RockStation

Vissza a jövőbe!: God Is An Astronaut - Origins (2013)

2013. szeptember 07. - Ernő Hellacopter

God Is An Astronaut Origins.jpgBevallom, félve ültem neki a GIAA új lemezének, mert az eddigi két élő fellépésük során egyszer sem győztek meg arról, hogy kimagasló potenciál lenne a bandában. Ami lemezen tökéletes hallgatni való olvasás, takarítás, szex, vezetés közben, az élőben egy elég kiherélt és vérszegény produkcióként jelent meg a maga valójában. Ezzel valószínűleg sokaknál már most kihúztam a gyufát, de tartom, hogy lehetne sokkal izgalmasabb, és tökösebb műsort is összerántani, ebből a zenei felhozatalból. És ami élőben nem 110% a lemezhez képest, az nálam amúgy is megbukott.

Tovább

Itt az új metal supergruop Soulfly, Mastodon, TDEP és The Mars Volta tagokkal

CavaleraPuciatoSanders.jpg

Valamikor 2014-ben kerülhet a boltokba annak az egyelőre még név nélküli metal supergroupnak a lemeze, melyet olyan nevek alkotnak, mint Max Cavalera (Soulfly), Greg Puciato (The Dillinger Escape Plan), Troy Sanders (Mastodon) és Dave Elitch (ex-The Mars Volta). A csapat már javában stúdiózik los angelesi Fortressben Josh Wilbur producerrel, akik olyan bandákkal dolgozott eddig együtt, mint a Lamb Of God vagy a Gojira.

Tovább

Van rajta sapka!: Rosetta - The Anaesthete (2013)

Rosetta Ana.jpgMiután megtettem a kellő előkészületeket, végigdőltem a kanapén, felrobbantottam a bekészített cigimet, és útjára engedtem a Rosetta új, sorozatban ötödik nagylemezét, az Anaesthete-t. A Ryu / Tradition hallgatása közben már be is ugrott a nagy ötlet, hogy random kiválasztok 5 Rosetta nótát, és stopperrel lemérem, melyik számban, hol vannak a ritmusváltások, leállások, szállós részek, ének, levezető zúzás. Majdhogynem másodpercre stimmelne a képlet, tartok tőle....

Tovább

Metallica koncertvideó Shanghaiból

Metallica 2013.jpg

Augusztus 13-án és 14-én először lépett a legendás amerikai banda kínai földre és ezt rögtön egy két teltházas bulival tették emlékezetessé. Az 13-i bulira a jegyek rekord idő alatt, rekord gyorsasággal keltek el, ilyen mértékű jegyelkapkodásra a zenekar szerint még nem volt példa. A hajtás után egy hivatalos felvételt láthattok a buliról, ahol a Leper Messiah dal játszották el.

Lassan pedig a mozikba ér a Metallica 3D-s koncertfilmje, a Through The Never, amit Antal Nimród rendezett.

Tovább

Addicted To Pain - Új Alter Bridge-videó

Alter Bridge 2013 1.jpg

Szeptember végén érkezik a Myles Kennedy és Mark Tremonti által vezetett Alter Bridge új albuma, melynek címe Fortress lesz. Addicted To Pain címmel már mutattunk róla új dalt, sőt erről a dalról még Mark Tremonti is beszélt a vele készített interjúban. A dal most kapott egy rendes videót is, melyet hajtás után csekkolhattok.

Tovább

Október végén érkezik a Protest The Hero új lemeze

protestvolition.jpg

Október 29-én érkezik a kanadai Protest The Hero új lemeze. Az album a Volition címet kapta és érdekességét az adja, hogy a csapat a rajongóktól gyűjtött pénzt az új album elkészítésére, ami olyan jól sikerült, hogy a tervezett 125 ezer dollár dupláját sikerült rá összekaparni. Hajtás után tudunk mutatni egy új dalt, sőt az album tracklistáját is megsasolhatjátok.

Tovább

A ZP-ben mutatja be új lemezét az Auróra

aurora_zenekar.jpg

Országos turnéjának fővárosi állomásaként a Zöld Pardonban mutatja be a Még nem ez a tréfa vége című új lemezük anyagát az idén 30 éves Auróra. A punk legenda az új album dalai mellett a három évtizednyi életművük legnagyobb slágereivel és egy akusztikus blokkal is készül a Zöld Pardonba szeptember 7-én, szombaton.

Tovább

A metálszkórtól a stadion rockig: Asking Alexandria - From Death To Destiny (2013)

Asking-Alexandria From.jpgA Danny Worsnop vezette Asking Alexandria tagjai már a megalakulásuk évében elhatározták, hogy ők bizony széllel szemben fognak pisálni. A Stand Up and Scream „tökéletes” példája a mai napig annak hogyan ne „írjunk” dalokat. Volt itt minden, ami szem szájnak ingere, túlzott elektronika, pofátlan autotune használat, unalomig ismételt breakdown-ok. A két évvel később megjelent Reckless & Rentless minimális fejlődést mutatott az elődhöz képest azonban ez még mindig kevés volt ahhoz, hogy a scene tini lányokon és fiúkon kívül komolyan vegye őket bárki is.

Tovább

Új albumon dolgozik a Job For A Cowboy

jobforacowboyband2012_638.jpg

Az arizonai extrém metálban utazó alakulat a nyarat észak-amerikai turnéval töltötte, de a hírek szerint amint hazaérnek, nekilátnak az új lemez írásának. A legutóbbi albumuk, a Demonocracy tavaly év elején jelent meg és igencsak jó fogadta a szakma és a rajongók is. Reméljük a negyedik lemez sem fog csalódást okozni. Addig is egy beteg videó (figyelem: 18+!) a legutóbbi kiadványról a hajtás után.

Tovább

Zenész vagy? Mostantól megéri követned az Artisjust!

Toth_Peter_Benjamin_ARTISJUS_res.jpgŐsztől magasabb fordulatra emeli az Artisjus a zenészek irányába zajló kommunikációt. A közösségi médiára, ezen belül kiemelten saját Facebook-oldalára összpontosítva olyan zeneipari témákat fog körüljárni, amik minden zenei alkotót érintenek. Az Artisjus a zenei edukációval indít, így szeptemberben a zeneoktatás, a tehetségkutatás és a zeneipari képzések lesznek terítéken. Hol tanulhat, és mit kap a tandíjért az a zenész, aki például a digitális zenei bizniszben szeretne magabiztosabban mozogni? A témák legavatottabb szakemberei mellett zenészek szólalnak meg ingyenes rendezvényeken, interjúkban és online kiadványokban.

„A kommunikáció elsősorban a legfiatalabb zenész generációt szolgálja; szeretnénk őket párbeszédre invitálni és bátorítani.” – mondta az új kommunikációs irányokról dr. Tóth Péter Benjámin, az Artisjus stratégiai igazgatója. „Mindezt - Magyarországon hiánypótló módon - magazinszerű tartalmakkal és sok hasznos zeneipari tippel, pályázatokkal, friss kutatásokkal, nemzetközi trendekkel, összefoglaló ábrákkal, szakemberek és hazai zenei szervezetek bevonásával szeretnénk átláthatóvá és könnyen érthetővé tenni.”

A zenei tehetséggondozás után várhatóan a zenészek által megpályázható támogatások, majd a koncertszervezés témája kerül górcső alá. Aki követi az Artisjus Facebook oldalát, semmiről nem marad le.

süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum