Mintegy két év dalszünet után egy feldolgozással tért vissza az éterbe a Sevendust. A csapat a Soundgarden 1994-es dalát, a The Day I Tried To Live-t rakta át a saját stílusába, melynek eredményéhez egy dalszöveges videót is készítettek.
Mintegy két év dalszünet után egy feldolgozással tért vissza az éterbe a Sevendust. A csapat a Soundgarden 1994-es dalát, a The Day I Tried To Live-t rakta át a saját stílusába, melynek eredményéhez egy dalszöveges videót is készítettek.
Mióta Chris Cornell meghalt, a zenekar körüli dolgok az énekes emlékéhez méltatlan fordulatot vettek. Vicky Cornell, az egykori frontember özvegye beperelte a zenekart a még Chrisszel írt dalok fel(nem)használhatósága miatt, ezzel lényegében aláásva egy utolsó Soundgarden-anyagnak, de a zenekar sem volt rest: Vicky is egy jó kis szaftos pert kapott a nyakába a csapattól.
Egy hosszas Instagram-bejegyzésben indokolta meg a Soundgarden ellen indított eljárás miértjét Chris Cornell özvegye, Vicky Cornell. Az eddig ki nem adott, de a frontember halála idején már javában íródott dalok befejezése miatt beindult ügyben mindkét fél a zenekar neve alatt szeretné azokat megjelentetni, viszont Vicky Cornell elmondása szerint a Soundgarden három élő tagja csupán haszonszerzésből, mindenki más érdekét félrelökve tenné azt. "Nem fogom beáldozni a gyerekeim jövőjét más kapzsisága miatt." Áll a lent is olvasható, hosszas bejegyzésben.
Nem is olyan régen már írtunk róla, hogy a Soundgarden tagjai ki szeretnének adni egy, a Chris Cornell hagyatékából megmaradt dalokból, daltöredékekből álló albumot, melynek anyagán már javában dolgoztak a frontember halála előtt. Nos Vicky Cornell, az énekes özvegye sem maradt szó nélkül ez ügyben, csak hogy legyen egy jó nagy csavar a történetben: míg a zenekar saját maga szeretné elkészíteni az anyagot, addig a feleség külön producerekkel állna neki az így is-úgy is a banda neve alatt megjelenő daloknak.
Jó eséllyel meg fog jelenni egy Soundgarden-album, melyen a tavalyelőtt elhunyt Chris Cornell még a zenekarral rögzített dalai, dallamai lesznek hallhatók. Erről Kim Thayil, a zenekar gitárosa nyilatkozott a Sirius XM-nek. A megjelenési idő természetesen még nem ismert, a szándék viszont adott, nyilván először majd a jogi dolgokat kell majd tisztázni.
Nagyon ki kéne akadnom, így kezdetnek. Jó zsurnalista-fogás egyből felkorbácsolással, az átélhető, a magyar néplélekbe amúgy is mélyen beágyazott, jó öreg tehetetlen haraggal indítani. Most még indokolt is. De csak törődöttséget érzek. Űrt.
Barátkozom egy világgal, amiben a nap helyén este fekete lyuk nyílik. Egyre több reggel ismét azzal a gondolattal kelek fel, hogy na, csak még egy kör, csak még egy napig bírjam még ki, talán megteszi, és akkor el is dúdolom, hogy "one more time around - might do it", hogy talán jobb lesz. Egy világgal az egyik hősöm - talán az első, talán az egyetelen rock'n'roll hősöm - nélkül, ami azóta lépten-nyomon az övét tükrözi. Azóta, hogy elment.
Tegnap Los Angelesben örök nyugalomra helyezték a Soundgarden énekesét Chris Cornellt, aki önkezével vetett véget életének, máig érthetetlen körülmények között május 17-én, a zenekar detroiti koncertje után. A szertartáson jelen voltak többek között Cornell Soundgardenes zenésztársai Kim Thayil és Matt Cameron, valamint Tom Morello, Dave Grohl, Krist Novoselic, Dave Navarro, James Hetfield, Lars Ulrich, Perry Farrell, Gavin Rossdale, Courtney Love, Jeff Ament, Billy Idol, és Chester Bennington. A temetésen a Hollywood is képviseltette magát, ott volt többek között Brad Pitt, Josh Brolin, Christian Bale és James Franco is.