Hogy a címben megfogalmazott kifejezés mit jelent, azt földi halandó meg nem mondja. Mindenesetre a 2001-ben Budapesten alakult négyes ezt a stílusmeghatározást találta ki a Nuke zenéjének leírására. Értelme nincs, viszont figyelmet felkeltő az kétségtelen. Amúgy a lemez meghallgatása után arra jutottam, hogy a Nuke zenéje jó kis füstös, mocskos, varacskos southern/stoner/sludge rock muzsika. Nagyjából.
Ha ezt előre tudom, akkor mindjárt bónusz pontok járnak érte. A Nagy Ádám – ének/gitár, Ondrejka Gábor – dob, Sipos András – gitár, Guoth Zalán – basszus felállású zenekar 2005-ben Junkyard címmel kiadott már egy EP-t, most pedig itt a 13 számos (3 felvétel igazából csak hangulati átkötő) nagylemez, ami Horváth Attila és Szűcs Szabolcs produceri munkáját dicséri. A felvételek a ParkPlatz, a Tom-Tom és a Bakery Studiókban kerültek rögzítésre.
A srácok hatásaik között többek mellett a Pantera, Down, Filter, Queens Of The Stone Age, Fu Manchu, Black Label Society névsort említik meg. Elég nehéz helyzetben vagyok akkor mikor a stílust pontosan körül kell írnom, mert a bevezetőben írt southern/stoner/sludge címke ide egy kicsit szűkös. Több stíluselem találkozik még itt össze és ráadásul Nagy Ádám olyan dallamos énektémákat is hoz, amik nem éppen a füstös zenék ismertetőjegyei.
A The Manhunt hangulati bevezetője után csapnak a lecsóba a Breakdown című groove-os darabbal. Az ezt követő címadó a lemez egyik legjobb dala. Ebben egy kis C.O.C-t vélek felfedezni, de alapvetően ez is húzós groove-okra épül, a dal vége viszont rocker-füllel igazi mennyország. A négyes Don't Follow Me direktebb és dallamosabb darab, könnyen beleül a fülbe, bár a közepén igen belassul. A hardcore porno audioval indító vontatottabb True Love engem egy kicsit a Fu Manchu-ra emlékeztet. Nem rossz nóta, de hat perc belőle kicsit sok szerintem. Az ezt követő Fed Up masszív súlyosan gördülő riffeket mutat fel, ebben van a legkevesebb finomkodás. A hetes Whore Of Babylon, hozza a legdallamosabb éneket kicsit éles kontrasztot képezve a kő riffekkel, de több hallgatás után nem furcsa a dolog és a benne elhelyezett űrhangok igen ott vannak a szeren. A Salvador Lemones sivatagi átkötője után érkező D.T.S szaggató gitárjai megint varacskos déli hangulatot árasztanak, viszont a Hey Dead Man!-be egy kis punkos düh és egy kis modern metal is szorult, táncolhatóvá téve ezzel a dalt. A Sons Of Smoke hol gyors, hol lassú kalapálása viszont egy kicsit kilóg a többi nóta közül, igaz legalább jó dühös kis nóta. A The Great Eraser átkötőjének space rock hangjai szépen átkúsznak a lemezt záró I Go Out To Sail In Outer Space című nótába egy nagyszerű ívet adva annak, viszont a majdnem hat és fél percet nem sikerült teljesen tartalommal megtölteni.
A Nuke bemutatkozó lemeze több, mint jól sikerült debüt. Kiválóan szóló album, tele jó ötletekkel, bár a lemez második fele egy hangyányival gyengébbre sikerült, mint az első. Tízes skálán 8.5-et adnék rá, de csak ötösig tudunk kockázni a post alján. És itt jön a képbe a zenei stílusért járó bónuszpont.
