Max Cavalera interjú
Néha van úgy, hogy szerencsésen állnak a csillagok és az éppen költözésben lévő Cavalera klán feje válaszol nekünk pár kérdésre. Így történhetett meg, hogy Max mesélt nekünk a Nailbombról, Gloriáról, és arról, hogy mit is tanult az elmúlt negyven évből.
Tovább
Max Cavalerát egy interjú során kérdezték arról, hogy mit gondol arról, hogy itt lenne az ideje, hogy folytassa a My Blooddy Roots című könyv történetét? A nálunk is megjelent könyv, amúgy azóta már kapott egy frissített kiadást 2022-ben, de Max elmondása szerint, rengeteg izgalmas története van még, amit nem osztott meg a rajongókkal. Most éppenséggel ezeket gyűjtögeti, aztán ahogy az idő engedi, előbb vagy utóbb napvilágot lát majd az új szerzemény.
Tovább
Biztos hallottatok már róla, a Cavalera tesók, azaz Max és Iggor fogták és újravették a Sepultura két első anyagát, a Morbid Visionst és a Bestial Devastationt, megszórták egy-egy extrával és a saját nevük alatt hamarosan újra megjelentetik azokat. A frissített borítók alá rejtett korongokról elsőként a Morbid Visions nyitó-, egyben címadó dala szökött meg, ezt a lemezek részleteivel az alábbiakban találjátok meg. De vajon jó lesz ez így, vagy abszolút felesleges volt a projekt?
Tovább
Nagyban zajlanak a jobbnál jobb fesztiválok a világban. Most éppen a Soulfly nyomta ezerrel egy napon a Deftones-szal a Good Things Fesztiválon. Ez remek alkalom volt, hogy Max Cavalera a Chino Morenóéknak szánt dalban élőben is megmutassa magát. Anno elmondta több ízben is, hogy a Headup riffjét sajnálja már, hogy Carpenter pengeti nem Ő, de azért örül a dal sikerének. Természetesen vannak felvételeink!
Tovább
Interjú Max Cavalerával
Fene se gondolta volna, hogy egy Facebook beszélgetésnek az lesz a vége, hogy Max Cavalerával készítünk interjút. A Soulfly és Max Cavalera magyarországi helytartója, a mindenki által csak Rolf Cavaleraként ismert úriember segített nekünk és összehoztuk azt, amit hosszú évek alatt se sikerült, pedig többször már nagyon közel jártunk hozzá. Max-szel egy nem mindennapi villáminterjút készítettünk, melyhez a válaszokat kézzel írva (!) kaptuk vissza. Szó esik a spiritualitásról, a sivatagról a családról és a totemekről is.
Tovább
A Soulfly misztikus harmadik albuma
Hamarosan érkezik a Soulfly Totem című, tizenkettedik albuma. Azért ez nem semmi mennyiség huszonnégy év alatt. Mellette meg ugye az egyéb projektek, amiket megszámolni is nehéz. Azonban most nem az új anyagról fog lehullani a lepel, hanem visszautazunk húsz évet az időben és megnézzük, hogy milyen is volt a Soulfly misztikus harmadik albuma a 3. Tartsatok velünk ezen az utazáson.
Tovább
Friss videót adott ki a Richie Cavalera-vezette Incite. A korábban már megismert War Soupban a lehető legkézenfekvőbb neves zenészt akasztotta le emberünk, mégpedig apát, Max Cavalerát. A sűrű képi világgal erősített videóval kiadott dal az Incite következő albumán, a Wake Up Deaden jelenik majd meg, ez április 8-ra várható.
Tovább
Max Cavalera ezerrel tolta a pandémia alatt a MaxTrax nevű kis műsorát. Ő nem online koncertekkel hűtötte a népet, hanem a saját dalairól mesélt, és megmutatta, hogyan is kell játszani azokat (igen, el tudja játszani őket) Ami érdekes azonban, hogy a kis bejelentkezős videóban elejti azt, hogy a testvérével éppen egy új titkos projecten dolgoznak, amivel már stúdióba is vonultak. Mi lehet ez?
Tovább
Minden éremnek két oldala van, érdemes minden esetben meghallgatni mind a két oldalt, főleg, ha valami komolyabb esemény van. Például a Soulfly körüli dolgok. Ott hiába mentek relatív csendben az a Marc Rizzo távozása körüli dolgok (ki tudja, hol kezdődtek a lökéshullámok...) és csak kész tények elé állítottak a zenészek, csak lapul a háttérben valami. Ezt érezni mind a két fél beszédéből. A kipenderített gitáros gondolatai mellé itt vannak Maxi papa nem túl sokat mondó szavai is, amit az új Max Trax részben ejtett el.
