RockStation

Mégsem marad a nyár Motörhead koncert nélkül

2013. július 26. - sebiszabi

motorheadvip.jpg

Úgy tűnik most már tényleg kezd jobban lenni Lemmy a Motörhead frontembere, mert Wacken fesztivál főszervezője megerősítette a hírt, hogy augusztus 2-án, este 9-kor fellép az a brit rocklegenda. Szeptemberben pedig jön az új nagylemez, Aftershock címmel. 

Félőlény - új klip a Leander Rising-tól

leander2.jpg

A Leander Rising új kislemezen dolgozik, amelyen öt magyar nyelvű és két angol nyelvű dal szerepel majd a tervek szerint. Erről többet nem tudunk, de azt igen, hogy három videó is fog készülni ezekhez a dalokhoz és ebből az első a Félőlény már itt is van, meg tudjuk mutatni, a hajtás után. A zenekar pedig elcsíphető legközelebb a RockBeach-en vagy a Fezenen. 

Tovább

Kiesett az amerikai AGT-ből kedvenc csapatunk

Screen-Shot-2013-07-24-at-10.33.01-AM.png

Az kis hatéves Aaralyn és a bátyja, Izzy alkotta Murp nevű formációról már korábban többször is beszámoltunk, hogy egészen üde színfoltja az Americas Got Talent 'nemtudomhányadik' szériájának. Sajnos útjuk a tehetségkutatóban eddig vezetett, az országos élő adásban előadott performanszuk már nem győzte meg a T. zsűrit és kiestek a Dog Poop című dallal. A videóról a zsűri döntése lemaradt, de a négyek közül egyedül a komikus Howie Mandel szavazott ismét rájuk, a többiek (Melanie Brown, Heidi Klum és Howard Stern) elkaszálták a produkciót. Az utolsó fellépés felvétele a hajtás után.

Tovább

MetalWar Fest 2013 – Jön a Nagy Ember is

Flyer Metalwar.jpg

Ahogy azt már hetek óta tudni lehet, súlyosabbnál, súlyosabb bandák jönnek az első MetalWar Fest 2013 - Open Air Budapest háromnapos fém őrületére és most valóban egy igazán Nagy Ember is elfogadta a meghívást. Molics Zsolt hangja és egyénisége 27 éve meghatározza a magyar rock és metal színteret. Ennek egyik koronája a nemrég „MolicsRock” címmel kiadott életműkorong, melyen Zsolt az eddigi pályafutását foglalta össze. És, hogy élőben is részesei lehessünk ezeknek a gyöngyszemeknek, Zsolt jelenlegi zenekarával a Cool Head Klannal és meghívott barátaival fogja elővezetni a Sámán, a Moby Dick, a Classica, a Seneca és természetesen a Cool Head Klan legjobbjait.

Tovább

Jön az új Alter Bridge album

Alter Bridge 2013.jpg

Azt már lehetett tudni év elején, hogy amint Myles Kennedy befejezi a turnézást Slash-el, az Alter Biridge nekiáll a következő nagylemeznek. Nos nem hazudtak, hiszen október 8-án kézzel fogható eredménye is lesz a munkának. ekkor jelenik meg ugyanis a zenekar negyedik nagylemeze Fortress címmel. A zenekar célja egy kiszámíthatatlanabb, izgalmasabb lemez elkészítése volt, melyet az első visszajelzések alapján igazolni látnak. Minden esetre mi kíváncsak leszünk a végeredményre.

Hallgasd végig az új Mercenary lemezt!

mercenarythroughcd.jpg

A dán melodeath veteránok hetedik nagylemeze holnap, július 26-án jelenik meg Through Our Darkest Days címmel. És ahogyan mostanában szokás, pár nappal előbb meg is érkezik a teljes lemez meghallgatható formában, hogy az egységsugarú metal rajongó tudja, hogy miért fog kiadni pénzt. A hajtás után tehát az új Mercenary album teljes egészében, plusz borító, plusz tracklist. Aki pedig élőben szeretné a bandát megnézni, annak szeptember 5-én a Showbarlangot ajánljuk, ahol a dánok mellett az Omnium Gatherum is fellép.

Tovább

Truth Untold - Új Black Tusk-videó

Black Tusk 2013.jpg

Július 23-án új Ep-vel jelentkezett a Black Tusk, amely Relapse Records gondozásában látott napvilágot. A Tend No Wounds címre hallgató anyag Truth Untold című dalához most videóval jelentkezett a csapat, melyet hajtás után csekkolhattok. Annyit elárulhatunk, hogy majdnem olyan vicces, mint egy Red Fang, videó, de azért annyira még se.

