A letlive a post-hardcore színtér meghatározó zenekarának tekinthető, ennek ellenére eddig hozzám csak az ismerősök által mutatott dalok jutottak el. Természetesen mielőtt nekiálltam megírni véleményemet a Kalifornia állambeli együttes harmadik nagylemezéről, sokszor végigpörgettem a korábbi kiadványokat is. A 2005-ben megjelent Speak Like You Talk hallgatása az ének miatt elég kellemetlen élmény volt, szerencsére később ebben nagy fejlődést lehet tapasztalni. A The Blackest Beautiful-ból kiderült, hogy a letlive megtalálta végleges zenei irányát, ezt onnan gondolom, hogy a dalok felépítését és jellegét tekintve akár a Fake History folytatása is lehetne az új szerzemény. Dallamos refrének, letisztult riffek (az első albummal ellentétben, ami a tagcseréknek is köszönhető) és egy-két apróság amitől nem lesz monoton a lemez.





A zenekar jelentkezett hírekkel:
Főszerkesztőnk a következő e-mailt küldte: "íme a megtisztelő feladat második része". Utána 






Azért néha be tudunk találni egy-két cikkel. Ez ugye több szempontból is jó. Többen olvastok minket, mindenki hozz magával jó eséllyel egy embert az oldal látogatói közé, terjed a hír az adott zenekarról is, hogy mennyire király, vagy éppen nem az, és gyakran szerzünk magunknak kellemetlen perceket is, aminek köszönhetően néha órákig csuklom. Most is ez van, hogy a facebook-os kommentek közt megtaláltak, hogy na akkor írj már rólunk is legyél olyan tündér bogár, vagy beverjük a fejed. Na jó, nem így volt, Huszti Gábor azért kért meg, hogy húzzam le a zenekarukat a Sonic Rise-t. Megteszem, vagy befogok tojni attól, hogy irtózatos módon el lesz látva a bajom, egy fesztiválon. Ki tudja, illetve én tudom, de Te csak akkor, ha tovább hajtasz! Akkor lássuk azt a bizonyos medvét!

