
A heti dalválogatás most is menetrend szerint érkezik. Benne grunge dinoszauruszok, kanadai death metal, indiai utcametal, Mike Patton agymenése és a NYHC nagymesterei
A heti dalválogatás most is menetrend szerint érkezik. Benne grunge dinoszauruszok, kanadai death metal, indiai utcametal, Mike Patton agymenése és a NYHC nagymesterei
Tegnap este igen belehúztak a kedvenceink, illetve a kiadók! A már bemutatott Dimmu Borgir és Jonathan Davis videók mellett többek között debütált még a Light The Torch, az At The Gates és a Kataklysm új klipje is, ezeket a tegnapelőtt bemutatott új Kamelottal megfűszerezve be is dobjuk a reggeli kávé mellé.
Fura jószág az élet. Fura a kislányom betlehemes színdarabja után metal koncertre indulni. A díszes pulóver alatt haveri rockzenekar pólója lapul. Ezek már nem azok az idők, amikor leutazva a Csörge-tói rockfesztiválra az első nap elvertük összes pénzünket, mondván: majd csak lesz valahogy.
A Barba Negra nem áll le, kimaxolja még a Karácsony előtti időszakot is, varázsdobozából jobbnál jobb koncerteket húz elő és mágikus erővel csábítja magához a szórakozni vágyókat. A Péterfy Bori & Love Band egy kicsit sem szokványos, karácsonyi farsangra, míg a Depresszió zenekar évzáró nagykoncertjükre hív, de az MTV Headbangers Tour néven futó metál parádé is óriásit fog szólni a fényárban úszó adventi éjszakában.
Már eddig is a karácsonyi időszak egyik legjobb metal bulijának számított az MTV Headbangers Ball turné, hiszen december 19-én egymás után láthatjuk a színpadon az Unearth, a Kataklysm, az Ensiferum és az Iced Earth zenekarokat. Mostantól azonban szó szerint is karácsonyi ajándékra készülhetnek azok, akik belépőt váltanak erre az estére, hiszen a működésének 20. évfordulóját ünneplő hazai szervező, a Concerto Music minden Headbangers Ball jeggyel rendelkezőt ingyen enged be a 2017-es év egyik első metal bulijára január 10-én: a Dürer Kertben ezen az estén a technikás death metalt játszó olasz Fleshgod Apocalypse, a szimfonikus black metalt képviselő holland Carach Angren és a szimfonikus death metalban utazó olasz Nightland játszik majd. További infók ITT.
A hangzatos nevű MTV Headbanger's Ball Tour 2016 keretében december 19-én Budapestre látogat az Iced Earth csapata. A Barba Negra Music Clubban megrendezendő estének további három, igencsak jól csengő nevű fellépője lesz, hiszen az Ensiferum, a Kataklysm és az Unearth személyében.
Aki két évvel ezelőtt ott volt a Dürerben tudja, hogy mennyire jól sikerült az első felvonás. Én személy szerint a 2014. év, számomra legemlékezetesebb koncertjeit kaptam ettől a fesztiváltól a Fleshgod Apocalypse, a Krisiun és a Kataklysm tolmácsolásában. Akkor két teremben, összesen 20 zenekarral zajlott az offenzíva, ám másodjára a szervezők még erre is rátettek egy jó nagy hólapáttal.
Van, amiből egy nem elég. Így van ez a Death By Metal fesztivállal is, mely egy év kihagyással ismét megrendezésre kerül - hagyományteremtő módon. A kanadai Kataklysm, a görög Septicflesh és a belga Aborted társaságában 27 hazai banda is fellép a bulin, totálisan belakva a Dürer Kert mindhárom termét.
Tegnap véglegessé vált a Dürer Kertben január 24-én megrendezésre kerülő Death By Metal Vol. 2. fesztivál komplett programja. A kanadai Kataklysm, a görög Septicflesh és a belga Aborted társaságában 28 (!) hazai banda is fellép a fesztiválon, totálisan belakva a Dürer Kert mindhárom termét. Alább a teljes program. További infók ITT.
Elég szépen dokumentáljuk a hónap utolsó napján Of Ghosts And Gods címmel megjelenő Kataklysm lemez körüli történéseket. A kanadai death metalosok megint megmutatnak egy új dalt a lemezről. Alább a Soul Destroyer című szerzemény.
Jó sokszor mondtuk már, hogy július 31-én érkezik a kanadai death metal veterán Kataklysm új albuma Of Ghosts And Gods címmel. Új dalt is mutattunk már, most alább itt van egy még újabb horzsoló nóta The Black Sheep címmel, amit alább meg is hallgathattok.
Igaz, hogy még csak most indul a fesztiválszezon, de már érdemes minden hű metalosnak bevésnie a naptárba, hogy január 24, Dürer kert! Hogy miért?
Ahogy azt már többször említettük július 31-én új albummal jelentkezik a kanadai Kataklysm. Az Of Ghosts And Gods címre hallgató lemezről most már egy új dalt is tudunk mutatni, melynek címe Thy Serpents Tongue. A dal minden bizonnyal az idei Rockmaratonon is elhangzik Dunaújvárosban, ahol a kanadai death metálosok is fellépnek.