RockStation

Jó Reménység Foka - Itt az új Road klip!

2016. szeptember 19. - theshattered

road_1.jpgElkészült a Road legújabb videója, amelyet a tavaly megjelent M.A.T.T. című nagylemezük egyik legérdekesebb tételére, a Jó Reménység Fokára forgattak. A különleges technikával készült kisfilmet és az ezzel kapcsolatos zenekari közleményt itt, lent találjátok.

Tovább

Ismét egy színvonalas becsületkasszás underground buli pöpec nevekkel!

14311245_1097006130381053_8421238746479392112_o.jpgCsak maximális tiszteletünk kifejezésének terhe mellett tudjuk ajánlani a következő bulit, ami a remek szervezők már ki tudja hányadik ilyen estéje lesz. Melyet lelkes hozzáállással, penge színvonalon hoznak össze, jó nevekkel, jó emberekkel és mindemellett becsületkasszával. Ahol most az ősszel egy hasonló bulin már nálunk járt ír Hollow Truth mellett, az idén világbajnok lemezzel jelentkező svéd Lowest Creature és a holland Deathtrap lépnek majd fel. Ami szerény becslések mellett is az év egyik crossover bulija lehet majd a No Regrets Productions és persze a zenekarok jóvoltából megint. Ízelítőket lejjebb találtok majd a hajtás után, amit megnéztek, aztán jöttök, rúgtok, hanyatt estek és támogattok! Mert első a tisztesség, a második az underground! Október 5 - én is! Dürer Kertünkben is!

Tovább

Nickelback, Monster Truck @ Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2016.09.16.

Kanada két arca

0nickelback2016_28_eredmeny.jpg

A sokat látott, rutinos koncertjáró az ilyen és hasonló esetekben előszeretettel gondol ki előre valami efféle „forgatókönyvet” magában: a várva várt előzenekar szerényebb hangzással ugyan, de elviszi a show-t, és megmutatja az inkább csak türelmes közönségnek, mi fán terem a rock n’roll, a sztárstátuszban tündöklő főbanda pedig egy, az utolsó rezdülésig megkoreografált slágerparádéval jön, lát és győz, legfeljebb a jelen sorok íróját nem hatja meg. Nos, a két kanadai csapat közös bulija kapcsán az élet valamelyest felülírta eme prekoncepciómat, mégpedig őszinte örömömre.

Tovább

Göteborg underground bekarmol - Új Age of Woe lemez készül a világra jönni

age-of-woe-636x329.pngMiután a napokban megtudhattuk, soha többé nem létezik olyan, hogy Bolt Thrower, nos ezután minden olyan hiánypótló anyagra és bandára nagyobb szükség lesz majd, ahol hatása kiütközik még a mindent leuraló és így rájuk emlékeztető gitártémákban. Ezután a rossz hír után viszont a jó hír az, hogy a göteborgi underground ilyen irányú gazdag hagyományaiból, ahol a death metal találkozik a lassú doom és hasonlóan sötét crust elemekkel, már kinőtte magát úgy hat éve egy Age of Woe nevű öt tagú banda, akik tovább viszik a rájuk hagyott örökséget. Amit a mesterek után mesterien karmolnak be hallójáratokba, eddig két kis és egy nagylemezen, mely idén három éves nagyjából. Azonban most hamarosan itt az új nagylemez An Ill Wind Blowing címmel, ami majd hét dallal horzsol, amiből az első publikus tételt itt lejjebb, a hajtás után tesztelhetitek.

Tovább

Na, de ki a Ghost új basszusgitárosa?

Szinte biztosan egy nő

seanghostroch2_638.jpg

Azt, hogy a svéd Ghost tagjai igazából kicsodák egyszer talán megtudjuk. Papa Emeritus személyét illetően olyan nagy kérdőjelek nincsenek, hiszen minden évben jön a leleplező cikk, hogy bizony a banda élén Tobias Forge áll, viszont a Nameless Ghoulokról gyakorlatilag semmilyen információnk nincs. Eddig! 

Tovább

Tíz perc vegytiszta crossover! - Hangulatjavítónak Primal Rite kislemezt!

primal-rite-636x395.jpgAzt hiszem mindannyiunk nevében beszélhetünk, ha azt állítjuk, szeretjük mikor egy banda mindössze harminc másodperc alatt meg tud minket győzni, hogy amit csinálnak azzal majd robban a bomba a kurva lemezboltba! Nos, nem is kérdés, hogy a San Fransisco városában kinyilatkoztató crossover / thrash négyes, azaz a Primal Rite pontosan ebből a szögből rúgja a büntetőt, aztán meg már csak azt hallod, hogy mindenki üvölt, mint a sakál! Második kislemezük kézzelfogható változata ugyan csak október elején érkezik majd meg, de ahogy már megszokhattuk, online felületen már simán lehet tolni a Complex Life of Passion című anyagot. Amit itt most meg is hallgathattok egy az egyben a hajtás után! Hangulatjavítónak, antidepresszánsnak is kiváló anyag!

Tovább

Kint van az új Heaven Shall Burn lemez - Pörög az új videó

heaven_shall_burn_bandfoto.jpgÉppen ma, azaz szeptember 17 - én jelenik meg hivatalosan is a német Heaven Shall Burn új nagylemeze Wanderer címmel. A nyolcadik albumának megjelenését pedig mással ünnepelhetné stílszerűbben a zenekar, minthogy kidob egy új videót is a friss cuccal párhuzamosan. Amit Michael Winkler rendezett a Passage of the Crane című dalhoz. Hajtás! Aztán lejátszás!

Tovább

Új NOFX videó - Kanyarban a friss lemez

nofx38070.jpgMár beszámoltunk róla, hogy hamarosan, vagyis egészen pontosan október 7 - én érkezik az új NOFX lemez First Ditch Effort címmel. Illetve a már publikus nótákat is megmutattuk, most azonban itt a harmadik előzetesül szolgáló dal is a lemezről, méghozzá a zenekartól már megszokott komisz stílusban, ami természetesen egy új videóban ölt testet. Az Oxy Moronic videót pedig talán már nem meglepetés, hogy itt lejjebb tolhatod, vagy passzolhatod.

Tovább

TOP10 idén 25 éves rock/metal album

metallica-in-moscow.jpg1991. Még tombol a hajmetal, a Guns N' Roses mánia bekebelezi a világot, a Black Sabbath újra Dioval az élen tolja egy kis ideig, az AC/DC a The Razor's Edge-t turnéztatja, felfutóban a grunge. Több, ma már legendás lemez látott napvilágot ebben az évben, aki már akkor is "élte" a rockzenét, izgalmas korszakot tudhatott magáénak. De lássuk, milyen, mára már kultikussá érő korongok láttak napvilágot ebben az évben? Nektek mik a kedvenceitek ebből az évből? Mi maradt le, mit hagynátok ki ebből a felsorolásból?

Tovább

Kedden Budapesten ad koncertet a Mutiliation Rites!

mutilation-rites-12.jpg

Ismét Budapesten a kurrens black metál színtér egyik legegyedibb zenekara, a New York-i Mutiliation Rites! A Darkthrone fanatikus kvartettet még a Tombs egykori dobosa, Justin Ennis alapította, hét év alatt pedig kisebb kultstátuszt értek el legendásan hangos és katarktikus koncertjeik, valamint a műfaj jellegzetes riffjeit punkos attitűddel, valamint thrash metálos és crustos hatásokkal ötvöző stílusuk miatt. A Pitchfork kritikusa által csak egy mocskosabb Convergehez vagy a korai Mastodonhoz hasonlított négyes tavaly februárban járt a fővárosban, most pedig a Wiegedood és a The Dead Creed társaságában visszatérnek, hogy az ősz valószínűleg egyik legsúlyosabb klubkoncertét adják a Dürer Kertben szeptember 20-án.

Tovább

Az új Rob Zombie klip megvolt már?

Rob Zombie1.jpgÚj klipes dal látott napvilágot Rob Zombie áprilisban napvilágot látott nagylemezéről, a zseniálisan epikus című The Electric Warlock Acid Witch Satanic Orgy Celebration Dispenserről. A (szándékosan) '80-as évekbeli B-kategóriás horrorfilmekre emlékeztető videó a The Hideous Exhibitions Of A Dedicated Gore Whore című dalra készült. Gatyát felkötni és tessék zombulni!

Tovább

Rise To Ruin - Bury A King (2016)

A romok után mi marad?

2016. szeptember 16. - KoaX

rise_to_ruin_bury_a_king_cover.jpg

Szeretem a kihívásokat. Szeretem mikor viszonylag új feltörekvő zenekarok küldik nekünk az anyagaikat. Néha találunk igazi gyöngyszemeket, amik aztán hatalmas kedvencei lesznek a szerkesztőségnek. Most sem vagyunk restek és megmutatjuk nektek az egyik legújabb brigádot a Rise To Ruint, akik nem régen készültek el bemutatkozó albumukkal. Itt a Bury A King.

Tovább

Jövőre érkezik Nergal folklemeze!

behemoth-negal.jpgAzért valljuk be, mindannyian - és itt nem csak a Behemothosokról beszélek - félszemmel figyeljük a Nergal folkos side-projektjével kapcsolatos híreket, de eddig folyamatosan lukra futottunk, semmi konkrétum nem volt, se egy dal, se egy dalrészlet, de még egy hang sem. Időközben persze egy-két konkrétum már kiszivárgott.

Tovább

Elvileg nagyon baba Tool albumra számíthatunk!

..., ha egyszer megjelenik

tool2016.pngNagyon erős túlzással akár azt is el tudjuk képzelni, hogy tényleg 10000 nap fog eltelni a Tool előző, hasonló című lemeze és az elvileg már erősen készülő friss lemez között. Viszont ha már a sajtóhadjárat beindul, felcsillan az egyszeri rajongó szeme, most például Justin Chancellor basszer hintett el néhány gondolatot az arra éhezőknek:

Tovább

Elég beteg videóval jelentkezett a Giraffe Tongue Orchestra

giraffe-tongue-orchestra-1.jpg

Broken Lines címmel szeptember 23-án jelenik meg a Giraffe Tongue Orchestra debütlemeze. A banda igazi szupergrupp, hiszen tagjai főállásba az Alice In Chains, a Mastodon vagy a The Dillinger Escape Plan muzsikusai. A csapat most egy elég beteg videóklippel jelentkezett, melyet a Blood Moon című dalra forgattak.

Tovább

Nostrum - Itt egy új Meshuggah-dal, 360 fokos dalszöveges videóval

meshuggah2016.jpg

Ahogy azt már nálunk is többször olvashattátok az új Meshuggah album október 7-én jelenik meg The Violent Sleep Of Reason címmel. Az anyag producere maga a zenekar volt, a hangmérnök pedig Tue Madsen. Új dalt Born In Dissonance címmel korábban már mutattunk róla, most alább itt egy újabb előzetes, a Nostrum című tétel, amelyhez, ráadásul egy 360 fokos szöveges videó is készült.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum