Az Oranssi Pazuzu nem a könnyű zenéjéről ismert, nem is azért szeretjük őket. A finnek négy év után ráadául rendesen kitettek magukért, a Muuntautuja és annak videója a megszokottak szerint minden, csak nem egyszerű falat. Az epilepsziára hajlamosak jobb, ha óvatosan közelítenek a kliphez, ami egyébként még egy jó nagy lapáttal rárak a dal depresszív mivoltára.

2020 elbaszottságát mi sem teszi kézzelfoghatóbbá, minthogy fél évvel a megjelenés után írok az új Oranssi Pazuzuról. Megmagyarázom: tökéletesen az első 'vid hullám közepében jelent meg a Mestarin Kynsi, és bár láttam hogy sokaknak kapásból betalált a lemez, én elraktam magamnak későbbre. Sőt! Még olyan perverz gondolatom is volt, hogy majd Fekete Zajon meghallgatom mit tudnak, és annak tükrében megyek vagy nem megyek rá az új albumukra. A külföldi bandák érthető módon nem jöttek a fesztiválra, de pont a Fekete Zajon kaptam még egy lapátnyi megerősítést, hogy érdemes meghallgatni ezt a lemezt. Két hónappal később rá is vettem magam.

Legalább jut valami a nagy ínségben: bejelentette az új nagylemezének, a Mestarin kynsinek a megjelenését, ami április 17-én kerül majd a platformokba és a megfelelő boltokba. A nagy hír mellé egy új dal is jár, ez a tíz percben terjeszkedő Uusi teknokratia, melyet mi is büszkén szállítunk le.

Az elmúlt egy hét nem volt egyszerű, Bell Witch, Tormentor, Weedeater, még belegondolni is rémisztő, hogy mindez alig pár nap alatt történt. A szerző azonban ezúttal kimaradt ezekből a jóságokból, azért, hogy egy még intenzívebb élményre tegyen szert: a világot a nyakába véve Hollandia felé vette az irányt, ahol a hétvégén zajlott az underground közmegegyezéses ünnepe, a Roadburn. Alább a négynapos esemény első felének szubjektív krónikája.

Minthogy a zenékben szegycsontig gázolva megint átlovagolt az arcunkon egy kerek esztendő, lassan mi is megmutatjuk nektek, hogy szűkkörű szerkesztőségünkben melyek voltak azok a lemezek az idén, amiket a legnagyobb szeretettel öleltünk magunkhoz. Azonban úgy tűnik, hogy amíg mi jól megrágjuk az ínycsiklandó falatokat, addig más, hasonló zenei elköteleződésű oldalak a világmindenségben már jó néhány napja ráhányták olvasóikra a leginkább favorizált elfogyasztottakat. Ahol kisebb meglepetés terhe mellett azt láttuk, több olyan lemez is gyakran szerepel, amiknek mi nem igazán tudtunk kövér figyelmet szentelni. Ezért azt gondoltuk, tartozunk nektek ezzel a hiánypótló cikkel, hogy amikor majd egyszer rátok tör a felismerés, hány remek alkotás mellett is megyünk el együtt évente, akkor azért kicsivel szerényebb legyen az a deficit. Meg persze tisztelet jár a kollégáknak mindenfelé, aki azon dolgoznak, hogy minél többet megmutassanak ebből a sokszor elrejtőzött zenei életből.

Néha nincs idő oldalakat írni egy új anyagról, viszont érdemes megemlíteni. Így álljon itt hét rövidebb lemezkritika a frissen érkezett anyagokról.