Hogy őszinte legyek, hazudnék ha azt mondanám, hogy a FreeFlyZone nevével most találkozok először, bár ez az első alkalom, hogy nem élőben hallom a zenéjüket. Szóval koncerten a trió korrektül interpretálta azt a grunge/stoner életérzést, amit igazán nehéz összehozni. Klisés témákat könnyű ebbe a műfajba hozni, újításokat pedig leginkább necces, de mind a kettő kell ahhoz, hogy ennek a stílusnak egy jó elegyét eltalálja egy zenekar. Koncerten ez ment az FFZnak, na de mint tudjuk a lemez az egy teljesen más tészta.

A kiskunfélegyházi FreeFlyZone 2008 óta működik (dobosuk, Dulity Kálmán ekkor csatlakozott Győrffy András gitáros, énekeshez, és Nagy Gábor basszeroshoz), eddig egy demót adtak ki, és ezzel a nagylemezzel mutatkoznak be úgy isten igazából. A stílus a már említett grunge és stoner között stabilan egyensúlyozó muzsika, néhol metálos beütéssel, néhol kicsit pszichedelikus részekkel. Összességében véve kicsit olyan, mint a Helmet nyakon öntve egy jó adagnyi Stone Temple Pilotsszal. 

Magát az albumot is átitatja az a fajta jó értelembe vett nihilizmus, és lazaság, ami a fent említett stílusi behatárolásokat nagyban specifikálja. A hangzás nekem kicsit tompa, amivel még különösebben nem lenne probléma, de mondjuk nem dörren akkorát, mint pölö egy Electric Wizard (hogy csak a tompaság csúcsát említsem). A számok egyben vannak, talán csak az albumot nyitó Redrivert nem érzem túlzottan odavalónak, de vannak a lemezen emlékezetes momentumok. Az Eyedroppal gyorsan javítják is az első szám intro-mivoltából adódó hiányosságait. Kellőképpen elszállós, és zúzós szám. A Helmet analógia pedig az ezt követő Godmodera érthető, de a Monster Prophet-Younggary is hasonló irányba kanyarítja füleinket. 

A legmantrázósabb tétel a Serenity Prayer (itt érvényesül a legjobban András ének hangja), ami egy klasszikus elszállós dal, megfelelő helyeken elhelyezett súlyozással, számomra a lemez egyik legjobbja. Hosszabb hangvételű dolog még a Bruce Willisizing ami egy elég pörgős, sűrűn tamozott, és masszív nóta, a záró Heartland pedig öt és fél percben csillogtatja a grunge erényeit, elég komoly potenciával.

A hangzás kicsivel lehetne jobb, elsősorban az effekteknél nem jön ki igazán az a dög, az az extra, ami nagyot dobhatna, az így sem rossz összképen. Győrffy András énekes, gitáros ének stílusa talán egy kissé egysíkú, de ezt akár úgy is mondhatnánk, hogy egy ez ad karakterisztikát a FreeFlyZonenak. 

Nem lehet panasz tehát arra, ahogy a FreeFlyZone bemutatkozik a nagyközönségnek, vannak igazán szerethető pillanatok a lemezen, és hála nem esnek bele abba a hibába, hogy egy túlzottan is múltba révedő anyaggal borzolnák a kedélyeinket, benne van az a csipetnyi modernitás, ami aktualizálja azt, amit csinálnak. Kockás ingeseknek, fűagyúaknak erősen ajánlott!

 A FreeFlyZone myspace oldala