RockStation

You - Újabb Five Finger Death Punch dalrészlet

2013. június 12. - sunthatneversets

5FDP2013.jpg

Ahogy azt pár napja megírtuk, július 30-án jelenik meg a Five Finger Death Punch új, két részes albumának első darabja, amely a The Wrong Side Of Heaven And The Righteous Side Of Hell Volume 1 címre hallgat. Erről most egy újabb dal részletét osztotta meg a csapat a nagyérdeművel. Dalrészlet hajtás után, a csapatot június 14-én (pénteken) lehet elcsípni a Novarock Fesztiválon.

Tovább

Golyó a (T)rendnek - Új Sound Height 69 dal

SoundHeight69.jpg

A Sound Height 69 nagyban készíti második nagylemezét. A várhatóan idén szeptemberben megjelenő új albumról a Golyó a (T)rendnek című dalt választotta beharangozónak a csapat. A csapat szerint a fent említett dal hűen tükrözi, milyen stílust, hangulatot, zenei és szövegvilágot hordoz magában a készülő lemez. Céljuk az, hogy minél szélesebb bázishoz juthasson el, és minél szélesebb bázist kössenek le a dalok. Nyilván konkretizálódni, körvonalazódni akkor fog ez a történet, ha a többi 11 dal is hallgatható, minőségi formát ölt majd. Addig is az új dal hajtás után.

Tovább

Vége a Static-X-nek

Static-X band 2.jpg

Wayne Static hivatalosan is bejelentette, hogy a Static-X nincs többé. Mindezt azzal magyarázta, hogy nem tud megfelelően fókuszálni Pighammer című szólóalbumára. Wayne elmondta továbbá, hogy a tagok már évekkel korábban elhagyták a bandát: Nick Oshiro (dobos) még 2009-ben, rá egy évre pedig a Koichi Fukuda (gitáros) és Tony Campos (basszer) lépett ki. A 2012-es Noise Revolution Tour-ra még egyszer össze tudta szedni a bandát, de az volt az utolsó.

A 1994-ben alakult los angelesi heavy metal banda hat nagylemez után teszi le a lantot. Az utolsó albumuk 2009-ben jelent meg Cult Of Static címmel.

A Def Leppard és Dio korábbi gitárosa rákbetegséggel küzd

vivan21.jpg

Újabb legendás zenészről, a Def Leppard és a Dio gitárosáról, Vivian Campbell-ről kaptunk nemrég a hírt, hogy rákos megbetegedéssel küzd. Az ötven éves Campbell-nek Hodgkin limfómája van, megkezdték a kemoterápiát, ami már két hónapja tart is. A zenész a Dio tagjaként vált ismertté, a Holy Diver és a The Last in Line kultikus albumokon játszott. 

Jobbulás kívánunk neki és reméljük, hogy legyőzi a kórt.

Lesz-e még Black Sabbath album?

Black-Sabbath2.jpg

Hosszú várakozás ért véget a mai nappal: 35 év után megjelenik egy olyan Black Sabbath album, amelyen - a dobost Bill Ward-ot kivéve - az eredeti tagok szerepelnek. Ozzy úgy nyilatkozott, úgy érzi, mintha a 13 '78-as Never Say Die óta az első Black Sabbath lemez volna, és tökéletes lezárása a zenekar karrierjének, aminek mindenképp el kellett készülnie. "Soha nem éreztem, hogy a Never Say Die albummal kellett befejezni a Sabbath pályafutását. És ha bármilyen okból ez az album nem készült volna el, úgy érezném, hogy nem kerek a történet" - mondja Ozzy.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e még egy Sabbath album ezek után, Geezer Butler a következőket nyilatkozta. "Nagyon örülök, hogy Ozzy, Tommy Iommi és én összejöttünk, hogy csináljunk egy utolsó albumot." - bár hozzátette: "Úgy gondolom, hogy soha nem mondd, hogy soha, szóval lehet, talán. Meglátjuk, hogy ez az album hogy megy, és lesz, ami lesz."

Kellett volna a füldugó – My Bloody Valentine, Kollaps @ 2013. június 9., Club 202.

MBVDSC_0047.jpg

Életemben először voltam olyan koncerten, ahol a bejáratnál felirat hirdette: „füldugó használata javasolt”! Ha valaki netán humoros hatáskeltésnek gondolta volna mindezt (akárcsak én a sajtó útján történt hasonló tartalmú előzetes figyelemfelhívást), azt meggyőzhette, hogy a „segédeszközt” bőkezűen osztogatták a jegypénztárnál. „Azért nem eszik ilyen forrón a kását” – mosolyogtam heavy metal koncertekre aklimalizálódott érzékszerveim meglétének tudatában. Természetesen igazam is lett – leszámolva az utolsó tíz percet, amikor a zenekar heveny hangszeres őrjöngésbe kezdett. Pechemre a teljes koncert-időtartam alatti vándorutam ekkor épp az egyik hangfal közelében vezetett, amely ez idő tájt ventilátornak is remekül bevált volna. Életemben először fogtam be a fülemet egy koncerten, miközben aggodalmasan pislogtam a plafon irányába. Csodálom, hogy nem szakadt le a (fülre) érzékeny búcsú hosszú percei alatt! Az imént említett „vándorút” pedig az okból eszközöltetett, hogy…

Tovább

MetalWar Fest 2013 – Világpremier Budapesten!

civil_war2.jpg

Néhány hazai fesztiválfellépés után Budapesten, a MetalWar Fest 2013 - Open Air Budapest színpadán mutatkozik be a Sabatonból kivált zenészekből és az Astral Doors aranytorkából alakult Civil War. A csapat a héten jelenteti meg bemutatkozó albumát, de néhány előzetes dallal már bizonyították, hogy tényleg valami fantasztikus dologra készülnek. A magyar fanok is elmondhatják ugyanezt, hiszen a Civil War legénysége néhány svéd és egy belga fesztivál fellépés után Budapestre tette az igazi nagy bemutatkozó koncertjét, méghozzá az Ő választásuk volt, hogy a MetalWar Fest 2013 - Open Air Budapest rendezvény egyik napjának a főprodukciója lehessenek, hiszen nem titkoltan kedvelik fővárosunkat és az itt élő rajongókat. Nils és az ex–Sabatonos srácok hatalmas látvánnyal és színpadképpel készülnek a bemutatkozó bulira és természetesen terveik között szerepel az előadás előtt találkozni a rajongókkal, ahová a friss banda teljes merchandise kollekciója is kitelepül, így dedikálásra és közös fotózkodásra is lesz lehetőség. További információk ITT.

A 2013-as Pécsi Egyetemi Napok, rockerilag - 2. nap

 PEN-logó.jpg
Egy hosszú alvás, aggodalmas pénzszámlálás és némi megmagyarázhatatlan ürességérzet sarki sültkrumplival torkon visszatunkolása után készen voltunk arra, hogy most már tényleg, de tényleg-tényleg beindítsuk a bulit. Eltelt a nem-hivatalos és a hivatalos első nap is, az előző nap élményei feltöltöttek bár, de a java csak most jött. A fesztivál zenitjén jártunk, és talán a legrockosabb napon! Összevisszafoglaló. Három.

 

pen 5 mini.png

Helyi jellegű élőreklám.

Tovább

Másvilág: TesseracT – Altered State

tesseractalteredstatecover.jpgA brit progresszív metálosok debütáló nagylemeze két évvel ezelőtt jelent meg One címmel és akkor az a lemez elég nagyot robbant. Az akkori lemez sem volt az a kiköpött átlag progmetál/djent album, inkább atmoszférikusabb hangzásvilág volt rá jellemző, és ez az, ami jól megkülönböztette a színtér többi lemezétől. A scream részeknek viszont – amit Daniel Tompkins (aki azóta Skyharbor-ban énekel) tökéletesen hozott le az első albumon – teljesen nyoma veszett az Altered State-en. Valószínűleg ez áll a vokalista poszton történő csere mögött is: Ashe O'Hara lágyabb hangja sokkal jobban illik az új irányba mutató zenéhez. Persze azért nagyon nem távolodtak el a gyökerektől, a poliritmikus képletek és a ’djentes’ riffek maradtak, de mégis ez valami új.

Tovább

Apey & the Pea debütáló nagylemez június 13-án

apey_artwork.jpg

A hazai stoner-doom vonalon mozgó Apey & the Pea két kislemez után jelentkezik a héten az első nagylemezével, amely Devil’s Nectar címmel jelenik meg a június 13-án. A korábbi két EP (The Days Ends, Better) a zenekar hivatalos oldaláról letölthető. A hajtás után az első hivatalos videó a Judas című dalhoz, valamint a tracklist található.További információk a csapat facebook oldalán.

Tovább

MetalWar Fest 2013 – Az első fellépők

Flyer Metalwar.jpg

Ahogy arról korábban hírt adtunk, idén biztosan megrendezésre kerül az ország első és egyetlen ingyenes rock- és metal fesztiválja, a MetalWar Fest 2013 - Open Air Budapest. A rendezvényre 2013. szeptember 6-8. között kerül sor, a Népligetben tartandó SzeptEmber Feszt keretein belül, annak is a legnagyobb színpadán. A háromnapos fémorgiára már „meg is érkeztek” az első fecskék, akik nem mások, mint a debreceni metal legenda a Diktátor, a mosonmagyaróvári power fogat a Demonlord, egy gyönyörű amazonnal az élén a Noa Rock és az egykori Arch Enemy basszusgitárosával felálló svéd Lechery

Tovább

Infectious Grooves reunion az Orion + More fesztiválon

INFECTIOUS-GROOVES_2013.jpg

Beváltotta korábbi ígéretét az Infectious Grooves, akik az Orion + More Fesztiválon adtak egy visszatérő koncertet. Ott volt a színpadon Mike Muir (Suicidal Tendencies), Robert Trujillo (Metallica), Stephen Perkins (Jane's Addiction), Dean Pleasants (Suicidal Tendencies), és különleges vendégként Jim Martin (ex-Faith No More), aki az eredeti gitáros Adam Siegel helyén szerepelt. Az ötletgazda, ma Metallica-basszer Robert Trujillo korábban azt mondta, hogy el tudja képzelni, hogy több hasonló koncertet is adjon a banda a jövőben.

Tovább

A Metallica eljátszotta a teljes Kill 'Em All-t

MetallicaDehaan.jpg

Szombat délután Detroitban a Metallica saját rendezésű, Orion + More elnevezésű Fesztiválján az egyik kisebb színpadon Dehaan álnéven lépett fel délután fél 5-kor. Persze többeknek gyanús lett a dolog előtte, úgyhogy nem pár embernek zenélt a banda, akik igazán szép ajándékkal kedveskedtek az egybegyűlteknek, hiszen a csapat klasszikus debütalbumát, a Kill 'Em All-t elejétől a végéig eljátszották. Igaz, hogy csak rajongói felvételen, de meg is tudjuk mutatni mindezt, hajtás  után.     

Tovább

Kispál dallal áll színpadra a Subscribe a Zöld Pardonban

Subscribe20111.jpg

Termékeny időszakot él meg manapság Magyarország egyik legnépszerűbb metalzenekara, a Subscribe. Ők írták ugyanis a Hegyalja Fesztivál rádióslistákat uraló himnuszát, feldolgoztak egy Kispál és a Borz-dalt, és az új lemezük munkálatait is elkezdték a világtól elzárva. Hogy most épp milyen kirobbanó formában van a csapat, azt bárki megtapasztalhatja június 18-án, kedden a Zöld Pardonban.

Tovább

Fotelrocker: Volbeat, Stone Sour, Limp Bizkit, Thirty Seconds To Mars koncertek a Rock Am Ring Fesztiválról

0volbeat07(1).jpg

Tegnap már megmutattuk a Korn teljes Rock Am Ring fesztiválos koncertjét, most pedig megmutatunk még egy csomót, kezdve a június 18-án a PECSA-ban is fellépő Volbeat-től, a Volt Fesztiválon is vendégeskedő Bullet For My Valentine-on át sok mindenkiig. De, hogy nevesítsük is: hajtás után nézhettek még Limp Bizkit, Stone Sour, Asking Alexandria és Thirty Seconds To Mars koncerteket, Jó szórakozást! (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

Így játszik Rage Against The Machine-t a Limp Bizkit

limp-bizkit.jpg

Tegnap a Limp Bizkit is koncertet adott a Rock Am Ring Fesztiválon. Bár az lehet, hogy Fred Durst csapatának kopik a renoméja az utóbbi években, de az kétségtelen, hogy koncereteken még erős a banda. Tegnap ráadásul a saját dalaik mellett elővettek egy ultraklasszikust is, hiszen a Re Arranged című dalukat a Rage Against The Machine Killing In The Name című dalával folytatták. Hogy milyen amikor a Fred Durst átmegy Zack de la Rocha-ba és Wes Borland Tom Morello-ba hajtás után kiderül. 

Tovább

Megvan a győztes! A Rocken Dogs egy színpadon a Tankcsapdával

Tankcsapda_1.jpg

Június 14-én tartja idei utolsó önálló budapesti nagykoncertjét a Tankcsapda zenekar, a Soproni által életre hívott Optimizmus Napján. A koncerthez kapcsolódó, május végén indult „jelentkezz a Budapest Parkba előzenekarnak” pályázat győztese, a Rocken Dogs fellépése indítja az estét! A végeredmény csak hosszas „vívódás” után született meg, ugyanis a 3 hetes pályázat alatt rekordmennyiségű jelentkező, szám szerint 395 zenekar közül kellett kiválasztani az egyetlen győztest.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum