Kétlem, hogy a negyveneseknél fiatalabb generációknak bármit is mondana ez a szokatlan nevet viselő zenekar. A név alapjául szolgáló August Förster amúgy egy német zongoragyártó vállalatot takar, de ennek a formáció által képviselt zenei világ szempontjából voltaképp semmi jelentősége – hacsak annyi nem, hogy a billentyűs hangszerek meghatározó szerepet játszottak náluk.
Ha Brann Dailor neve szóba kerül az első dolog, amire sokan gondolnak, az a Mastodon. Nem is meglepő, hiszen a dobos elképesztő teljesítményt nyújt a zenekarban. De mindenkinek kellenek kikacsintások, ahogy Troy is több projektben van benne, Bill is John Garciával (Kyuss) alkot, így várható volt, hogy csak idő kérdése és Dailor is kitalál valamit. Így jött létre pár éve az Arcadea, akik most a második albumukkal jelentkeztek.
Első nagylemezét készül megjelentetni augusztus 15-én az erdélyi death/grind formáció, a Treasondom. A The Flesh Consumes The Mind a lengyel Defense Records és a cseh Maximed Records közös gondozásában érkezik. A srácok megküldték nekünk az anyag előzetesét, mi pedig kaptunk az alkalmon, hogy írjunk róla (naná, hiszen mocskos jó lett).
Alice Cooper nem pihen. A legújabb nagylemez elkészítéséhez meghívta az eredeti Alice Cooper Band még élő tagjait, hogy együtt idézzék fel a korai 70-es évek hangulatát. Vajon sikerült?
Bár a trió a kezdetektől fogva a veterán francia underground kiadó hátterével üzemel, mégsem számítanak különösebben bejáratott névnek. Még a saját portájukon, a doomos, stoneres rock/metal vonalon belül sem.
A bárpultnál söröző erősen far-dekoltált hölgyek tudtommal (hivatalosan) nem képezik a brit kocsmakultúra részét, első sorban a Kazinczy utcát szanaszét pisáló legénybúcsús hordák fantáziájában élnek, de például a Panic Shack bemutatkozó albumának borítóját is egy ilyen csendélet díszíti.
Ahhoz képest, hogy a hard rock egyre kevesebb hallgatót mozgat meg, továbbra is rengeteg zenekar működik a színtéren. Ilyenkor – már a nagy számok törvénye miatt is – érhetnek minket meglepetések, kellemesek és kevésbé pozitívak egyaránt.
Alig pár héttel a birminghami Back To The Beginning, az utolsó hivatalos Black Sabbath koncert után Ozzy Osbourne itt hagyott bennünket. Tudtuk, hogy nagyon beteg, de ettől még sokkoló volt a hír. Ennek árnyékában az MMA új epizódja is egy főhajtással emlékezik a legendás Ozzy-ra és megpróbálunk azzal adózni emléke előtt, hogy metalt hallgatunk. Újabb több, mint húsz album mindeféle stílusban 2017 magyar lemezeiből. Biztos találsz magadnak itt csemegét.
A Slaughter To Prevail harmadik nagylemeze, a Grizzly nem csupán hangosabb vagy erőszakosabb folytatása a korábbi anyagoknak, hanem egy tudatosan megkomponált szörnyeteg. Az extrém metal világának orosz–brit vegyülete az elmúlt tíz évben szépen küzdötte fel magát a deathcore elitjébe, és mára már nem igazán lehet megkerülni őket sőt, talán nem is érdemes. A 13 számos lemez brutális, mégis tematikailag és érzelmileg mélyebb rétegeket érint. Több dalban megjelenik a képmutatás, a hatalommal való visszaélés, a kulturális különbözőségek okozta káosz, valamint a nihilista világ minden nyavalyája. Na és persze maga Will Putney ül a produceri székben, aki ismét kristálytisztára polírozta a káoszt. A dobok és a basszus úgy löknek előre, mint a Transzszibériai Expressz, miközben Alex Terrible vokálja olyan dimenziókat érint, ahol már nemcsak a harag, hanem a fájdalom is megmutatkozik.
Az előző évtized végére a Rivers of Nihil, a prog/technical death metal színtér egyik legnagyobb húzónevévé és reménységévé nőtte ki magát. A 2018-as Where Owls Know My Name jó pár ligával magasabbra reptette őket. Azóta sem gyakran látni az undergroundból ekkora ugrást, mostanában a Blood Incantationnek sikerült hasonló. Nihilék a covid idején rukkoltak elő a folytatással (The Work), ami már koránt sem aratott olyan egyértelmű sikert, mint az elődje. Ironikus módon maga az album is az elvárások súlyáról, a zenekarra nehezedő nyomásról szól. Az énekes Jake Dieffenbach ki is lépett ennek következtében, a helyét pedig a háttérvokalistából előlépett Adam Biggs basszer vette át. Időközben leigazolták Andy Thomast a Black Crown Initiateből, a hatása pedig megkérdőjelezhetetlen jelen album tárgyánál.
Az elmúlt hetekben, napokban sokan megemlékeztek Ozzy Osbourne-ról és a Black Sabbath-ról, egy ilyen online beszélgetésben került szóba a Nativity in Black válogatáslemez. Miután újra előszedtem és jónéhányszor végighallgattam, elhatároztam, hogy mesélek róla, hátha lesz olyan olvasónk, aki még nem ismeri. A többiek pedig nosztalgiázhatnak egyet.
Kis pihenő után folytatjuk a Magyar metal antológia sorozatot, már az ötödik évadnál tartunk, 2017-ből szedjük elő a magyar rock- és metal albumokat.
Erősen bekezdünk gore grind szeleteléssel, csörömpölős thrash-sel és szélsőjobber gyűlölködéssel. De mindig van segítség, most is: A Burnout és az Ördög mellett lesz még pár lemez, ami kihúz minket a bajból.
Ja és jubileum is van... 🤘🔊👌
A Giant egy legendás hard rock csapat, amit a Frontiers kiadó segítségével élesztettek újra. A műfaj komolyabb, dallamosabb válfaját képviselik, amit régen rádiórocknak hívtak, de az AOR címke ma is helytálló. Érdemes volt ismét megpiszkálni a patinás nevet?
Az első lemez mindig meghatározó egy zenekar életében. Mindig vannak még betegségei, mindig van hova fejlődni utána (kivétel, ha a Down-ban játszol). Ettől függetlenül ezek lehetnek a zenekarok legőszintébb lemezei is. Most egy kanadai zenekarral találjuk majd szembe magunkat. Jöhet a MOOCH bemutatkozó anyaga.
Daron Malakian egy eléggé érdekes figurája korunk rock-metal történelmének. Az biztos, hogy a világ egyik legnagyobb zenekarának a gitárosaként nem lehet megkerülni, de vajon szólóban mire képes az öreg nu-metal félisten? Mi van akkor, ha nincs mögött a System Of A Down legénysége? Erre is választ kapunk az új albuma az Addicted To The Violence kapcsán.
