Bár a svéd Mando Diao-t sokan a szintén svéd The Hives-szal egy lapon emlegetik, ha már a retro zenékről beszélünk, valójában azonban a két bandának az égadta egy világon semmi köze nincs egymáshoz, hisz míg a The Hives a maga rockos direktségével egyből üt, addig a Mando Diao retro garázsrockja ezer stílusból merít. Viszont ettől még nem biztos, hogy jó album lesz a Give Me Fire!

A svédek nem ma kezdték a szakmát, hiszen ez már az ötödik lemeze a bandának és bár a hatvanas-hetvenes évek hatása annyira jelen van a Mando Diao zenéjében, hogy elsőre akár azt is hihetnénk, hogy egy újramaszterizált felvétel szól 40 évvel ezelőttről, mégis jobban bele fülelve a dolgokba azért kellően mai a produkció. 

A hazánkban már a Szigeten is megfordult banda ügyesen keveri zenéjében a beat a rhythm & blues, de még a diszkó világát is. Aztán sikerül ebbe egy kis indie-t is pakolni, hogy a mai trendek se maradjanak ki és a végeredmény így egyből zenetévé- és rádió kompatibilis dalok gyülekezete, csakúgy mint korábban jó párszor.

A két dalszerző-gitáros-énekes, Björn Dixgard és Gustaf Norén vezette Mando Diao attól sem riad vissza, hogy a korábban már milliószor elsütött dolgokat újra leporolja, hiszen például a Gloria című motown szösszenetet kábé ennyiszer hallottam már, csak most kicsit ki van polírozva. Egyébként kis túlzással az összes nóta olyan, hogy simán elmehetett volna valamelyik korai Bond film betétdalának. A chilei származású. az R&B felől érkező Salazar Brothers segítségével producelt album hangzása a patinás hangulat ellenére is kellően mai és a stíluskavalkád miatt eléggé változatos is.

A lemez már megjelenésekor nagy sikereket aratott Európában, de az olyan tuti slágerekkel, mint a popos Dance With Somebody, vagy a fentiekben már említett Gloria, nem is nagyon lehet hibázni. A fúvósokkal és egy kis slide gitárral megpakolt High Heels is jó nóta a vontatottsága ellenére is. A Mean Street vidámkodása ugyan egy kicsit bugyután hat, de a végig táncolható nóta nagy közönség kedvenc lesz. A Maybe Just Sad indie elemekkel megpakolt füstösebb light rockja, valamint a címadó hasonló felfogásban fogant zenéje is a jó dolgok között foglal helyet. A több, mint hat perces Chrystal akusztikus lebegős gitárzenéje viszont ilyen terjedelemben unalmas és még hasonlít is valamire. Ezt ellenpontozandó a Come On Come On a lemez egyik leginkább rockos dala. A Go Out Tonight és a You Got Nothing On Me amolyan lemez végi dalok, mondjuk az utóbbiba szorult némi potenciál. Az albumot a The Shining zárná maga minden napos stílusában, de aki vár vagy tíz percet annak a lemez tartalmaz egy félig spanyol félig angol nyelvű nótát trombitás mexikói stílusban. 

A Mando Diao ötödjére is azt csinálja amihez a legjobban ért. Aki idáig szerette a zenekart az most sem fog csalódni. Akik viszont ódzkodnak már ezerszer halott dolgoktól azokat akár hidegen is hagyhatja a Give Me Fire!. Bulizáshoz azért jól jöhet.