RockStation

Halhatatlan harcosok: Voivod – Warriors Of Ice

2011. május 01. - sunthatneversets

Denis „Piggy” D'Amour 2005. augusztus 26-ai halálával sokan úgy gondolták, hogy a Voivod-nak annyi, hiszen ennek a kultikus kanadai bandának a zenei agya kétségtelenül a gitáros volt. A mester korábban már rögzíttet dalötleteiből, a megmaradt tagok két lemezt is kihoztak. Mind a 2006-os Katorz, mind a 2009-es Infini méltó emléket állított Piggynek, de emellett mindkettő remek album is lett. Az Infini kiadása előtt azt mondták Away-ék Voivod néven köszönik, itt a vége. A nagy zenekarok azonban nem tudják abbahagyni. Nincs itt a vég. 

Tovább

Májusi megjelenések

Megint eltelt egy hónap, most jön a május, amely a nyári, a hanghordozók piacán is tapasztalható uborkaszezon előtt még tartalmaz pár érdekes anyagot, esetleg új albumot, köztük a Zakk Wylde gitáros-isten vezette Black Label Society unplugged anyaga, amely jó felvezetése lehet a június végi budapesti koncertnek, de lesz AC/DC Dvd, Caliban EP, új lemezzel jelentkezik minden metál zenekarok egyik legrégebbije az Anvil, és a Saxon is újra támad. Persze akkor még nem beszéltünk az Amorphis és az Arch Enemy hónap végén esedékes új lemezéről sem. Továbbra is kékkel kiemelve azok a korongok, melyekről tervezünk írni. Ha valami elkerülte a figyelmünket jelezzétek kommentben vagy az rsszerk@rockstation.hu e-mail címen. Jó zenehallgatást májusra is! 

Tovább

Egymillióan a Rockért!

A Rockműhelytől Boltsek Andrea egy fontos kezdeményezés hírével jelentkezett:

Útjára indítottunk egy kezdeményezést a legnagyobb közösségi portálon, a Facebookon. A csoport neve: Egymillióan a Rockért!

A cél, hogy  felhívjuk az országos és kereskedelmi média, illetve azon személyek figyelmét, akik döntéshozók a rock és metalzenei rendezvények sorsát illetően. Ma Magyarországon több százezer fiatal hallgat rock és metal zenét, legyen az bármilyen irányzat. Ezt bizonyítja a fesztiválok látogatottsága, illetve azok az apró, regionálisan szerveződött közösségek, akik helyi szinten szintén próbálkoznak a kitöréssel - sajnos kevés sikerrel.
A szabadtéri rendezvényeken szinte már csak a kereskedelmi csatornák aktuális kinevelt reménységei kapnak lehetőséget, sok helyen azzal a felkiáltással, hogy ezek családi rendezvények, elfelejtve viszont azt, hogy az otthon maradó tinédzserek nagy része nem erre a zenére kíváncsi. Úgy tűnik, hogy az ő igényükkel senki sem törődik, illetve megpróbálják az ízlésüket, erőszakosan ebbe az irányba terelni. A rockzenekarok helyzete siralmas. A kereskedelmi adókon zajló tehetségkutatóba be sem tehetik a lábukat.
Magyaroszág e tekintetben jelen pillanatban ott tart, ahol a 60-es évek Amerikája. Szükség van egy újabb Woodstock-ra, hogy a pozícióban lévő személyek és a törvényhozók lássák, van igény erre a műfajra, de nincs szükség a korlátozásokra. A rock hangos, de nem ártalmas. A rock és a metal zenét nem kell összemosni a droggal, a balhéval, a rendzavarással. Erre a tarthatatlan jelenségre szeretnénk felhívni a figyelmet ezzel a csoporttal. Ha egyetértesz a törekvéseinkkel és tenni akarsz a rockzenéért, csatlakozz!

Az ügyben későbbiekben történt fejleményekről mi is beszámolunk!

Feldolgozás alatt: Deftones- Covers

Legyünk tisztában vele: a Deftones Covers albumja egy vaskos parasztvakítás! Legalább is azoknak, akik ismerik a sacramento-i alapbanda diszkográfiáját. Na jó, pontosítok. Négy teljes szám található a lemezen, ami most debütál, a maradék héttel már találkozhattunk a 2005-ös B- sides and Raritiesen. Innentől kezdve nincs túl sok minden, amiről beszélnünk kellene, de azért tegyük meg:
 

Tovább

Hivatalos: Mike Mangini a Dream Theater új dobosa

Minden Dream Theater rajongó megnyugodhat, mert ma hivatalpsan is bejelentésre került, hogy  a 48 éves Mike Mangini lett a DT új dobosa. A zenész korábban dolgozott az Annihilator és az Extreme zenekarokkal, de zenét már Steve Vai-val és a Dream Theater énekes James Labrie-al is. A hivatalos közleményekben mindenki nagyon boldog, hogy egymásra találtak. 

Így dobol Mike Mangini:

 

Egyenpólós metál - Children Of Bodom @ PECSA 2011.04.22.

Őrületes estében volt részem Nagypénteken - részt vettem életem egyik legfurább koncertjén gyerekkorom legfőbb metálszinterén, a Petőfi Csarnokban -, amely pár száz méterrel odébb, a Dürer kertben ért véget. A pecsában a finn metál légió talán leghitelesebb és legismertebb képviselője, a Children Of Bodom lépett fel.  A gitárvirtuóz Alexi Laiho vezette csapat legújabb lemezével, a Relentless Reckless Forever című albummal érkezett hozzánk a The Ugly World Tour névvel ellátott koncertsorozat egyik állomására. Egy-két barátom szerint a banda legutóbbi lemezei már nem bírnak akkora erővel, amit erősen megcáfolt a pénteki performance. Persze az elhivatott, Bodom-pólós metálosok biztosan zabálnak mindent, amit az espoo-iak  kidobnak a piacra. Na de evezzünk át az élmény vagy csalódás mezejére.

Tovább

Voivod - Itt a koncertlemez, de lesz stúdióalbum is

A Voivod új koncertlemeze, Warriors Of Ice címmel a tervezett áprilisi megjelenés helyett csak június 17-én kerül a boltok polcaira az Indica Records gondozásában, de digitális formában már megvásárolható. A lemezt 2009. december 12-én rögzítették Montrealban.

Az albumra a következő dalok kerültek:
01. Voivod
02. The Unknown Knows
03. The Prow
04. Ripping Headaches
05. Ravenous Medicine
06. Tribal Convictions
07. Overreaction
08. Panorama
09. Global Warning
10. Treasure Chase
11. Tornado
12. Nothingface
13. Brain Scan
14. Nuclear War
15. Astronomy Domine

 

Hogy jó fiúk legyünk, itt az albumot meghallgathatjátok:

A Voivod jelenleg épp új stúdióalbumon dolgozik, amelyen Dan „Chewy" Mongrain gitározik majd, és a visszatért basszusgitáros, Jean-Yves „Blacky" Thériault játéka lesz hallható. A csapat május 11-én Budapesten, a Club 202-ben koncertezik a Magma Rise és a Dystopia társaságában.

Phil Anselmo vérző fejjel is folytatta a koncertet

A Down New Yorkban a Best Buy Theater-ben adott koncertjén a zenekar gitárosa Pepper Keenan a Lifer című dal alatt a gitárjával féletlenül fejen találta Phil Anselmo énekest. Eddig ez "versenybaleset", de Anselmo kopasz fején felnyílt a bőr és a fejéből ömleni kezdett a vér. A rocker azonban nem azért rocker, hogy ilyen apróságok zavarják, így a koncert folytatódott tovább.

Tovább

DVD-n is megjelenik a Dream Thaeter dobos-keresése

Ma már kérem mindenből lehet egy kis pénzt, de reklámot minden bizonnyal csinálni. A kemény-vonalas Dream Theater rajongók kezén már biztos nincs köröm, alig bírják kivárni ki lesz Mike Portnoy utódja a dobok mögött. A zenekar e közben kis filmeket tol fel az internetre The Spirit Carries On címmel, melyben a bemutatják milyen zseniális dobosok meghallgatását csinálták végig. Szerintem ők már tudják ki a befutó, az a csoda, hogy még senki nem szólta el magát.

Ha valaki még nem tudná a jelöltek névsorát:

Tovább

The Black Dahlia Murder: íme a lemezcím, a borító és a számlista!

Ritual címmel fog napvilágot látni június 17-én a legújabb, szám szerint ötödik nagylemeze a tengerentúli dallamos death metal éllovasainak a The Black Dahlia Murder legénységének, melynek felvételeiért ismét Mark Lewis volt a felelős. A nagylemez a fanatikus rajongók számára egy 2000 darabra limitált exkluzív box formájában is elérhető lesz, ami az aktuális lemezcímhez tökéletesen passzoló különféle boszorkányos tárgyakat fogja rejteni úgy, mint varázspálca, boszorkánytábla, füstölők, koporsószeg, stb. A (változatlanul a) Metal Blade Records égisze alatt megjelenő, legújabb dalcsokor a következő tételeket fogja tartalmazni:

 

01. A Shrine To Madness 
02. Moonlight Equilibrium 
03. On Stirring Seas Of Salted Blood 
04. Conspiring With The Damned 
05. The Window 
06. Carbonized In Cruciform 
07. Den Of The Picquerist 
08. Malenchanments Of The Necrosphere 
09. The Grave Robber's Work 
10. The Raven 
11. Great Burning Nullifier 
12. Blood In The Ink

 

Bring Me the Horizon: a futball és a törött kéz esete!

 Az Egyesült Királyságot jelenleg az Architects és a Parkway Drive társaságában járó Bring Me the Horizon dobosa Matt Nicholls, (a már említett bandákkal való) futballozás közben sajnálatos módon eltörte a kezét, így a brit koncertsorozat további részében Dan Searle az Architects ütőse ugrik majd be a helyére! Azt, hogy a nálunk is esedékes felvonásban ki fogja betölteni Matt helyét egyelőre még nem tudni, de a frontember Oliver Skyes elmondása szerint semmi ok az aggodalomra! 