Tovább

Infók az új Motörhead albummal kapcsolatban

motorheadvip.jpg

E blog hasábjain is már tucatszor megírtuk, hogy idén ősszel érkezik az élő legendának számító Motörhead új lemeze, ami Aftershock címmel látja majd meg a napvilágot. Ezt eddig is tudtuk, ma viszont az új albumon szereplő dalok listáját tudjuk megmutatni nektek:

01. Death Machine 02. Heartbreaker 03. Coming Back To You 04. Going To Mexico 05. Courage 06. Queen Of The Damned 07. Lost Woman Blues 08. Crying Shame 09. Paralyzed 10. Dust And Glass 11. Coup De Grace 12. Silence When You Speak To Me 13. Knife

Bár, ahogyan korábban arról is írtunk, Lemmy makacs betegsége miatt nagyjából az egész nyári turnét lemondták, ígéretük szerint ez nem lesz hatással az új lemezre és hamarosan vissza is fognak térni koncertekkel - amit nagyon várunk!

I. stoneRise fest! "Shaman Smoke in R33" - Stoner Mini fesztivál

nagyshaman.jpg"Látók gyűlnek a puszta szélére, hogy az anyaföld vizével mossák tisztára a Napot!" Augusztus 9-én rendezik az első stoneRise bulit, az R33-ban. A találkozó főbb eseményének egyike, a svéd Molior Superum koncertje, akik egy 70-es évek által inspirált Hard-rock banda Svédországból! Zenéjükben keveredik space, a pszichedelika, a koszos garázs-rock! Na, ők megmutatják nekünk, hogyan kell a napba utazni…

A másik nagy, csontokból kiolvasott esemény, hogy újra koncertképes az URANIA! Kis hazánk egyetlen ”Instru-Desert„ zenekara, több mint egy éves kihagyás után, új felállásban szórja tele vörös homokkal az R33-at…

Itt lesznek még Tiszakécskéről, a Sivatag neveletlen zenélő tigriskölykei, a Let the cigar die... az Oázis vizeibe hugyozó, szőrös vagányai, a Head for The Sun...és a Burning Full Throttle, akik tűzben edzik össze az elemeket... Beugró 700 Ft vagy két csirke.

Hallgasd a dUNA-t, hogy zúg!

dUNA.jpg

"A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.
Mintha szívemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna."

József Attila überelhetetelen, ha olyan csodás dologról kell írni, amit az ember nem tud megfelelően vagy méltóképpen szavakba önteni. A kis belvárosi szubkultúránknak is adott ihletet a nagy folyó, mégpedig a dUNA zenekar képében, akik hol duóként, hol trióként riogatják a produkciójukra fogékony érdeklődőket. Zenéjük behatárolhatatlan stíluskavalkád, a tika-tika épp úgy szerves része a zenének, mint a szállósabb, post-rockba hajló ívek.

Radics Gábor dobos pár mondatban összefoglalja mindazt, amit Neked is feltétlenül tudnod kell erről a káoszpop zenekarról:

Tovább

Hallgasd meg a Tool dobosának bemutatkozó albumát!

20670-2.jpg

Arról már többször írtunk, hogy bár igen-nagyon szeretnénk, mégsem lesz idén új Tool lemez, talán majd jövőre. De addig is a zenekar dobosa a régóta futó szólóprojektét végre albumformába öntötte. Így tegnap jelent meg Danny Carey Volto! nevű formációjának debütáló lemeze, az Incitare. És hogy milyen lett? Döntésétek el Ti, a hajtás után az egész lemez meghallgatható, plusz egy videót is hozunk a Tocino című dalhoz.

Tovább

Arccal a sárba!: Eyehategod, Harms Way, Twitching Tongues, I Exist, Pet The Preacher @ Dürer kert 2013.07.22

0eyehategad2013_28.jpg

Van az úgy, hogy a csillagok szerencsés együttállása dupla meglepetéssel kecsegteti az egyszeri embert. Már az is az ínyenc kategóriába sorolható volt, hogy egy Harms Way, Twitching Tongues páros idelátogat, de a hétfő estének igazán az adta meg a sava-borsát, hogy a huszonöt éves Eyehategod először tette tiszteletét nálunk. Ez rádobta a kult státuszt már előzetesen is a bulira, ami jócskán túl is teljesítette az elvárásokat. 

