A los angeles-i Static-X másfél évtizedes ügyködése alatt már a hatodik stúdióalbumot hozta össze. Az égig érő hajú Wayne Static vezette indusztriális nu metál csapat kuriózumnak számít a szakmában, noha megítélésem szerint hat albumukból öt közel tök egyforma. Az egy – Shadow Zone - ami pozitív irányba lóg ki a többi közül egy kevés munkával világsikert is hozhatott volna nekik, de Wayne barátunk inkább a biztosra ment.
A 2003-ban kiadott Shadow Zone szerény véleményem szerint az egyik legjobb nu metál album, amit valaha banda kiadott, de nem mertek bátran belemenni ebbe a sok fával teli erdőbe. Így maradtak a száraz, néhol trashes, néhol groove-os riffek, némi bugyborékoló elektronikával tarkón löttyintve. Maradt Static üvöltős-ordibálós-suttogós éneke is, Tony Campos gyomorból jövő hörgéseivel megspékelve. Lényegében a Start A War és a 2007-es Cannibal egyenes folytatása a Cult Of Static, sőt sokszor annyira ugyanolyan, mint az előbb említett két album, hogy ha a címeket felcserélnék sem vennék észre semmit.
Egy nagyon picit – szinte észrevehetetlen mértékben – változott most azonban a muzsika, nevezetesen több a kevésbé fajsúlyos – mondhatni hard-rockos – elem. Ez egy picit szellősebb hangzást tesz lehetővé, amibe nagyon jól illeszkednek a samplerrel generált zajok, ütemek, prüntyögések.
Mindjárt a kezdő Lunatic trashes dühbombája letaglózza a hallgatót, amire egy lapáttal még rá is tesz a Megadeth főnök Dave Mustaine csuklóból kirázott oldszkúl gitárszólója. A kettes Z28 nemileg lazább, szárazabb témákból áll össze, akár valami rock dizsiben is elférne a nóta. Majd valami Zs-kategóriás zombifilmbe kölcsönkérik betétdalnak, ahogy sok más korábbi nótát is. A hármas Terminal kölcsön lopott AC/DC (Hells Bells) riffel indít, ami többször visszatér a refrén alatt, de a nóta maga egy szóköpködős primitív darab, Koichi Fukuda kiváló szólójával. A kőegyszerűen döngölő Hypure masszív betonozását már hallhattuk tőlük párszor, sok újat nem hoz, ellenben az ötös Tera-Fied lebegős, szinte ambientbe hajló kezdése és a ráépülő szikár riff kiváló nótát eredményez, melyben az elszállós hangulat végig megmarad. A korábban nálunk is bemutatott Stingwray tufa, de fejet leszakító riffjével viszi a prímet, különösen a dal végén esik jól bólogatni rá és Tony Campos gyomorszagú hörgései is ott vannak a szeren. A You Am I primitív butulása jó adag elektronikával van megkínálva, így egy sodró lendületű, kiváló szólóval megspékelt dal válik belőle. Az Isolaytore frankó indusztriál darálása és futurisztikus samplerjei valamiféle földöntúli dalt eredményeznek. Az ezt követő Nocturnally zaklatott hangjai a lemez legkiválóbb refrénjébe torkollanak. Az indusztriál-elektro-diszkó Skinned Campos gyomrozó basszusaival tarol, míg az albumot záró Grind 2 Halt lassú őrlései és zaklatott sampler témái az album egyik leginkább fajsúlyos nótáját eredményezik.
Új most sincs a nap alatt. A Static-X hozza a tőle elvárt színvonalat, de az innovációra törekvésnek nyoma sincs, persze lehet, hogy ez nem is kell, hogy cél legyen. Pár gyomrozós nóta, pár indusztriál bugi, a biztos recepten ne változtass elvszerűségét maximálisan figyelembe véve. Nekem speciel hiányzik egy pici rizikó az albumból, de a trú fanoknak sok öröme lehet a Cult Of Static-ben.