Renovage – Demo 2011

A Renovage egy fiatal zenekar, melyet 2010. áprilisában Kató Dániel (gitár) és Megyeri Zoltán (dob) alapított Enyingen. Később csatlakozott Göcsei Gergő (ének), majd Juhász Péter (basszusgitár). Eleinte feldolgozásokat játszottak, de aztán saját dalokra is gyúrtak, sőt az ismertebb Septicmen zenekarnak köszönhetően több koncertet is adtak.

Tovább

Jamey Jasta szólóalbumot ad ki

Jamey Jasta a Hatebreed frontembere szóló album megjelentetésére készül, amely július 26-án jelenik meg Jasta címmel. Jasta szerint a szóló lemez dalaiban több a thrashes és a rockos összetevő és több a tiszta ének is a tőle eddig megszokottnál.

A lemezen olyan kíváló zenészek vendégszerepelnek, mint Zakk Wylde, Tim Lambesis az As I Lay Dyingból, Philip Labonte az All That Remainsből, illetve Randy Blythe és Mark Morton a Lamb Of Godból. Az énekes főbandája a Hatebreed június 27-én Budapesten, a Dürer Kertben játszik.

Gary Moore emlékest!

Most pénteken egy nagyszerű muzsikus, a nemrég elhunyt zseniális gitáros-énekes, Gary Moore emléke előtt tiszteleg a Crazy Mama Music Pub! Az este házigazdája az Empty Rooms (Gary Moore Cover Band) lesz, akik a felejthetetlen dallamokkal hajtanak fejet példaképük előtt. Vendégeket is hívtak, hogy méltó módon idézzék fel Gary Moore fantasztikus pályafutását, így április 29-én fellép Nagy Gaby (NagyGaby Band), Kiss Zoltán (Iron Maidnem, Zöld a Bíbor Band), Mr. Basary (Örökség, ex-Kormorán), Szabó Miklós (Örökség, ex-Kormorán), Sárvári Vilmos (P.Mobil), Magasvári Viktor (Beatrice), Závodi János (Piramis) és Práder Vilmos (Ismerős Arcok).

Tovább

Szabad-e repülni?: FreeFlyZone- The Upcoming

 

Hogy őszinte legyek, hazudnék ha azt mondanám, hogy a FreeFlyZone nevével most találkozok először, bár ez az első alkalom, hogy nem élőben hallom a zenéjüket. Szóval koncerten a trió korrektül interpretálta azt a grunge/stoner életérzést, amit igazán nehéz összehozni. Klisés témákat könnyű ebbe a műfajba hozni, újításokat pedig leginkább necces, de mind a kettő kell ahhoz, hogy ennek a stílusnak egy jó elegyét eltalálja egy zenekar. Koncerten ez ment az FFZnak, na de mint tudjuk a lemez az egy teljesen más tészta.

Tovább

Room of the MAD Robots – Letölthető az első EP!!!

A zenekartól kaptuk az alábbi hírt:

Üdvözlet Mindenkinek! Eljött az idő a Room of the Mad Robots zenekar első kislemezének közfülre bocsátására, így a 2009 decemberi megjelenésű nagylemez (Mechanical Sound Empire) után, a második hangzóanyagunk lát napvilágot The Universe Is Indifferent címmel, mely a  www.roomofthemadrobots.hu honlapról letölthető. Reméljük sok örömet, esetleg katarzist sikerül közvetíteni az anyaggal, hallgassátok szeretettel, engedjétek, hogy átjárjon és magával ragadjon. A következő kislemezünk megjelenését ez év késő őszére várhatjátok. Találkozunk a koncerteken!

Breathe In Life European Tour@Dürer Kert

Időpont: 2011.04. 18., 20:00 

Helyszín: Dürer Kert, Budapest

 Fellépők:
 
Betraying the Martyrs (FRA)
My Autumn (RUS)
The Devil Came on Horseback (H)
The Sharon Tate (H)
 
 
 
 
 
Mivel sajnos a március a koncertélémény iránt érzett csillapíthatatlan vágyamat, számomra érdekes koncert hiányában sajnos képtelen volt kielégíteni, így elégedetten nyugtáztam magamban a hírt, miszerint lesz mire bólogatnom áprilisban, mielőtt még a pokoli sebességgel száguldó tavasz végi/nyári koncertsorozat gonosz gyorsvonatként elsodorna minket! Kissé fáradtan, kissé hétfői hangulatban, de harmadmagammal nekivágtam az estének, bízva abban, hogy egy szinvonalas, izgalmas eseménybe csöppenünk majd.
Tovább

Enter Shikari az A38 hajón

Szeptember 13-án a Skalar Music jóvoltából hazánkba érkezik az angol, elektronikus zenei elemekkel operáló post-hardcore csapat az Enter Shikari. A zenekar két vendége a szintén angol Your Demise, akik hardcore-punk zenében utaznak és a post-hardcore Letlive, akik Amerikából ruccannak át hozzánk. A koncert az A38 Hajón lesz.

 

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum