Nem aprózza el a promót az Emmure mögött álló sajtógépezet, ugyanis a lent látható / hallható Smokey már a negyedik előzetes a tegnap megjelent új nagylemezről, a Look At Yourselfről. És hogy mit várhatunk a daltól? Amit egy Emmure daltól várni lehet, ezúttal 9 húron előadva.
Nyolc évvel ezelőtt jelent meg az utolsó Sonic Youth nagylemez, mely a tizenötödik volt a sorban. Ezután nem sokkal pedig feloszlatta magát a banda, aminek Thurston Moore is alapítótagja volt. Az énekes / gitáros viszont már a banda létezésével párhuzamosan jelentetett meg szólólemezek. Ezek közül a negyedik, The Best Day című album is már lassan három éves. Azonban a nagyszerű és nagy múltú dalszerző most ismét új nótával jelentkezett. Ami gitárjával simán megidézi a Sonic Youth fénykorát is, de nosztalgián túl is klassz kis szám lett belőle. Amit emitt lejjebb ízlelhettek meg.
Csak kevéssel több, mint fél évvel ezelőtt jelent meg a francia zenekar Purge című bemutatkozó lemeze, de már is itt a következő anyagba való fájdalmas beavatás. Pedig még össze se szedtük a hideg kőről az arcunk apró kis darabkáit azután, hogy az cafatokban tépkedte le. A kvartett felállású Fange első albuma ugyanis egy death metal / sludge / d - beat hardcore háromszögön belülre szorít pontosan három énekhanggal és ott mondhatni nem hagy túszokat. Szóval sokat nem vártak és már érkeznek a következő anyag előhírnökei, amik alapján zajosabb, kaotikusabb hardcore zenék irányába billen most az inga. Az új anyagon, melynek címe Pourrissoir lesz, ismét hat dalt fog tartalmazni és a megjelenési időpontját március 17 - re jelölték ki. A lemezről publikus két dal pedig itt a hajtás után.

A Ghost egyik legnagyobb varázsa, hogy nem tudjuk, kik rejtőznek a maszkok mögött. Na, persze vannak sejtések, sőt, egyesek tudni vélik, hogy Papa Emeritus nem más, mint Tobias Forge, mégis a Nameless Ghoulok kilétét eddig homály fedte 


Végtelenül érdekes az, ahogy egy zenekar bejár egy utat és közben mennyi változáson megy át. Az izlandi Sólstafir eddigi pályafutása pedig simán a különböző transzformációkról szólt eddig is. Kicsit mindig átlépve a saját határaikat. Aztán itt van ez az új dal a készülő hatodik lemezről és ez megint csak teljesen máshogy szól. Sokaknak talán csalódás is lesz ez a pop-art hatású egyszerűbb rock dal, az ölbe bújó kisgyerek szintjéig leérzékenyülve, de az biztos, hogy semmilyen rajongói elvárásnak nem akartak vele megfelelni. Mindenesetre érdekes, hogy ezek után milyen lesz majd a Berdreyminn című lemez, ami május 26 - án jelenik majd meg. Az emlegetett új dalt pedig...
Március 31-én kerül boltba a Body Count legújabb termése, a Bloodlust. A 2014-es
Tudom, hogy ahol a legkomolyabb találkozást az ördöggel még sokaknak a Pokolgép jelenti, ott nehezebb közegbe ütközik egy radikálisan terjedő underground trend erőtől bő hangja is. Mindenesetre simán megérne egy vizsgálódást, hogy hol van az a fekete lyuk, ami még a világháló által biztosított sebesség ellenére is képes elnyelni a hullámokat, amiken a külhoni zenei tudósítók és kritikusok már régóta szörfölnek. Méghozzá, hogy a black metal gyökerei most megerősödve nőnek tovább a felszín alatt és felett egyaránt. - Tavaly még a bohóc Slipknot egykori dobosa is ebbe az irányba mozdult. - Ami nem jelent mást, minthogy sorban születnek mesterlemezek a műfajban. Az újkori dicsőségcsarnok pedig csak nemesebb lehet, mert itt a negyedik Nidingr lemez. Ami úgy mutatja meg az eredendően északon született stílus minden árnyalatát az ősidőktől napjainkig, hogy simán elcserélhetnénk rá a többi black lemezünk felét. Mert esszenciát szerezni valamiből sosem lehet rossz üzlet.
