RockStation

Valerian Swing a Szabad Az Á-ban [KONCERTAJÁNLÓ]

2011. május 31. - sunthatneversets

Két évvel ezelőtt új értelmet nyert számunkra az alázat fogalma, hiszen az olasz Valerian Swing úgy időzítette első Európa-turnéjának a többinél korábban megbeszélt budapesti állomását, hogy közben két cseh állomás ékelődött az azóta megboldogult Pogo Loco köré. Ez azonban nem jelentett gondot a turné elején trióra fogyatkozott math rock-bandának, és kérdés (valamint énekes) nélkül levezették az országok közötti különbséget csak azért, mert a kimondott szónak igen is értéke van. És legnagyobb szerencsénkre a zenekar hozzáállása mit sem változott.

Csupán annyiban különbözik a helyzet a legutóbbi eseménytől, hogy a Valerian Swingnek az elmúlt két évben igencsak bejött az élet. A srácok előbb Matt Bayles (Isis, Botch, Mastodon) felügyelete alatt rögzítették új nagylemezüket a Seattle-i Red Roomban, amit egy egyhetes amerikai turné követett, és ennek hevében le is csapott rájuk az a Magic Bullet, aki egyébként a This Will Destroy You, az Old Man Gloom, a Majority Rule és a Cave In egyes anyagait is kiadta. Sikertörténet? Az bizony, a javából. Már csak azért is, mivel A Sailor Lost Around The Earth címre keresztelt második nagylemez még elődjénél is mert nagyobbat gondolni, és az énektémák megtartása mellett a dalok minden korábbinál sokszínűbbek, lélegzőbbek lettek a progresszív összhatás jóvoltából. Persze a math rock, mint mentalitás és a korlátlan zenei szabadság érzete, kétségkívül megmaradt az albumon, ugyanakkor a post-rock és screamo hatások élesedése, valamint beleoldódása a Valerian alapvetően kísérletezős hangvételébe valóban egy magasabb szintre emelte a srácok eddigi munkásságát. Ez a megkomolyodás pedig nemcsak ígéretes, hanem minden szempontból szerethető is: így csak bíznunk kell abban, hogy ez az elegáns arculat élőben is megőrzi azt az őrült előadásmódot, amit legutóbb tapasztalhattunk.

Előzenekarként pedig ki mások is melegíthetnék be talján feleinket, mint a Rosa Parks és a Libido Wins. Emlékezetes estének nézünk elébe.

A CHROMECHOES PROMOTION BEMUTATJA:
2011.06.02. @ SZABAD AZ Á
VALERIAN SWING (ITA)
ROSA PARKS
LIBIDO WINS
Kezdés: 20:00
Jegyár: 1000 Ft (helyszínen)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr832944319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum