Mennyire hatásvadász november elsején, halottak napján kiadni egy lemezt? Megsúgom: nagyon. De vannak, azaz van, olyan zenekar, akinek egy ilyen manőver nem csak hogy elnézhető, de abszolút imázsba vágó tett. Az Electric Wizardtól ez a húzás egy cseppet sem érződik erőltetett poénkodásnak, vagy szánalomba forduló kultuszvadászatnak. A brit együttes a doom, stoner színtér egyik legőszintébb, és egyben legüdébb, értsd: legsötétebb színfoltja. Hogy miért?
Alátámasztandó, hogy nem egy hatásvadász bandáról van szó, a teljesség igénye nélkül, íme néhány információ az Electric Wizardról. A törvény előtt felelnie kellett az énekes Jon Oborne-nak kábítószer birtoklás miatt, a régi tagok közül Tim Bagshawnak rablásban való segédkezésért, Mark Greeningnek egy rendőr inzultálásáért. Hab a tortán, hogy a basszeros Tas Danazoglou könnyen felismerhető az arcát borító tetoválások miatt, de ami zenei részről is meghatározó, a dorset-i kvartett bele van buzulva az old school horrorba, H.P. Lovecraftbe, és az okkultizmusba.
A dalszövegek is ezen mondanivalók témakörét járja körben, igazán jó előadásban. A már fentebb említett Jon Oborne ének stílusa, és kicsit torzított, visszhangos effektelése adja az igazi aromáját a Black Massnek (ilyesmi volt, csak kásásabban a Dopethrone című albumukon), még úgy is, hogy gyakorta nyávogós, szenvedős is az, de a gitárhangzás is igazi karakterisztikával rendelkezik. Ez nagyban köszönhető a dalok tetőpontjain megjelenő effekteléseknek, amik felerősítik az apokaliptikus hangulatot bennünk. A basszus most szinte háttérbe szorul, főként a korábbi albumaikhoz képest, nem rázza ki ugyan a bélgázt a hallgatóból, nincs könyörtelen torzítás benne, de azért ez is helyre van rakva, és úgy nagy általánosságban is elmondható ez a Black Massesre.
Az Electric Wizard két dologhoz ért igazán: az atmoszféra teremtéshez, és a hangulat fokozáshoz. Aki három és fél perces slágerekre számít verse, refrén, verse, refrén receptúrával, annak minden bizonnyal csalódást fog okozni a Black Masses (meg úgy általában véve az Elektromos Varázsló), hiszen ritkaság számba megy még az is, hogy hat percnél alább adják egy szám hosszát. Az előbb említett fokozásnak köszönhetően viszont ez a relatíve hosszú időtartam is szinte elrepül a hallgató feje felett. Persze csak akkor, ha nyitott a stoner, doom műfaj felé, és nem féktelen tempót, és zenei spanyolviasz feltalálásokra számít az album ízlelgetése közben. Erre közel egy órája van (ilyen hosszúra nyúlt a Black Masses), nyolc felvonásban a műkedvelőknek.
Nincs is nagyon értelme egyenként górcső alá venni a számokat, mert végig egy hihetetlenül kiegyensúlyozott színvonalat hoz a Black Masses, kicsit talán az eddigieknél is old school doomba hajlóan. Talán külön említést érdemel a címadó, és album nyitó dal, ami Electric Wizard viszonylatban egy gyorsabb szám, és elképesztően komoly sodrása van. A lemez fénypontja számomra a Turn Off Your Mind, ami kicsit a Witchcult Todayes Dunwichre emlékeztet, elsősorban a könnyen az ember fejébe beletelepedő refrén miatt. A Satyr IX pedig a japán stílus testvér Borist idézi, de így is végig Electric Wizard mederben hömpölyög az a zajmassza, ami végigfolyik a Black Massesen.
Az egész albumnak van egy baljós, sejtelmes hangulata, és ezért elképzelhető az is, hogy a záró Crypt Of Drugula nyolc és félperces zajongása is remekül belepasszol a Black Massesbe. Az év egyik, hanem a legfílingesebb stoner/doom albumát dobta piacra az Electric Wizard, kegyetlenül fogós riffek, lecsupaszított ének témák, és hatvanpercnyi borongós hangulat, ezt varázsolta idén nekünk össze a brit négyes. Őszi, zord napokra tökéletes hallgatni való!
