Lehet, hogy a rockzene annyira már nincs szem előtt Magyarországon, viszont az eddigi történelem folyamán született pár olyan, a műfajjal kapcsolatos emlékhely, amit érdemes megemlíteni. Ezeket szedtem egy csokorba és mutatom be pár szóban.

Még nem a mostani "divatnak" megfelelően, hanem tavaly ősszel rögzítette a Jeff Beck és Johnny Depp alkotta duó John Lennon egyik dalát, az Isolationt (a dobokon Vinnie Colaiuta, a basszuson Rhonda Smith teljesít, nem is akárhogy). Igaz, még nem akarták kiadni, de ha már úgy hozta a helyzet és a közhangulat, megmutatták a dalt, ami egy príma kis feldolgozás lett, hallgassátok meg bátran! Főleg a három fenti név kedvelői tenyereljenek nyugodtan és minél hamarabb a play gombra!
A XV. kerületi Pólus Mozi Rock Klubjának következő emlékprogramján a 20. század egyik legnagyobb hatású művésze, John Lennon előtt tisztelegnek. A február 8-án 19 órakor kezdődő eseményen fellép a The Blackbirds tribute zenekar, levetítik John Lennon és Yoko Ono 1972-ben készült, Imagine című zenés filmjét és egy különleges relikvia-kiállítást is láthatnak a nézők.