Tovább

Új anyagokon dolgozik az Absent Distance

ad_1.jpg

Tavaly ősszel jelent meg a székesfehérvári djent titánok, az Absent Distance bemutatkozó lemeze, a Common Ghost of the Lifelines, ami nekünk nagyon tetszett. A srácok most egy rövidke videóval jelezték számunkra, hogy nem ülnek a babérjaikon, hanem folyamatosan új dallamokon agyalnak. A srácokat hazai pályán, a FEZEN-en lehet elcsípni az első napon, augusztus 1-én, fél ötkor. 

Tovább

Októberben jön az új Monster Magnet-album

Monster magnet 2012.jpg

Október 18-án az osztrák Napalm Records gondozásában jelenik meg a Monster Magnet új lemeze melynek felvételei Phil Caivano saját stúdiójában, a Studio 13-ben zajlottak. A Last Patrol című album producerei Wyndorf és Caivano voltak, a keverést azonban Joe Barresi, míg az utómunkálatokat Matt Hyde végezte. Wyndorf szerint az album visszatérés a gyökerekhez, egy fullos spce rock cucc, vintage gitárokkal, erősítőkkel feljátszva. Hogy ez mennyire így van, arról a hajtás utáni elő új dal a The Duke tanúskodik.

Tovább

Zúzás és belső csend Anna and the Barbies-módra a Zöld Pardonban

anna_and_the_barbies.jpg

Őrült, energikus rockcirkuszt és visszafogott, akusztikus dalokat is visz az Anna and the Barbies július 24-én, szerdán este a Zöld Pardonba. A Fonogram-díjas zenekar ígérete szerint nyári programjának egyik csúcspontja idén is a kultikus szabadtéri szórakozóhelyen várható.  Az est vendége az Indygo lesz.

Tovább

"A szív a legerősebb csont" - Interjú Sárog Ádámmal és Nagy Tiborral a faminehill zenekarból

artwork front.jpgKöztudott hogy Borsod-Abaúj-Zemplén az ország „legmuzikálisabb” megyéje, ha szabad ilyet mondanom. Elég csak megemlíteni a kilencvenes években tevékenykedő Bedlam-ot vagy éppenséggel Pataky Attilát, akit előszeretettel rabolnak el a földönkívüliek az acélvárosból, hogy újabb és újabb lemezek elkészítésére sarkallják a fényevés mellett. Azonban semmi okunk „félelemre” a jelen generáció ugyanis igyekszik felzárkózni. Ezúttal a faminehill tagjai név szerint Sárog Ádám és Nagy Tibor válaszoltak a kérdéseimre.  

Tovább

Dal a Serj Tankian első szimfóniájából

serjorcanew.jpg

Nem, most tényleg nem ironizálunk, tényleg a System Of A Down frontemberének két nap múlva, június 25-én megjelenő komolyzenei alkotásáról, a Orca Symphony No. 1 című kiadványról van egy nyolc és fél perces dalunk, és a témához illő videóval együtt ezt most átadjuk nektek. A lemezt Serj saját kiadója (Serjical Strike Records) intézte a felvételek pedig Ausztriában, Linzben készültek. Serj azt nyilatkozta a lemezzel kapcsolatban, hogy "az Orca-ról mindenki azt hiszi, hogy egy gyilkos bálna, de inkább egy sötét színű delfin, ezzel szimbolizálva az emberi kettősséget."  Alámerülünk a Act II - Oceanic Subterfuge tétellel, a hajtás után.

Yellowism - Új dal és videó az közelgő The Safety Fire albumról

the-safety-fire-2013.jpg

Arról már korábban írtunk, hogy a londoni progresszív metal/djent téren dolgozó The Safety Fire szeptember 3-án jelentkezik új albummal, mely a Mouth Of Swords címet fogja viselni. Akkor is mutattunk egy dal, most is mutatunk egyet, a hajtás után. A srácok bemutatkozó lemeze, a Grind The Ocean tavaly jött ki és olyan bandákkal turnéztak együtt, mint a Periphery, vagy  a Between The Buried And Me vagy épp a Gojira. Jártak nálunk is ősszel, és valószínűleg a közös koncertezés eredménye, hogy a BTBAM frontembere, Tommy Rogers egy dalban besegít a fiataloknak.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum