Úgy néz ki, hogy a 2012-es világvége (mfha) hangulat beindította az öreg rockereket is, hogy idén azért pörgetni kéne még egyet, ha már 14(!) éve nem került új anyag a rajongók kezébe. A 2006-ban újra – szinte – az eredeti felállásban játszó bandának az első korongja. Szinte, mert ugye David Lee Roth áll újra a májk előtt, de a négyhúrost a kis Wolfgang kezeli. Nem, nem Amadeus Mozartra gondoltam, hanem Wolfgang Van Halenre, Eddie kicsi fiára. Na de az album milyenre sikerült?
Az albumról az első kislemez január 12-én jelent meg, a Tattoo címmel – ez az album első nótája is egyben. Rádióbarát, tuti slágernóta – ennek megfelelően nyitott is az amerikai listákon és youtube-on is 3 millió letöltést ért el azóta. Nem rossz indítás.
A következő dal a She's the Woman már egy ízig-vérig Van Halen nóta, amit az 1976-os demóról kölcsönöztek, persze felújítva, újrahangszerelve (lesz még ilyen az albumon). Maga a dal rendben van, igazi hardrockos cucc. Az ezt követő szám, a You and Your Blues remek kis gitártémával indít, ami többször is visszatér a nóta alatt. Tök kellemes nóta, ez az egyik legjobb dal az albumról.
A China Town című szám Eddie kemény gitárfutamával indít, aztán felpörögnek a többiek is. A lendület végig kitart, jó tempós eresztés. Az ötödik dal, a Blood and Fire ismét a múltba nyúl vissza, ez a nóta az 1984 albumról maradt le, ott még instrumentális verzióban szerepelt (volna) Ripley címmel. Jó lett ez is, kicsit lazább, tök rendben van. Aztán újra felsír az a gitár (Bullethead), és vele együtt a tempó ismét felgyorsul. Remek rohanás az egész dal alatt.
A következő nóta (As Is) egy nagyon otromba hangos (picit debil) beszámolással indít, nem tudom, talán a dobos lehet... Mondjuk nem értem, hogy minek ez ide. A többi amúgy rendben, az előzőekhez hasonlóan tempós, a közepén Eddie bácsi szólózik egy jót megint (tapping technika rulez!). A Honeybabysweetiedoll is furán indul, de az egész dallal van valami baj. Nem nagyon illik a többi közé valahogy. A The Trouble with Never a jól megszokott Van Halen-es feelinget hozza, tök jó gitártémákkal, váltásokkal.
A tizedik, Outta Space ismét a régi, ki nem adott szerzeményt porolnak le az 1976-os demóról (ott még Let's Get Rockin néven futott). Ez ismét a jobbik részét hozza az albumnak, remek dal. A Stay Frosty egy laza jammeléssel kezdődik (jópárszol elhangzik a ’sztéjfroszti’..), aztán egy perc után elkezdenek rockzenét is játszani, mert az jobban megy nekik. Végére azért rendben megalakul a dal, ahogy az kell.
Az utolsó két nótát (Big River, Beats Workin) ismét a sokat emlegetett ’76-osdemókorongról bányászták el (Big Trouble, ill. Put Out the Lights néven futottak). Kellemes, hardrockos téma mindegyik. A Big River talán erősebb szerzemény a kettő közül és emiatt én ezt hagytam volna a végére.
Lee Roth szerint, ez az album valamiféle együttműködés a múltjukkal, utalva a jó pár régi nóta előszedésére. A gondolat szép, de talán van némi köze az ötven perc körüli játékidőhöz is… Mindenesetre az új albumot meglehetősen jól fogadták az USA-ban, nagy visszatérésről beszélnek. Rajongóknak kötelező, műkedvelőknek ajánlott.
