A Barbearst jó párszor sikerült már elcsípnem élőben, és sohasem okoztak csalódást. Azt a fajta stoner doom megközelítésű rockot, amit tolnak, tényleg csak szeretni lehet. Vaskos riffek, ízes szólók, de valahogy mégis benne van a modern rock/metál íze is a zenéjükben, de mindez egy nagyon pozitív kicsengésben. A Barbears amolyan tipikus buli zenekar, akiknek a koncertje közben megjön az ember kedve az életre, mert olyan őszintén tolja az arcába a tömény rokkot, hogy az örömhormonok önkéntelenül bólogatásra késztetik a hallgatókat. Ilyen élőben hallgatni a Barbearst.

A szegedi zenekar 2008 óta működik és ha jól számolom ez a második Ep-jük. A stílus nagyjából az ízes rock and rolltól kezdve a Downos doom riffeken át, a már-már thrashbe hajló metál között helyezkedik el. Összképét tekintve viszont igazi zsíros rock zene, ahogy a zenekar mondja: „Nincsenek nagy megfejtések, csak az igazi csúnya férfizene.” És ehhez is tartják magukat a srácok.

A kezdő Misty Dawn egy lazulós blueos tételként kezdődik, aztán egy fasza kis reszelős rockba fordul át. Van benne súly rendesen. A Soul Sucker kicsit heavy rockos beütése ellenére is eszembe juttatja a Clutchot, ami talán azért is van, mert Garamszegi Balázs –amúgy kifogástalan- ének stílusa hasonló Neil Fallonéhoz. A Death’s Shadow már ennél kicsit sötétebb, súlyosabb szám, amit a cím is tükröz, és az irányvonal itt már inkább Pantera. A zárásra is marad a régi vonalas zakatolós riffekből, de inkább a doomos refrén dominál Corrosion Of Confirmity hangulatban, ebben a számban sülnek el a legjobban a szólók is.

Összképében egy nagyon hangulatos dalcsokrot kapunk, különösebb megfejtéseket tényleg nem találunk a Doombarban, de vannak zenekarok, akiknek jól áll ez a fajta kicsit nihilista hozzáállás. Paraszt riffek, faszán elkapott doomos lassulások, és megvan alatta annyi kosz, zsír, és mocsok, hogy önfeledten belebólintson egy két ütembe.

A Doombar egyébként nagyon vastagon szólal meg – köszönhető Vári Gábornak - és tényleg kijött a lemezen is az a dinamika, amivel élőben működnek Barbearsék. Végig benne van a feszkó az EP-ben, ami mondjuk így négy szám, majd’ húsz perc távlatában még pozitív, de hosszútávon kicsit monoton lehet. Itt még annyira nem érződik, de egy nagylemeznél, vagy a következő EP-nél talán érdemes lenne elvenni, mást hozzáadni a muzsikához.