RockStation

George Lynch sztárokkal érkezik Budapestre

2010. október 30. - sunthatneversets

Igazi rockzenei csemegének lehetnek tanúi, akik november 3-án este ellátogatnak az A38 hajóra, hiszen George Lynch, a Dokken egykori gitárvirtuóza igen illusztris nevekből rakta össze idei, Smoke and Mirrors című új albumát bemutató turnécsapatát. A basszusgitáros poszton a Ratt turnét éppen befejező Robbie Crane-t láthatjuk, aki az egykori Guns N’ Roses dobossal, Steven Adlerrel már járt fővárosunkban és amellett, hogy nagyon tetszettek neki a hazai lányok, a magyar sörök szerelmese is lett, ezért már alig várja az újabb magyarországi fellépést. A ritmusszekció másik tagja sem ismeretlen a hazai közönség számára. Brian Tichy olyan nagy nevek mellett működött és működik közre, mint Ozzy Osbourne, Billy Idol, a Velvet Revolver, a Foreigner, Glenn Hughes, Derek Sherinian, Gilby Clarke, de pár hónapja Whitesnake tagsággal is büszkélkedhet. Az énekesi poszton egy hűséges társ, Oni Logan áll a mikrofon mögött, aki több mint húsz éve kitart George Lynch mellett. Az este folyamán Lynch mester szólólemezinek legjobbjait vonultatja fel, de nem maradhatnak ki az örökzöld Dokken dalok sem és néhány érdekes meglepetésre is számíthatunk! A bemelegítésért a svájci Silver Dirt fog felelni!

Smoke and Mirrors Tour 2010
Lynch Mob
Silvert Dirt
2010. 11. 03.
A38 20h.
Jegyár: 5.900.-


Jegyek vásárolhatók a Ticket Express, Interticket, vagy Ticket Portal oldalakon. Színes nyomtatott jegyek a CD Pincében, a Lemezkuckóban, a Hammerben és az A38 pénztárában kaphatók, valamint megrendelhetők a www.livesound.hu oldalon.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1002408574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum