
Tovább erősít a Rockmaraton fesztivál, melyet idén 30. alkalommal rendeznek meg Dunaújvárosban július 11-15 között a Szalki-szigeten.

Tovább erősít a Rockmaraton fesztivál, melyet idén 30. alkalommal rendeznek meg Dunaújvárosban július 11-15 között a Szalki-szigeten.
Lehet, hogy a rockzene annyira már nincs szem előtt Magyarországon, viszont az eddigi történelem folyamán született pár olyan, a műfajjal kapcsolatos emlékhely, amit érdemes megemlíteni. Ezeket szedtem egy csokorba és mutatom be pár szóban.

Engem viszonylag későn tudott megnyerni magának az Amaranthe. Már a 2013-as The Nexus is nagy port kavart anno a médiában, akkoriban mindenki találkozott legalább a nevükkel. A recept egyedi volt (akkoriban legalábbis), engem azonban mégsem tudott meggyőzni a túlságosan popba hajló dalaival. Nem is foglalkoztam a csapattal sokáig, majd a covid közepén megjelent Manifest lemezük valahogy megtörte a jeget. Nem változtak sokat, én viszont annál inkább, nyitottabb lett az ízlésem és azt vettem észre, hogy állandóan az Archangel és a Fearless megy a fejemben. Azóta szépen bepótoltam a diszkográfiát és a The Catalyst volt az első albumuk, amit már vártam.

A 2013-ban Bostonban alakult, de mára már Los Angeles-ben működő Dead Poet Society az amerikai alt-rock színtér izgalmas és ambiciózus zenekara. Ha akarnám se tudnám őket beskatulyázni, mert van itt minden, mi szemnek szájnak ingere. Egyedi stílusban ötvözik a rock, a hardcore, néhol a blues elemeket, így a dalokban megtalálhatók a hangos, érzelmekkel teli gitár riffek, vagy a súlyosabb breakdown-ok is.
A világ peremén címmel március 29-én jelenik meg a püspökladányi székhelyű Dying Wish új nagylemeze. A közel három évtizedes múlttal rendelkező - a heavy metalt és a melodikus death metalt ötvöző - csapat 10 új szerzeményt, valamint egy Kalapács feldolgozást rögzített az albumra, aminek a címadó dala - egy szöveges videóval kísérve - már meghallgatható.
Bejelentette a következő nagylemezének, a You Won't Go Before You're Supposed To-nak az érkezését a Knocked Loose. A mostanában igen nagyot menő hardcore zenekar a május 10-én megjelenő korongról a komolyan arcon csapó Blinding Faith-et szállította le elsőnek, ez és a hozzá készített videó lentebb, az album részletei után található meg. Készüljetek, mocskosul bitang lesz!
Viking címmel még tavaly mutatott új dalt a közben Budapesten is megfordult orosz deathcore gépezet, a Slaughter To Prevail. Most itt egy újabb két perc körüli saller Conflict címmel, melyhez videó is jár körítésnek. Új lemezről egyelőre nem szólnak a hírek.
Tíz éves kihagyás után újra összeáll a dán gőzhenger, a Mnemic. Az urak ráadásul nem aprózzák el a dolgot, tizennyolc év után újra az első két lemezt feljátszó tagság lesz majd látható a deszkákon, azaz Michael Bøgballe, Mircea Gabriel Eftemie, Rune Stigart, Tomas "Obeast" Koefoed és Brian "Brylle" Rasmussen. Az ünnepi kanyar részletei egyelőre nem ismertek, de egy beharangozó videó már van.
Első magyarországi koncertjét adja a kaliforniai punk-hardcore legenda, a Circle Jerks! Az estét a hazai street punk színtér legendája, az erre a bulira egy koncert erejéig újra összeálló Böiler indítja majd.
"Annyira jó móka és mennyire fergeteges! Sok mosoly és egy gyilkos új jammelés!" címmel fotót osztott meg a stúdióból az Infectious Grooves. Nem ismered a zenekart? Pedig közel harminc éve alapította Metallica basszusgitárosa Robert Trujillo, az akkori bandatársával, bizonyos Mike Muirral, akit ismerhettek a Suicidal Tendencies zenekarból is. Most a Suicidal gitárosa, aki régen is a bandában volt, egy bizonyos Adam Siegel csatlakozott a srácokhoz és nem mellesleg bevették az ex-Slipknot dobost Jay Weinberget is. Ebből mi fog kisülni? Reméljük, hogy hamarosan megtudhatjuk!
Elég mozgalmas az élet a Sepultura körül. Nemrég jelentették be feloszlásukat és egy utolsó turnét, melynek keretében Budapestre is ellátogatnak, most pedig 2011 óta velük zenélő dobosuk Eloy Casagrande távozást adták hírül. A dobos helyét a Suicidal Tendencies ütőse Greyson Nekrutman veszi át. Hogy Casagrande távozásának köze van-e azokhoz a pletykákhoz, miszerint ő lesz a Slipknot dobosa, majd meglátjuk. Alább a zenekar bejelentése, melyből kiderül, hogy eléggé meglepte őket Casagrande távozása.
Matt Pike triója hamarosan, egészen pontosan április 19-én rukkol elő legújabb nagylemezével, amihez kaptunk előételként egy számot és hozzá egy klipet is.

