A francia Vindsval projektje, a Blut Aus Nord az utóbbi bő egy évtizedben meglehetősen aktív. Egy-két évente érkeznek az egyre kreatívabb albumok, amikor pedig nem album érkezik, akkor egy kislemez, vagy split került a rajongók elé. Személy szerint én nagyjából három éve, a 777 trilógia első részénél vettem fel a fonalat és őszintén a mai napig nem tudok egyértelműen a zenekar mellett kiállni. A zsigeri, gonosz és sötét, igazi black metal feeling (What Once Was...) nekem nagyon sok, nem tudom hosszú időn át elviselni, viszont ami például 777 – Cosmosophy lemezen szól, azt szinte egész nap tudnám hallgatni (főleg az Epitome XVII-t). Szóval újabb nagylemez a Debemur Morti stúdióból és ismét egy nagy ívű folytatás: a 1996-os és a 2009-es Memoria Vetusta után végre ez is trilógiává nemesül. Nem is akármilyenné.

A svéd Marduk éppen stúdiózik, hogy aztán a zenekar 2015 januárjában megjelentesse tizenharmadik nagylemezét. Azon túl, hogy a címe Front Schwein lesz, mást egyelőre nem igazán árultak el, de azért ennél a bandánál nagyjából lehet sejteni, hogy mit várhat az ember. Addig is itt az előző, 2012-es, Serpent Sermon című album. 

A Slipknot újjáéledése okán azt lehetett gondolni, hogy a Corey Taylor másik csapata (ugye Jim Root Slipknot gitárost korábban kitették a bandából) a Stone Sour egy időre parkolópályára kerül, de mégsem egészen így lesz, ugyanis a csapat jelenleg egy burbanki stúdióban dolgozik, igaz "csak" egy feldolgozáslemezen. Az album állítólag jövő év elején jelenik meg, de hogy milyen dalok szereplenek rajta, azt még nem tudni, de a csapat ilyeneket például szokott játszani koncerteken ...

A világ minden kincséért sem szeretnénk belekiabálni a közeli önkormányzati választások bábeli zűrzavarába, csupán egyetlen dolgot érzünk szükségesnek leszögezni: Budapest szórakozóhelyek tekintetében jól teljesít! Testközelből tapasztaltuk ezt, hiszen szombaton a Barba Negra kalóztanya vendégei voltunk, szerdán pedig már az A38-as hajó feneketlen gyomra nyelt be minket.

Lassan itt a tél. Mindenki elkezd egyre melegebben öltözni az ősz folyamán. Egyre hosszabbak lesznek az éjszakák a nappali kellemes napsütés pedig csak szép emlék lesz. Ám mielőtt ez bekövetkezne még megrendezésre kerül a második Medvék Éjszakája, ahol négy medve csapat fog vicsorogni, brummogni, és széttépni a színpadot. Még több infó a hajtás után.

Madárlátta jegyzetfüzetek, és sártól (és folkmetáltól) kisilabizálhatatlan rúnákká degradálódott helyzetjelentések. Mármint a jegyzetfüzetben. Ez minden mentségünk a nyári utolsó két rákkenró' helyzetjelentés idáig csúszására. Mostanra viszont sikerült kiganajozni a koszcsíkok és sörfoltok közül, ami belepte, szóval ideje leporolni az emléket is: milyen is volt az "ilyennincsdemégislett" Rockmaraton?

Kicsit szegecses, kicsit piszkos, kicsit olcsó, de legalább a miénk. Igazából épp olyan, mint az eddigiek, csak majdnem. Ennek minden előnyével és hátrányával. Délutáni pogókban elviselhető mértékű szurkálódás következik.

Aki már látott Steel Panther videót, natalán élőben is látta már őket, pontosan tudja, hogy mennyire beteg arcokról van szól. Legutóbbi lemezük, a nem túl bonyolult All You Can Eat idén jelent meg, erről az albumról a Pussywhipped dalhoz készítettek egy csodálatos kisfilmet, fókuszban a herékkel. Végünk van.

