Pár napja írtuk meg, hogy Sakis Tolis, a görög Rotting Christ frontembere hamarosan szólólemezzel jelentkezik, melynek címe Among The Fires Of Hell lesz. A címadó és a My Salvation című dalt már megmutattuk nektek, nemrég azonban befutott a harmadik új dal is, melynek címe The Dawn Of A New Age. Ez, valamint a másik két dal lentebb meghallgatható.


Már a kilencedik fejezeténél jár a Bent Sea dalsorozata, az Instagrind. A Megadeth dobosának, Dirk Verbeurennek projektje a Wraithlike Horrorral folytatja az oktatást, a tételben olyan arcok segítettek be neki, mint Lawrence Mackrory (Darkane, F.K.Ü.), Jesper Liveröd (Nasum) és Todd Haug (Powermad, Gravhaug).
Klippel együtt mutatta be a friss dalát az ukrán black metal csapat, a Drudkh. Habár egyelőre még nem tervezték friss nóta kiadását, a jelenlegi helyzet miatt mégis úgy hozta, hogy egyfajta lelki fröccsként bedobták a The Nocturnal One-t, mely a valamikor az év végén, vagy később megjelenő nagylemezük előfutára.
Tavaly két, idén a tervek szerint megint egy lemezt dob piacra Devin Townsend, de emberünk még így sem bír magával: Dreampiece címen egy közel ötven perces anyagot pakolt ki az internetre. A gitárimprovizációból született ambient anyag az alábbiakban figyel, Townsend Úr a tervek szerint a Dream Theater előtt lesz legközelebb Magyarországon látható, méghozzá
Bemutatta a
Végül csak behúzta az Eurovíziós Dalfesztivál finn válogatóját a The Rasmus, Lauri Ylönenék képviselik majd az északi népet a műsorban. A Torinóban megrendezésre kerülő eseményen a Jezebel című számukkal indulnak majd, ennek a szombati esti nyertes előadása az alábbiakban látható, hallható. Ha valaki még nem tudná, akkor mondjuk, hogy a zenekar október 17-én 
Friss dal, koncertek, lemez, minden lesz a Kispál és a Borztól! A már több mint egy évtizede csak néha-néha, alkalmilag összeállt alter rock legendák egy friss dallal erősítették meg a szándékukat, igaz ez egyelőre csak a Partizán interjúja végén hallható. A stúdiós verzió
Shane Wesley, a Crowbar mélyfelelőse gitározik az Alunah új dalában. A The Earth Spins a stoner/doom csapat következő albumán, az 
Antony Hämäläinen, a finn Nightrage énekese elmondta: jó eséllyel egy olasz énekes fog a Fear Factory élén, Burton C. Bell helyén énekelni. Emberünk ezt onnan tudja, hogy ő is ott volt a meghallgatáson, egyben azt is megerősítette, hogy valóban volt női jelentkező is az esélyesek között.



Friss bandát indított a korábban az Exodusban gitározott Rick Hunolt. A zenész a Diehumane-ban olyan arcokkal nyomja az ipart, mint Garret West, Josh Vargas, Greg Hilligiest Jr. és Sal Abruscato. Előzetes dal még nincs, de állítólag a lemez készen van, szóval érdemes figyelni a fejleményeket!
A Hollow feldolgozásával ünnepli a Pantera klasszikusának, az A Vulgar Display Of Powernek a 30 éves jubileumát a Spirit Adrift. Az eredetit maximálisan szem előtt tartó, de azért (vagy pont emiatt?) igen ütős átirat az alábbiakban halgatható meg. Mindkét zenekar rajongóinak ajánlott "hallgatmány".