Kiadta az új dalát a Veil Of Maya. A Red Furrel a május 12-én megjelenő [m]other című lemezüket vezetik fel. A Red Fur már a harmadik előzetes az anyagról, íme a részletek!
Kiadta az új dalát a Veil Of Maya. A Red Furrel a május 12-én megjelenő [m]other című lemezüket vezetik fel. A Red Fur már a harmadik előzetes az anyagról, íme a részletek!
Az orosz-ukrán háború kitörése óta az oroszországi és ukrajnai művészeti élet számtalan képviselője, így sok-sok zenekar is kénytelen volt elhagyni hazáját, számos honfitársukkal együtt. Ez a tény, illetve az erőszak elleni kiállás igénye is vezetett oda, hogy most sok ilyen zenekar ad koncertet a régió fővárosaiban, így Budapesten és Bécsben is. Az A38 Hajón március 19-én játszik az orosz SBP4, március 21-én az ukrán Nervy, április 16-án pedig a Pornofilmy. /Foto: Pornofilmy, Galya Moiseeva/
Az eredetileg The Big Six néven alakult, önmagukat deathcore válogatottként aposztrofáló brigáddal eddig kis túlzással már annyi dolog történt, mint más zenekarokkal az egész karrierjük alatt. Még az első dal előtt tagcserék, kilépés és egy névváltoztatás is belefért, ez utóbbi eredménye az lett, hogy most már Project: Vengeance néven kell keresni őket. A Taylor Barber (Left To Suffer), Dickie Allen (Infant Annihilator), Tyler Shelton (Traitors), Will Ramos (Lorna Shore) és Darius Tehrani (Spite) összetételű brigád mára igérte első dalát, amelyet azért becsülettel le is szállított Cut. Bleed. Repeat. címmel. Ez alább hallgatható meg.
Ha szívügyed a germán metal korai időszaka, gyorsan próbáld túltenni magad a borítón, vagy legalábbis igyekezz elvonatkoztatni tőle! A csomagolás ugyanis egy minden ízében német, a '80-as évek első felének valamennyi stílusjegyét magán viselő dalgyűjteményt takar.

Újabb stoner/doom zenekar, újabb súlyosság, újabb fuzzos gitárhangzás, újra a kedvenc YouTube csatornámon bóklásztam. Nem is értem, hogy régen ezt miért nem tettem gyakrabban. Ilyenkor lehet a legmocskosabb dolgokat találni. Mostanában pedig eléggé úgy érzem, hogy a kenguruk hazája, igazán mocskos. A Bong Coffin erre tökéletes példaként szolgál legújabb albumával, ami a The End Beyond Doubt címet viseli.
Ahogy azt már korábban írtuk a 2020-as debüt után újabb nagylemezre készül a crossover / hardcore vonalas Drain. A Living Proof május 5-én fog megjelenni, már az Epitaph gondozásában. Az első előzetes (ha a tavaly kiadott Watch You Burn-t nem számoljuk) után most jött egy második is. Alább az FTS (KYS) című dal és a hozzá készített videó.
Dealing With Demons Vol. I címmel még 2020-ban jelentkezett albummal a Dez Fafara vezette DevilDriver. A bandában azóta több tagcsere történt, de ez nem lehetett akadálya a lemez második részének, amely május 12-én érkezik a Napalm Records gondozásában. A sötétebbenek súlyosabbnak ígért lemezről mindjárt itt is van egy eléggé black metalos beütésekkel bíró trekk, Through The Depths címmel. Emellé még borítóval és dallistával is tudunk szolgálni.
Nem pihen a seggén a Rotten Sound, a március 31-én megjelenő, Apocalypse című nagylemezéről már a negyedik előzetes dalt pakolják ki. A finn grindcore veteránok úgy gondolták, a közel egy perces eposz, a Renewables pont jó lesz a figyelem fenntartására, mi pedig ezzel egy szó erejéig sem tudunk vitába szállni. Íme a klip!

Hatékony évnek néz elébe a Magma Rise, több fronton is mozgalmas hónapok várnak a fővárosban működő doom metal csapatra. Ami már biztos, tavasszal érkezik a 2021-es albumuk vinyl kiadásban, májusban egy rövid turnét bonyolítanak le Nyugat-Európában, év vége felé pedig egy új nagylemez is várható tőlük.

Február 17-én jelent meg Szekeres András Funkcionális ámokfutás című új, harmadik szólólemeze - az akkor bemutatott Fantomkép klipje után megérkezett egy új szöveges videó: ezúttal A szerelem kell című dal került fel a YouTube-ra egy ötletes kisfilm képében.
A mai nappal elindult a John Cxnnor X The Devil’s Trade – Live at Roadburn előrendelése. Az április 21-én a Pelagic Records jóvoltából megjelenő anyagon az LLNN két tagjának, Rasmus G. és Ketil G. Sejersennek zenekarával közösen hallható Makó Dávid amúgy is egyedi projektje, azaz az akusztikus folk doom dalok itt egy súlyos, elektronikus alapot kapnak extraként.
Tarajosok vs. raszták: a pennsylvaniai punkrockerek és a floridai ska-punkok újra megtáncoltatják Budapestet! 2015 óta először ismét egy színpadon osztozik az Anti-Flag és a Less Than Jake, hogy mindenkit felrázzanak és megmozgassanak egy igazi nyárnyitó buli keretein belül június 5-én, a Dürer Kertben.
Pénteken megjelenik a Periphery új nagylemeze, a Periphery V: Djent Is Not A Genre. Ez adta az apropót, hogy beszélgessünk kicsit a zenekar egyik gitárosával, a totálisan jó arc Jake Bowennel, akit a lemezzel kapcsolatos kérdések mellett olyan témakörökkel is megtámadtam, mint a mesterséges intelligencia, vagy éppen a videojátékok. Tartalmas beszélgetés következik!

A szokásos YouTube-os köreimet csináltam, amikor szembe találtam magam egy olasz zenekarral, akik eléggé érdekes elegyet hoztak össze. A genoai négyes olyan fúziót csinált a stoner és a számomra klasszikusnak vehető rockban, hogy közelebb hoz mindent a szívedhez. Ha csípted a Velvet Revolver hangulatát feltétlenül olvass tovább!

Mind's Eye címen friss dalt szállított a psztichedelikus doomban utazó Acid King. A március 24-én új albummal, a Beyond Visionnel jelentkező kaliforniaiak Európába is elhozzák majd az anyagot, igaz csak pár dal erejéig. Hozzánk legközelebb augusztus 4-én Innsbruckban lesznek elérhetők, ahol a Poolbar Festivalon játszanak majd egy jót. Íme a nevezett nóta!
Közös dallal és közös turnéval vár minket március 22-én az Epica és az Apocalyptica: a holland szimfonikus metal zenekar a finn cselló-metal hősökkel a Barba Negra Red Stage-en lép majd fel, a Wheel felvezetése után.
Tudom szeretni a grindcore-t, de ha nem tudnám, a Wormrotot még akkor is tudnám. A 2022-ben megjelent Hiss című lemezük ötletes, szerteágazó, színes; úgy vélem, az év egyik legizgalmasabb kiadványa. Nem csupán a grindcore jellemzőit használják változatosan, hanem keverik a noise, punk, black, death és még számtalan stílus elemeit is. Kifejezetten kedvemre valók az alkotásaik; bátran mondom, hogy aki elzárkózik az irányzattól, az is nyugalommal tegyen egy próbát a diszkográfiával. Ebből indulva kiváló bulinak néztünk elébe azon a szerda estén a Robotban.
Némi Demi Lovato melletti kanyar után újra Alice Cooper mellett penget majd Nita Strauss. A gitároshölgy visszatérése egyben a nyolcvanas évek második feléből már ismert Kane Roberts távozását is jelenti, így az új nagylemez dalai az utóbbi időben megszokott felállásban készülnek majd.
Két külföldi és két magyar nevet adott az idei névsorához a Fezen fesztivál. A fehérvári népünnepélyen idén már biztosan ott lesz a Hammerfall, a Cro-Mags, a Road és az AWS is, szóval... Zengenek majd a húrok a királyok városában! A dátum: július 26-29!

Nekem még mindig kicsit új a Barba Negra kék és vörös kócerája a Csepel-szigeten, több okból is. Egyrészt könnyed az odajutás autóval is, szinte eseménytelen, még szombat este is komótosan félholt tud lenni a csepeli főút, ugyanakkor fossá rohadt szervíz út, ahol végülis parkolni kéne majd' szétk**ja a szekeret, azonnali ébresztőt fúj: "Itt vagyunk ám!" Ugyanakkor itt elég a tér a zajnak és hangerőnek - házmester legyen a talpán, aki itt akarja koptatni a feljelentős ceruzáját, másrészről viszont rideg ez a sátor megoldás, habár iszonyat hatékony. Így napi szinten pöröghet már a buli, szinte nem szab határ semmi. Csak rideg és kissé még lelketlen nekem. Belül van a lényeg, én tudom, ott jön majd az élmény, csak hát...amikor a mókuskerék hajtása, a napi teendők vég nélküli egymásutánisága csak pillanatokra engedi át a gyeplőt a hobbinak, könnyen előfordul, hogy az élmény jön könnyen. Így voltam ezzel február utolsó szombatján is, amikor a hűvös szélben a fehér sátor felé vitte a lábam a testem, de a lelkem valahol máshol repült. Hiába verette az estén a kettes pozíciójából az egyik kedvenc bandám a bulit, még a Soilwork is kevésnek tűnt aznap este, pedig de atom setlistet hoztak...!