Tavaly ősszel már próbálkozott a Frontiers magyar üdvöskéje a Barba Negra kisebbik termével – és a regisztrációhoz kötött, kedvezményes árú jeggyel –, de akkor a szervezés, na meg a reklám hagyott némi kívánnivalót maga után. A hibákból láthatóan tanult a Stardust, és lépett egyet előre a rajongói bázisa kiépítésében.
Elkészítette a 2021-es albumának, a Heaven In Hidingnak az utódját az Imminence. A The Black címre keresztelt korongra tizenkét dalt pakolnak majd fel az urak, melyek közül a tavaly kiadott Come Hell or High Water, a Desolation, a Heaven Shall Burn és a Death by a Thousand Cuts, valamint az idei Continuum már elérhető. Az anyag maga április 12-én fog megjelenni, a bemutató turné pedig október 29-én éri majd el Budapestet. A buli a Barba Negra kisszínpadánál kap majd helyet.
Egy egyszerű, de annál hangulatosabb videót adott ki az Alcest, amit a június 21-én megjelenő új albumuk, a Les Chants De l'Aurore előzetesére, a L'Envol-ra illesztettek rá. A csodásan lebegtető, persze egyben technikás dal lentebb csekkolható, ha pedig élőben is szeretnétek elcsípni a franciákat, akkor november 20-án Budapesten, a Dürer Kertben lépnek fel, kéretik majd oda elvándorolni.
Talán már nem újdonság, hogy a Gojira dobosa, Mario Duplantier minden évben új dobszólóval jelentkezik, amit rendszerint egy profin megvágott stúdiós videóban közzé is szokott tenni. Jelentjük, ez az év sem telik el ilyen kisfilm nélkül, a legújabb ritmushalmaz az Armor címet kapta és az alábbiakban látható, hallható.
A német indie-rock zenekar tavalyi Sziget fesztiválos fellépése után önálló magyarországi koncerttel tér vissza, március 23-án, a Dürer Kertben is bemutatja How Have You Been? című új albumát.

A Ministry tipikusan az a zenekar, amit egyszer látni kell az életben. Ez az, ami még az én esetemben, sajnos várat magára. Későn érő típus vagyok, így Al Jourgensen mester munkásságát is későn kezdtem el értékelni. Ellenben azóta folyamatosan nyomon követem, hogy mit művel az öreg. Most meg itt van a a Ministry tizenhatodik stúdióalbuma.
Atlanta sludge/noise királyai új lemezzel jelentkeznek. A Whores új albuma április 16-án lát napvilágot War címmel. Erről egy új dal, Sicko címmel máris csekkolható. Szerintünk atom!
Pénteken elindult útjára a Borknagar új albuma, a Fall. A már előzetesek alapján is igen erősnek bizonyult anyagról "megjelenős" klipes dalnak a The Wild Lingers került ki, az az alábbiakban található, a teljes lemez lejátszási listájával egyetemben.