Tovább
Folytatja a Beneath The Drums sorozatát Iggor Cavalera, már a hatodik fejezetnél jár a talán sokak által ismert dobos. A jó Iggor most egy igazi ős-Sepu csemegét rántott elő és ha már úgy alakult, meghívta hozzá a tesót, Maxet és az akkori másik gitárost, a mostanában újra aktivizálódott Jairo Guedz-t, aki egyébként 1987-ig nyomatta a két Cavalera társaságában - őt egy bizonyos Andreas Kisser váltotta. A kiszemelt, kielemzett és persze eljátszott nóta az Antichrist!
Tovább
Kiadta a valamikor az év későbbi időszakában megjelenő bemutatkozó albumának az első előzetes dalát a Max Cavalera, Igor Amadeus Cavalera és Zach Coleman által alkotott Go Ahead And Die. A Truckload Full of Bodies lentebb kagylózható meg. De vajon megérte a várakozást?
Tovább
Nem mintha nem lenne elég zenekara, de azért csak összerak még egyet Max Cavalera. A Go Ahead And Die tagságát az immár rasztátlan, egyébként az új Soulfly-t rögzítő öreg mellett Maxi papa fia, Igor Amadeus Cavalera, valamint Zach Coleman (Khemmis, Black Curse) alkotja. Ha hihetünk az ígéreteknek, a közös dara eredménye egy korai Celtic Frostra hajazó death/thrash elegy lesz, némi punk attitűddel.
Tovább
Érdekes koncepcióval állt elő a következő Soulfly-lemezre Max Cavalera. A brazil legenda azt tervezi, hogy minden korszakát megidézi majd a jövőre, viszont azon belül egyelőre még ismeretlen időben megjelenő korongon, kezdve a korai, nyers témáktól a thrashen át a törzsi témákig. Erről a Primordial Radionak beszélt nemrégiben az ocsmány rasztájától megvált énekes-gitáros.
Tovább
Már csak egy párat kell aludni és új dalt kapunk a Killer Be Killedtől. A Greg Puciato, Max Cavalera, Troy Sanders és Ben Koller által alkotott all-star gárda 2014-ben adta ki a bemutatkozó lemezét, azóta viszont a tagok egyéb elfoglaltságai miatt parkolópályára állt a gárda. Most viszont...!
Tovább
20 éve a primitívség mögé bújva
Soulfly. Mindenkinek megvan a véleménye erről a zenekarról. Sokan visszasírják Maxet a Sepulturába. Sokan nem értették, hogy mi is folyik a háttérben. Aztán megszületett a Soulfly album 1998-ban, rá két évvel pedig elsöpörte a világot a nu-metal totálisan, aminek egyik fő zászlóvívője Mr. Cavalera volt. Húsz éves a Soulfy második albuma, a Primitive, amivel megmutatták, hogy nem szabad őket akkor sem alábecsülni, ha törzsi alapokkal kevert groove metalt tolnak, hip-hopos elemekkel beoltva.
Tovább
KÉPGALÉRIA!!!
A Cavalera fivérek, Max ás Iggor ezúttal két klasszikus Sepultura-albumot állítottak színpadra. Az 1989-ben megjelent Beneath The Remais-t és a korszakalkotó 1991-es Arise-t. Mondanunk sem kell, hogy így a teltház is garantált volt vasárnap este a Dürer Kertben, ahol Réti Zsolt fotós kollégánk is jelen volt.
A Metal Allegiance, ha nem lenne így ismerős, egy olyan all-star csapat, amit a Megadethes David Ellefson, a Testamentes Alex Skolnick és a "sokcsapatos" Mike Portnoy, valamint Mark Menghi alkot. A csapat már a második nagylemezére készül, melynek címe Volume II - Power Drunk Majesty lesz és melynek minden dalára, ahogy az előző lemeznél is, jut egy neves vendégelőadó. A Voodoo Of The Godsendre például Max Cavalera, a grooveos, a brazil veterán mester dalaira emlékeztető végeredmény lentebb hallható.
Tovább
Max és Iggor Cavalera hivatalos Facebook oldalán látható. A kép, ami minden eséllyel arra enged következtetni, hogy a Cavalera tesók a két évvel ezelőtti, hazánkat is elérő Return The Roots turné után visszatérnek. Senkit sem lepünk meg azzal, ha eláruljuk, ez a turné a Sepultura 89-91 közötti albumait fogja prezentálni. Jó formán a Beneath The Remains és az Arise dalai fognak felcsendülni. Örülünk?
Tovább
Nagy ziccer volt, nem is hagyta ki a Body Count, hogy ne forgasson egy kedves, aranyos, maximálisan családbarát klipet a tavalyi zseniális nagylemez, a Bloodlust Max Cavaleraval közös dalához, az All Love Is Losthoz. A szerelmetes tétel videója lentebb látható, egyébként pedig mind a Body Count, mind Max Cavalera tiszteletét fogja tenni a nyár folyamán hazánkban (külön-külön), lesz mire szórakázni, nyakat rázni.
Tovább