Jó öt-hat éve eléggé elképzelhetetlen volt az, hogy bármilyen helyszínen is teltház fogadta volna sludge, és stoner zenekarok hangversenyét. Jelen esetben erről volt szó. Egyfelől azért a valamivel több, mint kétszáz néző befogadására alkalmas Tündérgyár kissé szűknek találtatott erre a koncertre, ettől függetlenül remek hangulata van a helynek. Másfelől azért az ingyen koncert amúgy is megmozgatja a zenebolondok fantáziáját, és nem utolsó sorban aktivitásra is készteti őket. Innen már csak egy lépés, hogy rájöjjünk a teltházas hangulat a zenészek performanszára is rányomja a bélyegét, persze pozitívan.
A koncertek előtt semmi jele nem volt annak, hogy hamarosan delejes riffek fogják bólogatásra késztetni a látogatók fejét. Halk old school techno, szinte suttogva beszélő emberek, sőt még egy rózsa árus lány is megjelent, hogy teljes legyen a képzavar. Na de nem sokkal este kilenc után már a zene vette át az uralmat, ekkor kezdett a Haw.
Hawék vérprofi műsort adtak. Makó Dávid (ex- Stereochrist) végig hibátlanul, és nagy elánnal frontembereskedett, a Szabó testvérek is nagy fílinggel tépték a húrokat, Binder Gazsi pedig pontosan verte a bőrt. Lényegében csak annyit mondhatok, hogy így kell ezt csinálni. Kompromisszummentes döngölés volt, igazi férfimunka. A most már közönség kedvencnek is tekinthető számok, mint az All Good All Fine, a One More Man Gone, vagy a Free Ride Of The Workhouse rendesen megmozgatták a szép számú egybegyűlteket, akik vevők voltak a középtempós sztóndulatra. Remélhetőleg lassan jön a bemutatkozó album.
Haw után Howl. Róluk nem sokat tudtam eddig, és ezt eléggé sajnálom is, mert kegyetlenül nagy bulit csináltak. Valamiért egy stoner rock zenekarral számoltam, amikor először rápillantottam a nevükre. Ennél azért sokkal több volt, amit művelt az amerikai négyes. Volt valami szeretnivaló crustpunk-os hozzáállásuk, ízléstelenül szilaj megdörrenésük, és mérhetetlen mennyiségű gonoszság abban amit csináltak. Tényleg lehengerlőek voltak, kellőképpen komplex és súlyos sludge-ot nyomtak, láthatóan megörülve a csurig telt teremnek. Meg is jegyezték, hogy a gyér érdeklődés mellett lezajlott pénteki szlovén koncert után meglepő az audiencia nagysága. Slovenia- Hungary: 0-1, mondta Vincent Hausman, a Howl énekese.
A Black Tuskot a tavalyi Taste The Sin című lemezükkel ismertem meg, ami eléggé megfogott, a maga pőre sludge, metál zajmasszájával. Az azért várható volt, hogy egy gombostűt sem lehet majd leejteni a tánctéren, és a beléptetéssel is igyekeztek a még élvezhető szinten tartani az egy főre jutó légköbmétert. Ez egyfelől megsüvegelendő magatartás, másfelől viszont cseszettül idegesítő, amikor az ember fia sörtől duzzadt veséjén könnyít, és visszaérve azt látja, hogy tizenakárhanyad magával áll a sorban. Egy ember be, egy ki. Na, a Black Tusk koncert utolsó etapját így késtem le. Amúgy sem volt túl hosszú programjuk, kb. negyven perc, de olyan sodró volt, hogy feleennyinek sem éreztem. A Taste The Sinről az olyan számok, mint az Embrace The Madness, vagy a Twist The Knife rendesen falhoz csapták a hallgatókat. Hangulatos előadás volt, persze amennyit láttam belőle.
Összességében le lehet vonni a konzekvenciákat. Azzal, hogy a Tündérgyár csontig megtelt, azzal, hogy két amerikai underground sludge banda tette tiszteletét nálunk, köszönhetően a Skalar Musicnak, és azzal, hogy egy rendkívül hangulatos koncertet kaptunk, kijelenthető, hogy az elmúlt években megmozdult valami. Remek este volt, habár bármennyire is csípem a Tündérgyárat, lehet a Dürer Kert kisterme testhezállóbb lett volna.