Elkezdődött hát a fedett pályás idény. Mármint rockilag. Is. Talán jobb ez az időszak egy fokkal, mint az eklektikus fesztiválok szezonja, amikor az éppen ráérők szemét (fülét) az éppen fellépők kiszúrják egy best of show-val. Egy Barba Negrába mindenki az adott zenekarért (esetleg még az előzenekarok valamelyikéért) érkezik, a nép így egyet akar, s ebből lesz a felülmúlhatatlan közösségi élmény.

Szeptember 6.-án a Gozsdu Manó - mondhatni, se szó, se beszéd, mert hogy előző nap szereztem tudomást a buliről, az is ritka - 3 nem akármilyen zenekart vett újra óvó, vidéki rockpincéket a belvárosi stíl limitált pólójába öltöztető kacsóiba. A Nagy Tengeren túlról hozzánk először érkező, tehetséges, fiatal Vasudeva és az oly ritkán daloló hazai post-pacsirta Shell Beach kísérték a Tides Of Mant, ami legalább akkorát robbant debütáló lemezével nem is oly rég a nemzetközi post-rock undergroundba, mint a mi hallójáratainkba - régen, nagyon régen volt, hogy ilyen frissítően és felforgatóan hatott rám egy show, ami mindennek ellenére megőrizte egy underground rockbuli minden báját.

Ma este 23.00-kor indítja egyik új sorozatát a Spektrum, mely minden heavy metal rajongó érdeklődésére számot tarthat. A heavy metal története című sorozatban a többgenerációs és az idők során sokrétűvé fejlődött heavy metal zeneirányzat történetét és jelenét veszik górcső alá. A 11 részes filmet Sam Dunn készítette és megszólalnak benne a műfajt formáló zenészek és producerek, olyanok mint Slash, Bruce Dickinson, Alice Cooper, Lemmy és még sokan mások. Bemutatásra kerülnek a heavy metal irányzatai a klasszikus kezdetektől a glamen át a progresszív válfajokig, és a személyes történeteken keresztül bepillantást nyerünk a kulisszák mögötti világba. Jó lesz mi? Alább egy kis előzetes.

Szeretjük az animációs videóklipeket. Talán több a lehetőség az ötletek (még ha azok teljesen agyatlanok is) megvalósítására, sokkal szabadabb ez a műfaj; mint az élőszereplős. Próbáltunk összeszedni a 15 legjobb ilyen klipet a témában, ezt találjátok a hajtás után. Van itt rajzfilm, bábfilm, átrajzolt videó, véres-beles, ötletes, látványos és vicces. És, hogy ha hozzátennétek? Nosza, rajta! De videólink legyen ám!

Rob Scallon akkora ász lett a közelmúltban, köszönhetően agyahagyott videóinak, amikben hol Slayert, hol Cannibal Corpse-ot, hol egészen mást játszik különböző hangszereken, hogy új videója, melyben a Slayer Angel Of Death című klasszikusát játssza bendzsón, már a Billboard-on debütált egy interjú keretében. Slayerrel ugye nem lehet hibázni, nem is sikerült!

Unatkozó, sok szabadidővel rendelkező arcok szoktak csinálni zenei mashupokat, aminek az a lényege ugyebár, hogy két (vagy több) jól ismert dalt egymásba variálnak. Valakinek eszébe jutott, hogy milyen mókás lenne, ha a Nirvana Smells Like Teen Spiritjének az éneksávjait ráhajítanák minden stadionmetál legstadionmetálabbik dalára, azaz a Europe The Final Countdownjára. Meglepően jól passzol a szisztéma, amit alább ti is csekkolhattok. Az eredetiket nem tesszük ide, mert úgyis mindenki ismeri.