Azért a kilencvenes évek közös fellépéseinek nagy bandázásai szépen köszönnek vissza a jelenben, azt meg kell hagyni. Ez azonban csak örömhír lehet azoknak, akiknek sejtszinten égett be a kort leginkább jellemző bandák neve. Ezért szép az új Powerflo nevű formáció tagjainak előzményeit felsorolni. A bandát ugyanis elsősorban Billy Graziadei a Biohazard frontembere és a Cypress Hill trióból méltán ismert Sen Dog alkotják. Mellettük pedig még ott van Rogelio Lozano és Christian Olde Wolbers a downset és a Fear Factory egykori tagja is, illetve Fernando Schaefer a Worst dobosa. Szóval a felállás parádés, a hírverés terjed majd mint a bozóttűz, szóval most már csak össze kell rakni valami penge zenét. Erre pedig Billy tegnap ígéretet is tett saját oldalán. Mert azt írta: Hamarosan!
Szinte lehetetlen a szokásos stíluscímkék segítségével behatárolni a The Body zenéjét úgy, hogy azzal közelebb jusson a banda lényegéhez az is, aki eddig nem ismerte őket. Kísérletező hangvétel, doom, ipari zajok, sludge, még több zaj, sikítozó ének, újabban pop elemek és ezzel sem jutottunk közelebb a különleges duó megfoghatóságához.
A gyerekáldásnál nincs szebb dolog. A szülők nyilván örülnek az új családtag érkezésének, már a "landolás" előtt igyekeznek minél többet megtudni róla. Erre szolgálnak az ultrahang vizsgálatok, melynek folyamán - ahogy mindenki tudja - ki is derül ez-az a leendő trónörökösről. Például, hogy várhatóan metalos lesz a szerelmük gyümölcse, ahogy a lent látható eset is példázza.
Sok mindenkit meglephetett Dez Fafara instagram posztja, ahol arról ír, hogy készül az új Devildriver lemez, méghozzá klasszikus country feldolgozásokkal. Azonban egy nagy levegővétel után, ha belegondolunk, az államokban minden metálba szakadt formánál eljön az az idő egyszer, amikor el kell énekelnie ezeket a dalokat. A feldolgozások között pedig természetesen a legnagyobb legendák, Hank III. és Johnny Cash dalai is szerepelnek majd. Apja dalában pedig maga John Carter Cash, azaz Johnny Cash fia közreműködik majd. Ezen túl pedig hallható lesz még Mark Morton a Lamb Of God gitárosa is az anyagon. Meg persze valószínűleg még páran. A tizenhárom dalra tervezett anyag megjelenési időpontjáról még nem volt szó.
Nem reagáltunk most túl gyorsan, de az ziher, hogy az underground nem szalad el. Ugyanis még januárban készült el a Gábor and the Gábor Gábors első kiadványa. Az időzítésünkkel viszont még így is simán reméljük, hogy minden rendben. Mert a címben szereplő kérdésre, mely az ötszámos anyag első elénekelt sora is egyben, az érkező válasz "Azt hiszem semmi sincsen rendben". Ez gáz! De kit érdekel, hiszen ez csak szenny és mocsok. A feltűrt ujjú dzsekikről és a sörös dobozt rugdosó bakancsokról levágós hetvenes évek végének punkzenéje budapesti pince módra.
Igazából a cím mindent elmond, amit tudni érdemes, azaz hogy bevonult a stúdióba a Rage Against The Machine zenei magja, valamint a Public Enemys Chuck D. és a Cypress Hilles B-Real által alkotott Prophets Of Rage. A nyáron a 