RockStation


Elő a zsáknacit! - A 2000-es évek elejére repít vissza az Orthodox

2023. június 30. - theshattered

orthodoxband2023.jpgNehéz nem észrevenni, hogy ha még nem is annyira szem előtt, de újra felszállóágban van a kilencvenes évek végének, kétezres évek elejének legnagyobbat menő irányvonala, a nu metal. Ennek egyik fiatal zászlóshajója az Orthodox, akik az újonnan bemutatott dalukban, a Soaking Nerves-ben olyan szinten hozzák az akkori hangulatot, hogy szinte kirántja az ember a szekrény aljáról az akkori cuccokat.

Tovább

Már a keverésnél járt a kettes The Halo Effect

kepernyokep_2023-05-19_121735.pngVélhetően nem kell sokat várni a The Halo Effect második albumának megjelenéséig. A tavaly megjelent Days Of The Lost utódja várhatóan az év vége felé lesz elérhető, annyi biztos, hogy már a keverési fázisban jár a dolog. A svédek eddig két dalt játszottak élőben a készülő csomagról, viszont a The Defiant One-ról és a Become Surrenderről is egyelőre csak koncertfelvételek érhetők el.

Tovább

Death metal zenekart indított a Volbeat énekese

asinhell2023.jpgVisszavágyott a death metalos gyökereihez Michael Poulsen, így összerakott egy zenekart Asinhell néven. Mielőtt még Poulsen hangját keresnétek a nemrégiben bemutatott Fall of the Loyal Warriorban, érdemes leszögezni: a mikrofon mögött Marc Grewe (ex-Morgoth, Insidious Disease) hallható. A Morten Toft Hansen dobjátékával teljessé tett bemutatkozó lemez, az Impii Hora szeptember 29-től lesz elérhető. A gitáros fontosnak tartotta kiemelni, hogy ez a zenekar nem befolyásolja a Volbeat működését és vica versa, lényegében békés módon, párhuzamosan mozgó formációkról van szó. Na, de akkor itt a borító, a dallista és a nevezett nóta!

Tovább

Új dalt és énekest mutatott a svéd Amaranthe

Valószínűleg az új nagylemezt is hamarosan bejelentik

amaranthe2023.JPG

Az elektronikával gazdagított power metalban utazó, három énekessel kiálló svéd Amaranthe legutóbb 2020-ban jelentkezett teljes albummal. A lassan háromesztendős Manifest megjelenése óta szorgos turnézással és néhány kislemez kiadásával tartották fenn az érdeklődést, de várhatóan nemsokára új albummal bővülhet az életmű, ami már a hetedik lesz.

Tovább

Power Trip koncertanyag jöhet?

power-trip2019.jpg

A Power Trip legendás énekese, Riley Gale tragikus hirtelenséggel hunyt el 2020-ban. Hogy lesz-e teljesértékű új album, vagy egyáltalán új énekes, nem tudni. Azonban a zenekar most úgy döntött, hogy egy 2018-as teljes koncertet megoszt, remek minőségben a rajongókkal. Pörögjetek rá Ti is a Power Trip Live In Seattle anyagára! Természetesen a srácok nem voltak restek és rengeteg színű vinylen is megjelenik majd az anyag!

Tovább

Doro új lemezzel ünnepli 40 éves pályafutását

Az első friss dalhoz látványos videót is mellékeltek

doro_2023.jpg

Bizony így van: Doro Pesch, akit a kiadója simán a metál királynőjének nevez, 1983-ban kezdte a muzsikálást, akkor még a Warlock tagjaként. 40 évvel és 10 millió eladott lemezzel később, idén új albummal jelentkezik. Részletek és előzetes videó a TOVÁBB után.

Tovább

Egy hónap és jön a Dead Heat EP-je, itt egy friss dal!

deadheat_photo_by_cezar_salas_olvera-820x590.jpgMár nem kell sokat várni a crossover vonalon mozgó Dead Heat új anyagára, az Endless Torment EP-re, így lassan érdemes lesz felkészülni a büntire. A csapat, hogy véletlen se feledkezzünk meg a friss merítés érkezéséről, kiadott róla egy igen karcos tételt az Eyes of the Real képében, ezt pedig lentebb tudjátok lecsekkolni.

Tovább

Két friss anyagra készül a Bad Omens

exports_8of31.jpgNem egy, hanem egyenesen két album is várható lesz a Bad Omenstől. A nagylemezzel legutóbb tavaly jelentkezett brigád az egyik anyagnak a Concrete Forever címet adta, itt remixek, akusztikus kiadások és közös dalok fognak figyelni, mellette pedig készül a "rendes" korong is, viszont ennek még egyelőre nincs sem címe, sem semmi egyéb konkrét szelete. Egy biztos: az elsőként nevezett csomag első előzetese a címadó, a Concrete Forever lesz.

The Falling Sky - Ismét kiadott egy nótát a Greta Van Fleet

greta_van_fleet_2023.jpgFolytatja a lemezelőzetes kislemezdalok adagolását a Greta Van Fleet. Az amerikai rockcsapat a tízdalos Starcatcherről már a negyedik promós tételt mutatta be a nagyközönségnek, ráadásul az eddig megszokottak szerint élő és klipes stúdiófelvételként is szabadon hallgatható. A rajongóknak jó hír, hogy már csak három hetet, egész pontosan július 21-ig kell várni a korong megjelenéséig, aztán mindenki élvezheti a teljes művet.

Tovább

Elhunyt a Polaris gitárosa, Ryan Siew

polaris-2023.jpgMindössze huszonhat éves korában elhunyt az ausztrál progresszív metalos Polaris gitárosa, Ryan Siew. A zenész június 19-én távozott az élők közül, a halálának oka egyelőre nem ismert. A szeptemberben nagylemezre készülő zenekar egy hosszabb bejegyzésben köszönt el a tíz éve velük játszó, a lemezanyagon még hallható társuktól. Alább a búcsú bejegyzés és egy nemrégiben kiadott dal található. Az új gitáros egyelőre még nem tudni, ki lesz.

Tovább

Megérkezett a Mammoth WVH második lemezének friss előzetese

0mammoth2022_06_eredmeny.jpgTíz dallal a fedélzeten érkezik majd a Mammoth WVH második nagylemeze, a Mammoth II. A Wolfgang Van Halen-vezette csapat az augusztus 4-re beütemezett pakkról most a Take A Bow című nótát mutatta meg, ez a már korábban kipakolt Like A Pastime és az Another Celebration At The End Of The World mellé állt be a sorba.

Tovább

Megjelent a Soundgarden és Nirvana tagokat is felvonultató 3rd Secret második lemeze

3rd_secret.PNGAz első lemezhez hasonlóan csak úgy, minden előzetes nélkül behajintotta a nagyvilágba a második anyagát a 3rd Secret. A Kim Thayil (Soundgarden), Jon "Bubba" Dupree (ex-Void), Matt Cameron (Soundgarden, Pearl Jam), Krist Novoselic (ex-Nirvana), valamint Jennifer Johnson és Jillian Raye (Giants In The Trees) felállású csapat kettese a The 2nd 3rd Secret címet kapta és tíz friss tételt tartalmaz. Íme!

Tovább

Stoner, post-hardcore és post sludge ízeket idéz a bemutatkozó dalában a Silverburn

silverburn2023.jpgÚj csapatot indított a Taint és a Hark soraiból ismert James Isaac. A Silverburn augusztus 11-én adja majd ki a bemutatkozó nagylemezét, a Self Induced Transcendental Annihilationt, melyről elsőként az Annihilation című tétel mutatta meg magát. Az ígéretek szerint Botch, Mastodon, Knut, Converge, Keelhaul, Crowbar, Sepultura, Neurosis és Helmet ízekkel operáló anyag részletei és a nevezett tétel az alábbiakban találhatók meg.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum