Pénteken megérkezett a Weather Systems első albuma, az Ocean Without a Shore. A zenekar, amit két volt Anathema-tag, Daniel Cavanagh és Daniel Cardoso nevével lehetne kiemelni, a megjelenés alkalmából adott egy videót az Untouchable Part 3 című számnak. Ha eddig nem hallottátok volna a lemezt, vagy akár az előzetes dalokat: a legénység, a lemezborító, a zenekar neve és a fent említett dal neve sem véletlen egybeesés az Anathemával.
Új zenekarral jelentkezett az Anathema énekes-gitárosaként megismert Vincent Cavanagh. A zenész a The Radicanttel jóval kísérletibb, elektronikusabb irányba mozdul el, mint az anyazenekarával, erre pedig jó példa a klippel kísért Zero Blue.
Mint mindenki tudja, a zenekarok rendszerint az első pár lemezen szállítják le az igazi klasszikus témáikat, aztán utána kicsit csökken a lendület, beállnak egy kaptafára és jönnek a jobb esetben jó, de rendszerint kevésbé erős albumok. Ebben a videóban tíz olyan lemezt mutatok be, ami az adott zenekar karrierjében úgy lett fontos mérföldkő, hogy egyáltalán nem a korai időszak terméke volt.
Rossz hírrel szolgált a rajongóinak az Anathema: személyes és szakmai okokból kifolyólag bizonytalan ideig szünetre vonul a brit csapat. A bejelentés értelemszerűen a Budapestre tervezett koncertet is érinti, a jegyek visszatérítéséről a szervezők legkésőbb szeptember 20-ig értesítenek.
Márciusról szeptemberre, majd onnan januárra lett tolva az Anathema speciális turnéja, melyen az idén tíz éves remekművüket, a We're Here Because We're Here-t fogják bemutatni a közönségnek. A csapat az évfordulóra való tekintettel vinyl és letölthető formátumban újra kiadta az albumot, melynek az egyik bónuszdalához, a Thin Air (Lockdown 2020 Version)-höz egy dalszöveges videót társítottak.
A 2015-ös, teltházas GMK-s buli (valamint a szintén tavaly Anathema koncert) után újra hazánkba jön Daniel Cavanagh. A turnén a tavalyi évben megjelent Monochrome című nagylemezét fogja megmozgatni, rögtön két magyar időponttal: 
Így, hogy a fesztiválszezon végeztével újra beindul a zeneipar, nem könnyű tartani a lépést a folyamatos áradattal. Nem mintha panaszkodni akarnánk, hiszen épp, hogy erre vártunk már végre, viszont így előfordulhat, hogy lemarad egy-egy fontosabb info. Pont emiatt most három, a napokban bemutatott videót sorakoztatunk fel, mégpedig az
Szólólemezzel jelentkezik az Anathema énekes-gitárosa, Daniel Cavanagh. Az 

Megérkezett első trailer a 