Az énekes, Mark 'Barney' Greenway nyilatkozata szerint valamikor 2015 elején érkezhet a Napalm Death tizenötödik nagylemeze. Azt mondja, hogy ez lesz az egyik leggyorsabb és legelborultabb albumuk, de ezzel együtt a legfurább, legnyomasztóbb és legkalandosabb is (jelentsen ez bármit is grindcore témában). Az idei év során rengeteg időt szántak a nóták megírására a turnék közti szünetekben (ami amúgy abban is sokat segített, hogy változatosabb dalok születhessenek), tehát javarészt már össze is állt a cucc, a felvételek pedig ismét Russ Russelnél fognak zajlani, aki a banda szerint egész más megközelítésben stúdiózik, mint a legtöbb producer, ez pedig épp kapóra jön nekik. Addig is, hallgassátok újra az amúgy szokásosan kurvajó, 2012-es Utilitariant.

Én sem szaporítanám túlságosan a szót, itt a sokak által várva várt NOLA: Life, Death & Heavy Blues from the Bayou című dokumentum film negyedik epizódja. Az ezt megelőző részeket pedig megtaláljátok a videó alatt. Yeah!!

Végy egy nagy üstöt, adj hozzá egy jó adag gitárzörejt, szórd meg némi blastbeattel, gyújts alá néhány fatemplommal, majd még forrás előtt fűszerezd meg ízlés szerint halálhörgéssel, kavard meg, hagyd állni egy kicsit és kész is a feketeleves. Hétfőn jelent meg az 1349 legújabb lemeze.

Hölgyeim és Uraim!!! Van szerencsém bemutatni önöknek az Ohio-i fuzz/stoner/rockereket, a Lo-Pan zenekart, természetesen vannak, akik már jól ismerik a bandát, ők is sasolhatnak most egy kicsit. Nagy szerencsénkre itt a brend nyú Colossus névre keresztelt anyaguk, amelyet most teljes egészében végighallgathatunk.

Ha képzeletben összetesszük a Motörhead-et és a The Runaways-t, akkor a Crucified Barbara képe fog kirajzolódni előttünk – és ez az a hasonlat, amit a svéd, csak hölgyekből álló banda is szívesen alkalmaz. Miért is ne tennék, amikor ez az elképzelés szinte teljesen rájuk lett szabva, mert valószínűleg tényleg ilyen lenne például egy Lemmy – Joan Jett szimbiózis, a feminim tökösség keveredve ezzel az ős ’leszarom’ rockkal. A punk, pop, thrash, heavy metal jegyekkel változó arányban kísérletező, és játszó formáció október elsején egy igazi, súlyos estével tépte le az arcunkat, melynek keretein belül felvillantotta azt az életérzést, amiről ez az egész zenei irányzat szól(na).

Max és Igor a két brazil hősünk kapcsolata, mint tudjuk nem mindig volt felhőtlen, de úgy tűnik az utóbbi időben rendezték a dolgaikat és végre megint két testvérként ontják magukból a brutál nótákat. Nagyon sokan várják már a Cavalera testvérek, azaz a Cavalera Conspiracy október végén megjelenő Pandemonium című harmadik lemezét, amely lemezbe most bepillantást nyerhetünk, saját magunk és a nyugdíjas szomszédaink nagy örömére.

Ahhoz képest, hogy a múlt évben sokáig még az is kérdéses volt, hogy Lemmy betegsége miatt egyáltalán képes-e a Motörhead működni, most új albumot tervez a csapat. Legalábbis a Full Metal jackie-nek ezt mondta a frontember. "Nem, nem vagyunk kész semmivel. Egy hónappal a felvételek előtt bemegyünk a próbaterembe és elkezdjük írni az új dalokat. Még a szövegeket is a stúdióban írom meg. ..... Talán januárban elkezdjük ..., de még nem terveztük meg a dolgokat, mert a Motörhead soha nem tervez." A csapat jövőre viszont biztosan koncertezik, a Nova Rock Fesztiválon például fellépnek.