A Nevergreen pályafutása kezdetén kiadott két olyan albumot (Game Over - 1994, Az éj szeme - 1996), amik annyira betaláltak nálam, hogy rongyá-szarrá hallgattam a kazettákat. Matlári Miklós és Bob Macura sajátos zenei látásukkal a Nevergreen életre hívásával olyan stílust alapítottak, amelyre akkoriban itthon egyszerűen nem volt példa. A Nevergreen azóta is a "one and only" hazai banda, akinek életemben rajongói levelet írtam, annyira tetszett, amit csináltak. Félelmetes, hogy mennyire értettük egymást akkoriban.
Azután a kapcsolat valahogy megszakadt, nem is tudom, miért, pedig jó héhány lemezt legyártottak időközben. Most pedig hirtelen arra eszmélek, hogy újra tőlük hangos az év végi szaksajtó az Új Birodalom kapcsán, amely ugyan nekem a régi szép emlékek okán kicsit csalódás, de tulajdonképpen érteni vélem a szándékot a változások mögött és nem kárhoztatom érte őket. Az új anyag amúgy kétségtelenül a zenekar legminőségibb albuma - már ami a hangzást illeti. A minden hangot magabiztosan uraló nyugodt erőt, a komótosan gördülő, mázsás riffeket, a a tiszteletet parancsoló már-már természetfeletti méltóságot az Új Birodalom gyors, dallamos, könnyen emészthető gótikus metállal váltja fel. A Nevergreen sajátos íze, ősi zenei világa kissé elveszni látszik a mainstream vonallal való kacérkodás közben, bár az anyag így is kellemes hallgatnivaló.