez a tesztoszteron alapú szeretethez pedig itt találtok kedvcsinálókat a teljesség igénye nélkül.

Tovább

Elnökfejek tövében pergetnek - Itt az új Iron Reagan videó

iron-reagan-1481556560.jpgA Virginia államban lévő Elnökök Parkjában forgatta részben új videóját az Iron Reagan. A sérült elnökfejek tövéből pedig egy vágással máris a tömött koncerttermekben pörög a kamera. Ahogy pörög a zenekar is, hiszen jelentős című Crossover Ministry albumuk alig néhány hete jelent meg és ehhez igazítva beindult nyilván a turnézás is. Magát a videót, pedig itt lejjebb akkor...

Tovább

Chino Moreno + Skrillex + Incubus = ?

incubus_2015.jpgIgaz, még nem egyet (de nem is kettőt) kell aludni ahhoz, hogy megjelenjen az új, sorban nyolcadik Incubus album, a meglepő című 8, mégis egy dalt, a Nimble Bastardot már "magáévá tehette" a nagyérdemű. Ezúttal egy újabb érdekesség derült ki az anyagról, mégpedig hogy az egyik dalban a Deftonesos Chino Moreno és a mostanában már leginkább a DJ tevékenységéről híres Skrillex is vendégszerepel. Hogy milyen lesz? Még nem tudjuk, de ha hihetünk a zenekarnak, valamiféle "varázslat" lesz a dolog mögött.

Tovább

"Az előző lemez egyfajta kapocs volt a múlt és a zenekar jövője között"

Interjú a Suicide Silence énekesével, Eddie Hermidával

suicide-silence-2016-1024x736.jpgAz már jó előre elkönyvelhető volt, hogy az új, egyszerűen a zenekar nevét viselő Suicide Silence album ki fogja verni sokaknál a biztosítékot. A deathcoreból szinte nu metalba való áthajlás nyilván meredek lépés volt, ennek alkalmából pedig lehetőségünk adódott egy interjúra a zenekar énekesével, Eddie Hermidával. Nem akartam a máshol is olvasható dolgokkal zaklatni, így egy-két kötelező kérdés után inkább átváltottam az érdekesebb témák felé.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum