
Minden este jó a harcra - Itt a Raging Speedhorn új dala

...és akkor összedobtunk, hogyan is fest az idei összesített listánk! Aki ismeri ezeket a rangsorainkat, talán már tudja a matekot is: az egyéni listáink helyezései alapján jöttek a fordított pontszámok (első: 10 pont, második 9, stb.), erre megy rá egy huncut kanyarral annyi pontocska, ahány ember kedvencei között szerepelt az adott korong (ha például egy adott lemez négyünknél is ott volt, az plusz 4 egység), aztán az Excel pedig jól megmondta, hogy hányas is a kabát! Aki számolgatott a múltkor, már sejti az eredményt, de azért mutatjuk, melyik az a húsz korong, amik miatt érdemes lesz visszaemlékezni erre a rideg évre! Az élboly igazából sejthető...
Drága jó békebeli kétezres évek közepe! A korszak, amikor full elegendő volt egy zenekarnak a zászlójára tűznie a féktelen hedonizmust, és a nihilizmust, és ennyivel bőven elegendő belbecset szolgáltatni a mondanivalónak. A Raging Speedhorn tipikusan az a parti zene volt, ami a maga elbaszott élvhajhászatával tudott lenyűgözni. Másfél évtizeddel ezután pedig most jöhet az újra rátalálás.
Ha fel kéne idéznem azt a zenekart, akik a legnagyobb pofán verést produkálták életemben sanszos, hogy a brit Raging Speedhornt kéne felhoznom mintapéldának. A We Will Be Dead Tomorrow egy olyan erőtől duzzadó, vaskos, de mégis nihilt árasztó lemez volt, amit kb. arra terveztek, hogy bevadult junkiek darabokra szedjenek egy házat. 2008-ban oszlottak fel, és bevallom kis híján teljesen elment mellettem a visszatérő lemezük, a Lost Ritual. Az meg elég nagy hiba lett volna.