RockStation


Ákos koncert és Magyar Nap a FEZEN-en

2015. március 13. - rockstation

akos2.png

A forradalmi hétvégét a FEZEN magyar nevekkel ünnepli, egy teljes Magyar Nappal. Július 31-én, pénteken csak hazai előadókkal találkozhattok a fesztiválon: a FEZEN nagyszínpadán láthatjátok Ákost, a Magna Cum Laude-t és a Hooliganst is, de itt ünnepli 25 éves fennállását a Sex Action is, illetve itt búcsúzik a fehérvári közönségtől a Subscribe. Az eddigi metaltúlsúly után, most kevésbé szigorú zenék következnek, hiszen, ahogy az első nevek óta hangsúlyozzuk: minden idők legütősebb FEZEN-e várható idén.

Tovább

A 2013-as Pécsi Egyetemi Napok, rockerilag - 0. nap

PEN_2013_Live.jpg

Egyetemistának lenni jó, pécsinek lenni jó, zenélő pécsi egyetemistának lenni PENiglen kikúrt jó, a sör nem vizes (nagyon), a biztonságiak nem bunkók (nagyon), a lepény nem drága (nagyon), a buli az van (még nem nagyon, de majd!). Lényegében így summázhatjuk a visszatérő Pécsi Egyetemi Napok első felét. Mielőtt bárki mást mondana, jelezném: rockerilag is BŐVEN volt mit keresni a Bőrgyárban, már annak, akinek nem az Acélszív az alfa és omega; és e valami nem pusztán a skótmintás miniszoknyák és elhagyott félüveg szeszek alján volt csak lelhető! A 0. nap még nem sokat, de valamit csak-csak.
Összevisszafoglaló. Egy.

Tovább

Ákos a VOLTon!

Ákos.jpg

A “TURNÉ 2084” nyári állomásai közül elsőként a VOLT Fesztivált jelentette be Ákos, aki immáron tizedik alkalommal lép fel a rendezvényen. A Sopronban mindig nagy közönségsikerrel koncertező énekes idén is különleges programmal készül: a Budapest Sportarénában tavaly év végén teltház előtt bemutatott show teljes anyagát eljátssza a VOLT Fesztiválon!

Tovább

A Deep Purple Budapesten [KONCERTAJÁNLÓ]

Egy bizonyos életkor után már nem szereti a koncertlátogató, ha bakancsos punkok ugrálnak a fején a koncertszínpad előtt, és por, ne adj isten sár van. A Sziget Kulturális Szervező Iroda szervezői újabb Budapesti fesztivállal rukkoltak elő, amelyet - a felhozatalból ítélve - az idősebb koncertlátogatóknak szánnak. A Stargarden elnevezésű rendezvényre június 4-én és 5-én kerül sor a Puskás Ferenc Stadion Szoborkertjében és az ahhoz közeli Syma Csarnokban.  A rendezvény legnagyobb dobásának a Deep Purple koncertje bizonyulhat, de aki a hazai oldszkúl rockzene rajongója az is bőven megtalálhatja a számítását.

Íme a fellépők listája: Deep Purple, The Animals, Kool and the Gang, Mezzoforte, Osibisa, Blood Sweat and Tears, John Mayall, Deák Bill Gyula, KFT, Bikini, Beatrice, Omega, Korál, Hobo, Old Boys, Ákos.

A rendezvény szervezői kulturáltabb körülményeket ígérnek a többi nyári fesztiválhoz képest, ezért az árakat is ehhez igazítva állapították meg. A napi belépő elővételben 12.900 forint, de a helyszínen ugyanezért 14.900 forintot kell fizetni..

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum