Az idei év első thrash bulijának húzóneve számomra a Dr. Living Dead volt. Örök tézist erősít, miszerint a Svédország irányából érkező zenekarok ha már nem tudják feltalálni a spanyolviaszt, legalább meg tudják tölteni tartalommal. Az újragondolásukkal frissé és naprakésszé tesznek bármit, legyen az hardcore (Refused), ősrock (Graveyard), garázszene (felsorolni is nehéz) vagy éppen a diszkó (Ace of Base). A doktorok is hozott elemekből melóznak, de ez a thrash/crossover vonal a mai napig annyira garantált siker, hogy csak tökösen kell előadni, és minden egyes kikacsintás inkább süvegelendő, mint fejcsóválásra okot adó.
Manapság olyan információs túlkínálat tombol az internet által, hogy a ránk zúduló oldal mennyiség következtében lesz néhány tucat a főcsapásokon ami elér minket, és lesz kis millió másik, ami azért nem. Vagy nem annyira. Azon a kis millió másikon pedig lesz néhány olyan bandáról szó, akik valahol a világ másik végén rendkívül jól tolják a tisztes földalatti színtéren, de akkora fényt még nem kérnek, vagy kapnak, hogy mindenkihez eljussanak akihez szólni tudnak. Arról nem beszélve, hogy akár a fiatal hardcore bandák száma is olyan magas, mint az élő koncertjeiken okozott szélső értékbe kilengő vérnyomás. Így képtelenség is volna mindet mindig megemlíteni, de hogy azért minél teljesebb legyen a kép a színtérről, itt van öt olyan mostanában lemezzel is előrukkoló csapat, amiről nem tettünk említést, de elég érdekesek ahhoz, hogy ezt pótoljuk.
