"A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.
Mintha szívemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna."

József Attila überelhetetelen, ha olyan csodás dologról kell írni, amit az ember nem tud megfelelően vagy méltóképpen szavakba önteni. A kis belvárosi szubkultúránknak is adott ihletet a nagy folyó, mégpedig a dUNA zenekar képében, akik hol duóként, hol trióként riogatják a produkciójukra fogékony érdeklődőket. Zenéjük behatárolhatatlan stíluskavalkád, a tika-tika épp úgy szerves része a zenének, mint a szállósabb, post-rockba hajló ívek.

Radics Gábor dobos pár mondatban összefoglalja mindazt, amit Neked is feltétlenül tudnod kell erről a káoszpop zenekarról: