
A Placebo zenekar októberben világkörüli turnéba kezd, hogy megünnepelje óriási sikerű debütáló albumuk megjelenésének 20 éves évfordulóját. A koncertsorozat hazánkat is érinti, a csapat 2016. november 11-én ad koncertet a BudapestArénában!

A Placebo zenekar októberben világkörüli turnéba kezd, hogy megünnepelje óriási sikerű debütáló albumuk megjelenésének 20 éves évfordulóját. A koncertsorozat hazánkat is érinti, a csapat 2016. november 11-én ad koncertet a BudapestArénában!

Egy nap, amikor kifejezhetjük a gyengébbik nem iránt érzett szeretetünk, hálánk, odaadásunk – attól függően ki hogyan érez - egy nap, ami a nőkről szól és persze az aznap ünneplő Zoltánokról – idén e jeles napot dupla dózisban adagolhatjuk magunknak, hiszen március 8-a mellett március 14-én egy óriási bulival fejelhetjük meg az ünnepet a Barba Negra Music Club-ban.

Az Eagles of Death Metal, azaz a globálisan terjedő Kurvák És Kamionosok Rockshow G-(izé) Hangolásban, még a 2015-ös Hegyalja Fesztiválra jött volna (ha az lett volna) tenni, amit a legjobban tesz: megkínálni minket a jó öreg hankypankyvel. Aztán ez tolódott októberre, novemberre, terrortámadás, megfeneklés, 3. időpont, Barba Negra, 4. időpont 3. helyszín, Akvárium, és végül csak' sikerült. Úgy, ahogy kellett. Örömünnepileg, rock'n'rollosan, és talán még nálunk is jobban örült ennek... a zenekar maga.
Mennyit keres egy zenekar egy buli alatt? Pontosan erre keresi a Billboard is a választ, ezért heti rendszerességgel nyilvánosságra hozzák az éppen úton lévő előadók bevételi adatait, melyek közül néhány metal banda pénztárcájába mi is belekukkantunk. Fontos, hogy ez nem a tiszta keresete a zenekaroknak, mivel erről megy még le hely bérleti díja, a szervező része, és még sok más egyéb költség.
A kedvenc német hosszúhaj-szakáll-rock formációnk, a Kadavar egy újabb zenei videóval jelentkezett Pale Blue Eyes címmel. A dal legutóbbi Berlin című lemezükön szerepel és egyben az első klip amely, a banda által kitalált " vizuális album" bemutatkozó tétele. A vizuális albumról, illetve a zenekar ötletéről, annyit kell tudni, hogy 12 videó kíséri majd az album dalait és minden hónapban jelentkeznek egy videóval egész évben. Természetesen ez minket egyáltalán nem fog zavarni, sőt! Íme a videó.
A rock- és metalzenekarok sokszor elég furcsa módját választják önmaguk vizuális kifejezésére. Néha kicsit sok a smink, néha már-már szado-mazo méreteket ölt a bőr, vagy éppen a ruhaválasztás nem éppen optimális, mégis büszkén feszítenek a sokszor egyenesen komikus szintet öltő fényképeken. A 9gag nevű angol nyelvű viccoldal (valószínűleg sokan ismerik a RockStation olvasói közül is) ezekből a képekből szedett össze egy szép csokorra valót, melyek között néhány a mai napig aktív és ismert zenekar is megtalálható. Fontos kiemelni, hogy ennek a posztnak kizárólag a szórakoztatás a célja, érdemes úgy is kezelni!
Nem indul fényesen az nem olyan régen beújított Ed Force One karrierje. Az Iron Maiden Boeing 747-es márkájú turnérepülője éppen a santiagoi Arturo Merino Benitez reptéren indult volna felvenni némi kerozint, miközben történt a baleset. A zenekar a következőket írta ki a Facebookra a mellékelt fotókkal egyetemben:

30 év elég hosszúnak mondható pályafutás. Nem sokaknak adatik meg, hogy ennyi időt tölthessenek lemezkészítéssel, turnézással szerte a világban, mindezt jóformán változatlan felállással. Jómagam 21 éve láttam a Sick Of It All-t először a napsütötte Floridában, egy fesztivál kis színpadán, rekkenő hőségben. Persze addigra már túl voltam jó pár rongyosra hallgatott Just Look Around, és Blood Sweet and No Tears kazin, de attól a pillanattól kezdve magába szippantott a színtér, a vibráló energia, a vállt vállnak vetett küzdelem a létért, és hazatérésem után a hazai színtér felé is nyitottá váltam, amit előtte személyes okok miatt nagy ívben kerültem.
A tavalyi év elején Apex Predator - Easy Meat címen jelent meg a grindcore-istenek, a Napalm Death tizenötödik lemeze. Az albumon szereplő Dear Slum Landlord című nóta most a egy kiváló fekete-fehér videoklipet kapott. A videót Costin Chioreanu készítette, a koncertfelvételeket pedig Oliver Barth rögzítette. A bandától már megszokott hangvételű és komolyságú videó szerintem ismét elég jól sikerült, de erről ti is megbizonyosodhattok a hajtás után. Písz!
Új stúdiólemezzel jelentkezik a hazai noise rock vonal egyik legkiemelkedőbb bandája, a Pozvakowski. Az Iterum névre keresztelt, négy tételt tartalmaz új anyag áprilisban lát majd napvilágot. Jelenleg az anyag keverése folyik, mégpedig egy svájci stúdióban. A bandát amúgy legközelebb március 17-én láthatjátok/hallhatjátok a Dürer Kertben, ahol az Ygfan és az Entrópia Architektúra mellett aprítják fel a színpadot. Itt egy kis előzetes videó ízelítő gyanánt.

Fákinfákk! A mostani Top 10-ben azok (is) lelhetik örömüket, akik a „szex, drogok, rock n’roll” szlogen és életfelfogás jegyében élnek vagy átérzik azt. Az itt listába vett nóták központi témája ugyanis nem más, mint maga a nagybetűs SZEX. Nyilván többször ennyit is össze lehetett volna szedni, hiszen a téma olyannyira összefonódott a rock / metal muzsikával, hogy gyakorlatilag kimeríthetetlen, de talán így is kellően élvezetes lesz. (Ha nem, akkor elkúrtuk…)

Március 27-én, ezen a csodás vasárnapon nem csak a nyári időszámítás veszi kezdetét, hanem új fejezet nyílik az ország legjobb partyrock csapatának életében is. Nincsenek véletlenek, Idő van címmel új lemezt jelentet meg a Fish!, hogy ismét egész pályás letámadást intézzen lendületes poppunk slágereivel.

71 éves korában Santa Monica-i otthonában elhunyt Keith Emerson billentyűs, a 70-es évek egyik legnagyobb progresszív rock bandájának, az Emerson, Lake & Palmernek alapítója. Mindezt maga a zenekar jelentette be Facebook oldalán.

A budapesti The Silver Shine nem totojázik! A punk rockot és a rock and rollt ötvöző zenekar legújabb albuma a mai nap jelent meg a német Wolverine Records gondozásában. Persze a Hold Fast című anyaghoz több klipet is forgattak az arcok. A Please Tell Me klipjét nálunk is láthattad, most viszont itt van a I've Got Heart című szerzemény vizuális élménye is a hajtás után még több infóval!
Sajnos még nem ma, de nem is holnap lesz, amikor a boltok polcaira kerül az előző lemez óta jelentősen átalakult Lacuna Coil új albuma a Delirium, de az olaszok máris megmutatták a friss eresztés borítóját és dallistáját.

Március 18-án jelenik Iggy Pop új lemeze a Loma Vista Recordingsnál Post Pop Depression címmel, melynek társszerző producere és gitárosa a Queens Of The Stone Age főnök Josh Homme volt. A lemez rögzítésében a két rocksztárt Dean Fertita a QOTSA gitáros/billentyűse és Matt Helders az Arctic Monkeys dobosa segítette, míg a turnéfelállásban - merthogy koncertek is lesznek - Troy Van Leeuwen (QOTSA gitáros) és Matt Sweeney (Chavez) is szerepet kap. Az album azonban alább már most meghallgatható. Csekkdisz!
Az Angertea egyike azon –egyre fogyatkozóbb számú- zenekaroknak hazánkban, akik ha új lemezzel jelentkeznek, szinte biztos, hogy be fog találni. A nagymágocsi trió pedig már 20 éve, az eddigi négy albummal le tett annyit az asztalra, hogy a legújabb Snakes In Blossomtól joggal várhassam el, hogy hozza a minőséget. Most sem kellett bennük csalódni.

A dortmundi Westfallenhalle Aréna ad otthont május 26 és 28 között az idei Rock Im Revier Fesztiválnak. Az igényes városi környezetben kialakított rockfesztivál tartalmas programokat kínál, mégpedig:

Ma jelenik/jelent meg a Killswitch Engage új albuma Incarnate címmel. A zenekar az egész albumot meghallgathatóvá tette, így mi is közkinccsé tesszük. A csapat nyáron Budapesten is fellép. A Budapest Parkban június 14-én megrendezésre kerülő koncerten olyan bandák lépnek még fel, mint az Architects, az August Burns Red, az Atreyu és a Bury Tomorrow.

Március 14-én a Dürer Kertben tér vissza Budapestre a britek egyik kedvelt fesztiválzenekara, az Ozric Tentacles. Az instrumentális zenéjével afféle pszichedelikus űrutazásra invitáló együttes 33. éve működik, Ed Wynne alapító gitáros vezetésével. Zenéjükben az ambient, a groove és a dub elemeit ötvözik pszichedelikus rockkal, legutóbbi lemezük a tavaly megjelent Technicians of the Sacred. Dobosként egy magyar zenészt, a 2012-ben csatlakozott Szende Balázst láthatjuk majd a színpadon. A zenekar az Ozora fesztivál mellett számos hazai klubban is bizonyított már, így most is igazi elszállós élményre készülhetünk.