Itt ülök a monitor előtt és nehezen megy az írás. Na nem azért mert nem volt jó a tegnapi koncert,hanem azért, mert szokásomtól eltérően egyetlen sort sem jegyeztem fel. Ez persze nehezen is ment volna a színpad közelében az év legsúlyosabb buliján... Sok-sok koncerttel a hátam mögött hétfőn délelőtt még azt gondoltam, hogy nem nagyon tudnak nekem újat mutatni. Micsoda önhittség volt ez részemről! Tegnap ugyanis az egyik legjobb koncertet láttam, amit csak el lehet képzelni!

Death By Stereo
A DbS-nak jutott a meglehetősen hálátlan szerep, hogy bemelegítsenek a Hatebreed előtt. Késve érkeztünk és mire bejutottunk a nagyterembe már javában tartott a DbS koncertje. A No Shirt, No Shoes, No Salvation-től a buli nagyobb részét szerencsére már nem szalasztottuk el és szerencsére itt az, hogy "Ballad" egészen mást jelent, a DbS balladája egyátalán nem csöpögős. Én innentől "meg voltam véve", de hiába a hc/punk zúzások, hiába a 15 nótát tartalmazó  energikus műsoruk és hiába lehengerlő frontember Efrem Schulz, sajnos ez nem a DbS estéje volt.

De erről a zenészek nem vettek tudomást, igyekeztek minél élvezetesebbé tenni a koncertet: a metalos riffek és egy kis punk együtt olyan váratlan megoldásokat eredményeznek, mint a Binge/Purge ,amelyet mintha a Testament írt volna! Ezt rögtön egy punkosabb nóta követette (Holding 60 Dollars...), majd a Shh, It´ll Be Our Little Secret tiszta hc, az Emo Holocaust pedig extrém metalnak is elmenne. Nekem kicsit zavarbaejtő volt ez a sok váltás, de lehet, hogy csak nem vagyok hozzáedződve. Az I Sing For You és a dallamosabb Wasted Words zárta a bulit, mindkettő igazi közönségénekeltetős nóta lenne egy saját koncerten a saját közönségükkel, akik csak miattuk vannak ott, de ez itt nem annyira jött össze. Ez persze nem azt jelenti ,hogy a DbS nem aratott sikert, csak a közönség alig várta a Hatebreedet és én nem is hibáztatok senkit, mert én is hasonlóan éreztem.

A koncert után A DbS nem vonult el a turnébuszba, hanem a kerthelyiségben töltötték az időt. Néha sorba kellett állni egy-egy közös fotóért (különösen a fantasztikus huszárbajusszal rendelkező gitáros volt népszerű), de az egész zenekar nagyon vidám és közvetlen volt, csocsóztak és sörözgettek a rajongókkal, vagy a legnagyobb derültségünkre egymást kergették a székek-asztalok között.

Hatebreed
Sosem voltam egy circle pit-harcos, az esetek többségében inkább szeretek végignézni és élvezni egy-egy koncertet, de azt a lehetőséget,hogy egészen közelről korlátok nélkül lássam-halljam a Hatebreedet semmi pénzért nem hagynám ki. Legfeljebb a nyakamba ugrik egy 100kg-os stage diver, aminek nem örültem volna, de egy ilyen koncerten ez benne van a pakliban és nem is lenne az igazi nélküle a buli.

Most jönne az a rész, hogy hogyan játszottak, szóltak, mely számok szerepeltek setlisten, hogyan frontemberkedett Jamey Jasta,stb., de nem nagyon figyeltem az ilyen részletekre, a Live For This-t már teli torokból üvöltöttem a körülöttem állókkal és Jamey-vel együtt és nem foglalkoztam azzal, hogy nekem itt komolyabb dolgom is lenne. Erre mondják, hogy elkapott a gépszíj. De csak a zene és a zenekar tehet róla!

A közönség megőrült, a levegőt alacsonyan szálló emberek töltötték meg, a circle pit fogalma pedig teljesen átértékelődött a szememben, az eddig látottak csak kistestvérei voltak annak, ami a színpad előtt folyt. A zenekar hatalmas tempót diktált, szinte megszakítás nélkül kaptuk pusztító energiazuhatagot. Ez a slayeres, faék egyszerűségű hc mindennél jobban ütött. A Hatebreed már igazi nagyszínpados zenekar, de szerintem egy ilyen klubbulin vannak igazán elemükben, amit bizonyított, hogy Jamey folyamatosan vigyorgott, amikor éppen nem a dühös szövegeket kiabálta a mikrofonba.

Az igazi mélyütést a Destroy Everything vitte be, majd ráadás nélkül levonultak, amit egy ilyen buli után egyátalán nem kifogásoltam (ráadásnak jólesett volna a Ghosts Of War, de tényleg semmi kifogásom). Az, hogy jól, pontosan vagy mennyire technikásan játszottak teljesen lényegtelen, mindent beleadtak és most amikor zúgó füllel ezeket a sorokat írom még mindig úgy érzem, hogy szétverték az agyam egy lédús citromszelettel, melyet vaskos aranytéglára erősítettek. Nem akarok nagy szavakat használni, de valószínűleg életem egyik legjobb koncertjét láttam hétfő este! Felülmúlhatatlan teljesítményt nyújtottak.

Szöveg: Frogfoot. Fotók: Réti Zsolt. További képek a GALÉRIÁBAN.