
"Hé, Ed! Hiányozni fogsz! Találkozunk a túloldalon!" - Eddie Van Halennek ajánlott közös dalt mutatott David Lee Roth és John 5

65 éves korában elhunyt Eddie Van Halen, minden idők egyik legnagyobb hatású rockgitárosa, a Van Halen zenekar alapítója. A hírt a TMZ közölte, később fia Wolfgang Van Halen is megerősítette.
Elvesztette a rákkal folytatott harcát a Van Halen alapító basszusgitárosa, a már a Mammoth-korszakban is a tesókkal zenélt Mark Stone. A zenész halálhírét a bátyja, Brad Stone közölte az Instagramon.
Nincs felemelőbb dolog egy jó testvéri viszonynál. Akármit teszünk és csinálunk, ők lesznek azok, akik a legközelebb állnak hozzánk és ha úgy van, kihúznak a csávából. De mi van akkor, ha a tesók között nem csak egy fekete bárány akad, hanem akár ketten, hárman is a zenészpályát célozzák be, netán közös zenekart alapítanak? Higgyétek el, sokkal több ilyen eset van, mint gondolnátok, a lenti listában csupán a jéghegy csúcsa látható, pár példa a legnagyobbak közül. A sor persze egyéni ízlés szerint szabadon bővíthető, sőt!
A napokban jelent meg a Van Halen új koncertlemeze, illetve hamarosan az Államokban turnéra is indulnak. Ebből az alkalomból a csapat története során először lépett fel TV-ben mégpedig Jimmy Kimmel népszerű showjában. A Hollywood Boulevard-on felállított színpadon azonban történt egy "apró" baleset is. A banda énekese David Lee Roth a nagy mikrofonállvány-pörgetés közben jól orron vágta magát, így a felszakadt sebet később 14 öltéssel kellett összevarrni. De sebaj, amit el akartak játszani azt eljátszották, alább a performansz ... meg a baleset.
A South Park új epizódjában a Van Halen hozza el a békét a Földre és egyesíti a muszlim a zsidó és a keresztény vallások híveit, miközben a zenekar egyik klasszikusát az Ain't Talkin' 'Bout Love-ot játssza. Hajtás után a sokkszerű élmény.
A Pollstar idén is közzétette a Top 50 világkörüli turnét, melyet 2012 évben magasan Madonna nyert meg a 88 koncertért bezsebelt 296.1 millió dolláros bevétellel. A dobogóra még a Bruce Springsteen ( 210,2 millió) és Roger Waters (186, 4 millió) fért fel, leszorítva a Coldplay-t és Lady Gaga-t. A legjobb rockzenei előadó a Metallica lett, akik a 86,1 milliós bevétellel a nyolcadik helyre szorultak, 15. a Van Halen, 38. a Scorpions, míg 44. a Aerosmith. (Fotó: Réti Zsolt)