Lehet, hogy a rockzene annyira már nincs szem előtt Magyarországon, viszont az eddigi történelem folyamán született pár olyan, a műfajjal kapcsolatos emlékhely, amit érdemes megemlíteni. Ezeket szedtem egy csokorba és mutatom be pár szóban.

A cím nem pusztán a szobor méretére utal, hanem arra is, hogy a tavaly áprilisban elhunyt Török Ádám fuvolista-énekes-dalszerző-szövegírónak állított emléket ily módon a hálás utókor.

Hetvenöt éves korában elhunyt Török Ádám. A Minivel ismertté vált, később szólóban is alkotott Máté Péter-díjas énekes, fuvolista, dalszövegíró halálhírét a fia tette közzé. A halálának oka egyelőre nem ismert. Nyugodjon békében!

A Pólus Rock Klub egészen decemberig tartó, koncerteket és filmvetítéseket magában foglaló idei programjának kiemelten fontos eseménye volt ez. Tavaly márciusban Török Ádám grandiózus életmű-koncertje volt az utolsó általam látott élőzenés rendezvény közvetlenül a teljesen buli-mentes, kijárási korlátozásokkal is súlyosbított pandémiás időszakot megelőzően, és nagy élményt adott újból látni-hallani őt.

Török Ádám fuvolista, énekes, dalszerző és szövegíró neve szorosan összefonódott az 1960-as évek végén alakult Minivel. Zenei pályája tavaly fél évszázados évfordulóhoz érkezett, maga „Török bácsi” pedig a közelmúltban több rangos kitüntetést, díjat is átvehetett életművének elismeréseként. Ami emellett szintén figyelemre méltó és példaértékű: a Fuvolalovag ma sem pusztán a múltjából él. Sokkal inkább a múlt értékeit igyekszik átmenteni a jelenkor számára. Teszi ezt számos formációjával, amelyekkel ma is készít anyagokat, illetve a Radics Béla Emléktársaság elnökeként. A szervezet által tető alá hozott húsz éves jubileumi koncert és kiállítás előtt ültünk le a Mesterrel, hogy áttekintsük a buli előzményeit és az elmúlt néhány esztendő legfontosabb mozzanatát, miközben kicsit visszaásunk a „hőskorig”, valamint a jövőre vonatkozó tervekbe is betekintést nyerünk.

Radics Béla, vagy ahogy gyakran emlegették, R. B. Kapitány, a magyar rock nagy korszakának nem kevésbé nagy egyénisége volt, akit azonban – számos pályatársához hasonlóan – a Kádár-korszak kultúrpolitikai „elitje” nem engedett érvényesülni, ami aztán a gitáros hányatott sorsához és tragikusan korai halálához vezetett.