Még tavasszal jelent meg a miskolci Raze To The Ground zenekar három számos anyaga. Az Addiction (Szenvedély) címmel megjelentetett EP már nem az első kislemezük, az 2007-ben jelent meg Tools Of Destruction címmel. Jövő év tavaszára ismét ígérnek három új felvételt, amelyekkel már a külföldi piacon is szerencsét próbálnának a terveik szerint.
Az RTTG 2005 végén alakult, de igazából csak 2006 nyarától indult be a zúzda, amikor is minden posztra megkerült a megfelelő ember: Szabó Péter - vokál, Barta Ferenc - vokál, Czeglédi Gyula és Abonyi Endre - gitárok, Böjti Tamás - basszus & vokál, Abonyi András - dobok.
A csapat az augusztusi Azfeszt tehetségkutatón 5. helyezést ért el, így bejutottak az ABC Becherovka magyarországi középdöntőjébe. Ha itt is sikeresen szerepelnek, akkor utazhatnak Bécsbe az ottani döntőre.
A névsorból is kiderül (meg a felvételekből), hogy ők is kettős vokállal nyomulnak, mint például a Subscribe (több példát most nem is tudnék említeni...). Ez már nekem ott is bejött és itt is bejön; vagyis az RTTG esetében is igaz a tétel, miszerint nagyon sok plusz energiát és jó feelinget lehet belevinni két karakteres hangú vokalista "alkalmazásával" a produkcióba. Igaz, nem tudom, hogy Szabó Péter és Barta Ferenc közül melyikükhöz tartozik az a hátborzongatóan mély, elfúló hörgés a Single első részében, de... talán érdemes lenne elgondolkodni, hogy valóban szükség van-e erre? Egy kicsit túlzásnak érzem és olybá tűnik, hogy az énekes torkának sem nagyon van ilyesmire kapacitása. Vagy ha van is, abszolút felesleges erőltetni; annyit nem tesz hozzá a dalokhoz brutalitás szinten, amennyi potenciális rajongót elijeszthet. A magasabb, de még mindig kellően bestiálisnak ható énekdallamok ellenben szinte tökéletesen illenek bele a képbe - én inkább ezekre gyúrnék még rá egy kicsit, hogy még tisztábbak, még természetesebbek lehessenek. A főként refrénekben megjelenő, "normális" hangszínnel előadott hiperdallamos betétek is teljesen rendben vannak vokál szinten. Sőt vokál fronton még néha Böjti Tamás basszer is besegít (vokálban erős a csapat) és máris kész a csordavokál, melyet szintén nagyon jó arányérzékkel alkalmaznak: ott van beszúrva, ahol kell és olyan hosszan, ahogy kell (lásd: Addiciton).
A korrekt és értelmes, a manapság mindent átható hamisság, "megcsináltság" és önpusztítás ellen fellépő, angol szövegekkel ellátott dalok összességében nagyon kellemes élményt nyújthatnak a metál zene kedvelőinek. A felvételek a miskolci HangArt stúdióban készültek, minőségükre nem lehet panasz, nagyon jól dörren meg mindegyik. A zenei megoldások terén több stílus is érezteti hatását (északi death, trash metal, csipetnyi nu metal) és bár ismert elemekkel operálnak, ezen stílusok jó arányérzékkel megválasztott elegyítése révén a dalok mégis kellő változatossággal bírnak; mindhárom felvétel végig képes megragadni és megtartani a hallgató figyelmét. A lábdob végig kitartóan dübörög, az alapokra fifikás, de nem túlspírázott gitárszólamok és komor, karakteres riffek épülnek és az egészre a dupla vokál dinamikája teszi fel a pontot.
Az Addiction EP tartalma teljes egészében meghallgatható a csapat MySpace oldalán, így mindenki a saját fülével győződhet meg arról, hogy az Addiction egy meglehetősen jól sikerült anyag.
.jpg)
A csapattól származó infók és az EP tartalma alapján a Raze To The Ground egy igényes, komoly és céltudatos csapatnak tűnik. Úgy gondolom, céltudatosságuk és tehetségük hamar ki fogja őket emelni az ismeretlen underground bandák közül. Hogy mennyire hamar, az csak rajtuk múlik, bár tudom, hogy Magyarországon nincs egyszerű dolguk a zenekaroknak. Minden esetre a kezdet nagyon bíztató, a továbblépéshez, a felemelkedéshez pedig sok sikert kívánunk és várjuk a következő EP-t.
Bár a banda dvd-je már pár hónapja kint van, de hozzám igazából csak most jutott el. Végül is mindegy, mert az 1969-ben alakult banda zenéje időtálló, úgyhogy jelen írás nem vesztett aktualitásából. A banda régi lendületéből azonban a képsorok alapján már nem keveset, de hát öreg rocker már csak szívatóval indul. 
A november végén megjelenő, The Great Revival című Stuck Mojo lemezről két új felvétel (Now That You're All Alone és 15 Minutes) elérhető a csapat MySpace oldalán:
UPDATE 2009.06.25.: 
A péceli Rokonszerv műsorát azonban nem késtem le, sőt kíváncsian figyeltem őket, hiszen ez volt az első alkalom, hogy beleshettem újdonsült városom rockzenei életébe. Hát igen. Tipikus punk névhez punkzene jár, ezt akár ki is találhattam volna, még mielőtt Kovács Mátéék a húrok közé csapnak. Kicsit döcögősen indult a dolog, az elején jellegtelennek tűnő tucatpunk akkordokat pengettek, de azért itt-ott az unásig ismert gyors punkdallamok között fel-felbukkant néhány ötletes megoldás, mint például a középtempóra váltásokból ügyesen kibontakoztatott, bólogatásra ösztönző jó kis riffek. A vége felé már elég jól belelendültek a gyerekek, dalról dalra egyre jobb és jobb volt az összhang köztük és mintha a dalok is egyre erősebbek lettek volna. Sajnos a dalaikat nem ismerem (állítólag nemsokára lesz egy demo), így gőzöm sincs, miket játszottak. Szövegeik nagyrészt angolul íródnak, de volt egy dal magyar szöveggel - na az megragadt bennem, az ügyesen volt összerakva. A Waste Of Time és a King Of Kings, amit a MySpace-en mutatnak magukból szintén tisztességes munkának tűnik; ahogy mondtam, messziről ordít róluk, hogy a punk felől jönnek, de ugyanakkor látom az igyekezetet is, ahogy próbálják a punkzene minimalizmusát egy kissé meghaladni. És ez jó. Összességében szimpatikus arcok, respekt jár nekik, amiért nem csak feldolgozásokat nyomnak az ember arcába, hanem saját szerzeményeik, ötleteik vannak. A dobos Bíró Bálintot pedig külön dícséretben kell részesítem, amiért ilyen kiválóan dobolt - a'sszem, szorult a srácba némi tehetség...
A Subscribe egy jó félórás átszerelés és beállás után fél tizenegy körül kezdte a műsorát sorozatos technikai problémák okozta sűrű megszakításokkal. Anga-Kiss erősítője rendre lecsapta a biztosítékot - amit igazából nem is csodálok, hiszen alaposan megdolgoztatja az erőlködőt és a mélynyomókat amit ez az ember összejátszik a basszusgitárján. Végül a szakemberek úgy döntöttek, hogy ha az egyik (egyébként mindösszesen öt reflektorból álló) reflektorsor sötét marad, akkor jut elég kraft a basszusszekciónak és így már mehetett a buli tovább.
Bevallom őszintén ennek az írásnak úgy kezdtem neki, hogy mivel most számomra semmilyen fontos lemez megjelenéséről nem tudok és mivel a kiadók még mindig nem borítják teherautószám a promó cd-ket a házunk elé, pont kapóra jön a manchesteri Oasis tizedik – Dig Out Your Soul című - lemeze, ha már fent van a lemez 
Mivel nem vagyok nagy szakértője a zenekarnak ezért én biztosan nem fogok összehasonlításokat tenni a korai lemezekkel. Elvileg minden lemez megáll önállóan a lábán és ahogy hallgatom a Dig Out Your Soul-t Gallagher-ék gyökeres változást most sem eszközöltek zenei téren, talán csak kicsit színesebbé tették magukat ilyen-olyan hangulati elemek nótákba csempészésével. 11 dalból tízet ők jegyeznek, csak egyet hagytak Gem Archer-nek. A lemezt a londoni Studio 2-ben rögzítették Dave Sardy producer felügyelete mellett.