Ha szívügyed a germán metal korai időszaka, gyorsan próbáld túltenni magad a borítón, vagy legalábbis igyekezz elvonatkoztatni tőle! A csomagolás ugyanis egy minden ízében német, a '80-as évek első felének valamennyi stílusjegyét magán viselő dalgyűjteményt takar.

A kiindulópont természetesen a klasszikus Accept, bár a kiadói adatlap támpontokként emlegeti a Saxon-Iron Maiden-Judas Priest trió tagjait is. Az előbbi kettőt én ugyan nem hallom a németek nótáin, a Priest esetében pedig feltehetően a Screaming For Vengeance/Defenders Of The Faith párosra gondolhattak. A rövid felsoroláshoz még hozzátenném a korai Grave Diggert, valamint a Krokus és a Steeler zenekarok első lemezeit is megemlíteném. A kortársak friss anyagai közül pedig leginkább Herman Frank épp aktuális albumai, így például az itthon pozitív szakmai visszhangot kapott Iron Allies lemeze lehetne jó viszonyítási pont.

Szikár, lecsupaszított, középtempókkal dolgozó heavy metal tehát a játék neve. Zéró újdonság-faktor, maximális hitelességgel párosítva. A Black Hawk ugyanis nem mai csirke; akarom mondani, sólyom... A figurák valahol a háttérben ott bábáskodtak a német fémzene születésénél. Az eredetileg 1981-ben indult csapatnak a hőskorban nem sok babér termett, az '80-as években mindössze egy EP-jük jelent meg. Abból a felállásból egyébként mára hírmondó sem maradt, a zenekar az ezredforduló után vett újabb lendületet. 2005-től pedig kényelmes tempóban szállítják a nagylemezeket, melyek sorában a hivatalosan március 24-én megjelenő Soulkeeper már a nyolcadik anyag lesz.

A zenekar második korszakának stabil pontjai az énekes Udo és a basszusgitáros Michael, de szemmel láthatóan a társaik is sokat látott harcosok. A Black Hawk nem a meglepetések zenekara, ellenben megbízható fémmegmunkálók, akik örökre megragadtak a ’80-as évek első felében. A négy-ötperces dalok közül zenei oldalról felesleges bármit is kiemelnem, a dalsorrend is teljességgel irreleváns; sőt meg merem kockáztatni, hogy az idei anyagon helyet kapott nóták bármelyike az utóbbi másfél évtized Black Hawk lemezeinek bármelyikén ott lehetett volna.

A muzsika mellett a németek dalszövegeit sem kell megfejteni, legyen szó akár az AC/DC mindenkori érdemeit ecsetelő Rock & Roll Is My Headről vagy a fagyos téli éjszakát megéneklő Bells Of Death-ről, netán a 2020-as eseményeket felemlegető Survivorról. A fanatikusoknak némi adalék lehet, hogy Kai Hansen Gamma Ray-beli hűséges fegyverhordozója, Dirk Schlachter is vokálozik a dalokban, de ez az adat már tényleg csak annak a bizonyos zárójeles résznek a lábjegyzeteként lehet releváns.

Az Accept-tábornak, azaz a korai német fémzene híveinek ha nem is feltétlenül piros tollal kell a naptárba vésniük a megjelenési időpontot, egy ceruzával azért három héttel előre érdemes odafirkálniuk a Black Hawk nevét is. A Soulkeeper a maga mezőnyében egy sokat látott muzsikusok által elővezetett erős dalcsokor. Ha ez önmagában elég – a borítón helyet kapott koponyák számából kiindulva, valójában a több évtizedes kitartást is díjazva –, jár a négy vérvörös koponya.