A zenekar, aminek még a Tankcsapda is nyitott. Illetve a zenekar, amely akkor játszott dallamos punk rockot, amikor a Green Day-ről, a The Offspring-ről, illetve a társaikról még fogalmunk sem volt. (A ’80-as évek második felében idehaza a különösen jól értesültek is legfeljebb csak a Bad Religion nevét ismerték.) Továbbá a zenekar, amely tavaly már alapítása négy évtizedes jubileumát ünnepelte - tette mindezt úgy, hogy ha alkalmanként hullámvölgyekben járva is, de folyamatosan jelen volt a hazai színtéren. Végül pedig a zenekar, amely évtizedek óta egyenlő az alapító gitáros/énekes Vigivel.