RockStation


Isteni RNR! – Petra, Cornerstone Club @ PECSA, 2011. május 5.

2011. május 06. - viliricsi

                       INTRO

„Civil” munkámból hazafelé jövet – mert hogy Petra beszámolókból nem lehet megélni – a metróban kísértetiesen hasonló kérdések foglalkoztattak, mint a februári Apocalyptica koncert előtt. Vajon milyen egy „ilyen” buli? Milyen lesz a közönség összetétele? Milyen lesz a hangulat? Sokan lesznek vajon?

Sok plakátot a városban nem láttam, plakát helyett viszont volt tavaszi napsütés, ami az elmúlt napok majálist áztató esői után tényleg azt a benyomást keltette az emberben, hogy Isten is áldását adja a mai estére. Igaz, úgy gondoltam, hogy a koncertet már kint a szabadtéren rendezik; mint kiderült: nem így lett. (A 10 fok alatti estére való tekintettel írhatom: szerencsére.)

Rövid (f)elkészülés után sietve indultunk el otthonról, egyrészt, mert volt egy olyan megérzésem, hogy a program a meghirdetett nyolc óra előtt már kezdetét veszi, másrészt meg kihasználtuk gyermekünk délutáni sziesztáját: egy háromévesnek nehéz elmagyarázni, miért lécelnek le ilyenkor a szülők. Főleg, hogy Dettike nagy Petra rajongó, abból kifolyólag, hogy az egyik új dal refrénjét – „too big, too big, too big to fail” – tubikként értelmezi, és nagyon szereti a galambokat.

Tovább

„Dickinson” ment, „Harris” maradt: Classic Petra - Back to the Rock

Bazi nagy közhellyel élve úgy kezdhetnénk e cikket, hogy akkor most a Petra, a keresztény rock zászlóshajója újra vitorlát bontott, és május 5-én kiköt a Petőfi Csarnok dokkjában. De a helyzet nem ilyen egyszerű...

Nekem személy szerint két csalódáson is túl kellett tenni magamat, mielőtt tiszta, befogadó szívvel neki tudtam állni a Back To The Rock-albumnak. (Nyugalom, ezeknél nagyobb kríziseket is feldolgoztam már.)

 

Tovább

Petra a Petőfi Csarnokban [KONCERTAJÁNLÓ]

Petra nem egy ellenállhatatlan hölgy. Petra egy keresztény rock zenekar és a kortárs keresztény zene úttörője. 1972-ben alakult Fort Wayne-ben, Indiana államban, s a tagok egy Biblia iskolába jártak, s nevüknek a „szikla” szó görög megfelelőjét választották. Eleinte parkokban, börtönökben és kávézókban játszottak, mígnem minden gyökeresen megváltozott: lemezszerződést ajánlottak nekik. Bár a Myrrh Records a Word Inc. modern művészekre szakosodott részlege volt, még ők sem voltak eléggé felkészülve a Petra által játszott rockzenére, melyben eleinte a déli hangzás, később a progresszív rock került előtérbe. Amint az nemsokára kiderült, az Egyházat is készületlenül érte a Petra.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum