Szerkesztőségünkbe érkezett egy levél, miszerint egy szlovákiai magyar hardcore zenekar érdemes lenne arra, hogy bemutatásra kerüljön nálunk. Hanganyagukat meghallgatva ezt mi is így gondoltuk, úgyhogy a folytatás után egy tehetséges és jó zenekarról olvashattok részletesen, általam. SiCK zenekar, „valahol Dunaszerdahely és Lég között”, ezúttal a Rockstation hasábjain.
A zenekar Szeiff Attila (dob) és Csonga Ernő (basszusgitár) kezdeményezésére alakult, 2006 első felében. A dolog érdekessége, hogy a két fiatalember egy helyi élő hip-hop formáció ritmusszekcióját adták, de mivel mindig is a kemény zene rajongói voltak, így Gáspár ’Gaspi’ Mária (ének) és Kreisz József (gitár) csatlakozásával megszületett a SiCK zenekar. Ennyit a biográfiáról, és nézzük az igazán lényegeset: a zenét.
A banda myspace oldalán 10 számot találhatunk, amik között, azt kell, hogy mondjam, nem volt üresjárat. Műfajként leginkább hardcore/metalcore titulussal élnék, de elég változatos az, amit a felvételeken hallhatunk. Átlagosan 3 perces számok, éneklés és hörgés, súlyos és lazább riffek váltakozásával, de nagyon okosan úgy oldották meg, szinte mindenhol, hogy ez sose fulladjon unalomba. itt van például a What? című szám. 2:43, de legalább 4 féle részt tudtam közben elkülöníteni, az elején pedig a címadó „what” benyőgése már megadta az alaphangulatot.
A többség „klasszikus” core nóta, ezek közül nekem a Five és az I had a dream tetszett a legjobban. Az előzőben hallható igazán, hogy milyen magas hangja van a hölgynek, és milyen mélységekbe le tud menni, ha arról van szó. A refrén baromi jó, a szövegek is teljesen rendben vannak, úgy általában. Az utóbbinak is remek, fülbemászó refrénje van, kiállással, elszállással, minden földi jóval. Az I climb és a Vocabulary is ezen struktúrán épül fel, teljesen rendben vannak, elég kemény dalok.
A Why Did She Wake UP With Tears az album legreszelősebb pár perce, van benne egy visszatérő, gyakorlatilag trash-metal riff, és úgy egyébként is elég tempósra sikeredett. Az csak hab a tortán, hogy a basszusgitárostól hallható benne slappelés, nagy rajongója vagyok ennek a „pengetési” technikának. A Prison (mint később megtudtam, egyetlen klippes nótája a zenekarnak) először nem tetszett, pontosabban, a dal kezdete nem tetszett. Díjaztam, hogy elszállós, és hogy törekednek a változatosságra, de valahogy mégsem. Aztán kárpótolt az ének, ahogy meghallottam 1:20-nál: az album legjobb énekdallama, úgyhogy, végül is megszerettem.
A Shoofly és a Toy Story átlagos, közepes dalok, a Valentine viszont sokadszorra sem tetszett, furcsa az a gitár az elején, és néha mintha az ének is hamis lenne, amit először én is alig hittem el, a többi szám tükrében. Mindenesetre ennyi belefér.
Hogy ne negatív maradjon a végére: nagyon tetszik a SiCK zenekar, mint olyan, amit és ahogy csinálnak. Okos, változatos, technikás zene, mindvégig a core műfajok keretein belül, de azok határait bőven elérve. Ezt ennél jobban nem nagyon lehet csinálni. Itthon sem könnyű, feltételezem, a határ túloldalán még nehezebb egy kemény műfaj underground képviselőinek, de remélem, hogy hallunk még róluk, sokat. Rajtunk/rajtam nem múlik, én csak buzdítani tudok mindenkit, hogy hallgassa meg őket itt. Még ilyet!