Amikor a Veil Of Maya turnéja keretében májusban nálunk járt a djent svéd élcsapata, a Vildhjarta, akkor még nem tudhattuk, hogy ősszel ismét útba ejtik majd hazánkat Jeff Loomis és a Mouments társaságában. Így viszont az alábbi interjú akár kedvcsinálóként is szolgálhat a novemberi koncerthez...

A zenekar 2005-ben alakult, tavaly szerződtetek a Century Mediához, van egy „Måsstaden” című albumotok és egy EP-tek (Omnislash) – mit mondanátok még a bandáról?
Daniel Bergström (gitár): Nem is tudom, mivel kezdjem. 2005-ben indultunk. Összeálltam két másik sráccal, hogy valami extrémebb fajta metalt játsszunk. Elég döcögősen ment, mert egy eldugott városban élünk, a semmi közepén, így országszerte kellett tagokat keresgélnünk, és az internetet használtuk, hogy megtaláljuk a többieket. Koncertezni is szerettünk volna, de a fő célunk nem ez volt, hanem hogy zenét írjunk. Némi idő elteltével ráeszméltünk, hogy nem vagyunk képesek tartani a magunk által kitűzött belső határidőket, és hogy ehhez kiadóra van szükségünk. Olyan tervünk is volt, hogy önmagunkat menedzseljük, de idővel rájöttünk, túl sok melóval jár ez ahhoz, hogy mi magunk képesek legyünk erre. A Century Media felvette velünk a kapcsolatot, elég alaposan átbeszéltük velük a dolgokat, és jól érezzük magunkat náluk. Nagyon sok teret és időt hagynak nekünk, rendkívüli módon tisztelnek minket és azt, amit csinálni akarunk. Szóval ilyen értelemben igazán szeretjük a kiadónkat.
Calle Thomer (gitár): Észrevettük, ahogy a szerződés megkötése után megnövekedett a rajongótáborunk. Úgy ötezerrel többen lájkoltak minket Facebookon, rögtön azután, hogy bejelentettük a szerződést a Century Mediával.

A lemezetek címe kicsit úgy hangzik, mint a „mastodon” szó...
Daniel Bergström: Igen, ezt gyakran halljuk. Össze szokta zavarni az embereket.

Viszont a kettőnek semmi köze egymáshoz, igaz?
Daniel Bergström: Nem, abszolút nem. Olyasmit jelent svédül, hogy „sirályok városa”. Ez egy ilyen bugyuta név. Néha lehet hallani nálunk. Magam is találkoztam vele párszor odahaza Svédországban. Olyasmire használják, ami nem létezik. Egy város, vagy bármi, ami nem létezik, és ami butaság. A sirályok is tudnak hülyék lenni. Szóval nagyon bejött nekünk ez a cím. Nem éppen szokványos. A legtöbben talán azt várták, hogy valami jópofa címet adunk a lemeznek: „Megszállók az űrből”, vagy valami hasonló...
Calle: De még ha hülyén is hangzik, ugyanakkor erőteljesen is.
Daniel Bergström: Így van, gonoszul hangzik. Ahogy a sirályok is lehetnek gonoszak. Nagyon önző lények.

És honnan ered a zenekar neve?
Daniel Bergström: Az is a svéd nyelvből. Ha ismered a Dungeons And Dragons szerepjátékot, annak a svéd változatából. Van egy kiegészítő könyv hozzá, amelyben szerepel egy Vildhjarta nevű hatalmas varázserdő. Szóval innen szedtük.

Vagyis a lemezeitek címe és a banda neve is svéd, mégis angolul írjátok a szövegeiteket.
Daniel Ädel (ének): Igen, legalábbis egyelőre. De ez még változhat.
Calle: Az első lemezre angolul írtuk a szövegeket, mert úgy éreztük, a gonosz hangulathoz az illik jobban. Aztán ki tudja, a következő lemezre talán már svédül is fogunk írni.
Daniel Ädel: Én ugyanúgy írok szövegeket svédül, mint angolul.

Nyilván könnyebb svédül kifejeznetek magatokat, és igen egyedivé is tehetne benneteket.
Daniel Ädel: Igen, de az angolnak nagyobb a szókészlete, mint a svédnek. Valahogy angolul árnyaltabban lehet fogalmazni. Ezért is passzolt ehhez az albumhoz annyira az angol. A svéd viszont az anyanyelvünk, úgyhogy könnyű svédül írnunk.

Amitől viszont valóban különlegesek vagytok, az a két énekes és a három gitáros. Hogyan osztjátok fel egymás között a melót, amikor írtok?
Calle: Az énekes Daniel írta a szövegek nagy részét, úgy 99%-át, a gitáros Daniel pedig a zene 99%-át írta a lemezre.
Daniel Bergström: Egymás visszajelzéseire építünk, de nem igazán dolgozunk együtt. Nem látjuk egymást, nem is játszogatunk a riffekkel.
Daniel Ädel: Csak úgy magunkban írogatunk, a számítógép előtt ülve.
Daniel Bergström: Egészen a mostani turné kezdetéig hét fős banda voltunk, most meg már hatan vagyunk, mert megváltunk az egyik gitárostól. Az eredeti elgondolásunk az volt, hogy mindent élőben akartunk eljátszani, számítógép nélkül. Idővel azonban rájöttünk, hogy ahhoz úgy ötven ember kellene a színpadra, szóval vissza kellett vennünk, és optimalizálnunk az élő teljesítményünket. Most hatan vagyunk, és jobban is érezzük így magunkat.

Miért kellett mennie a gitáros Jimmie Åkerströmnek?
Daniel Bergström: Én személy szerint sosem éreztem, hogy rendesen betöltené a harmadik gitáros szerepkörét. Semmit sem írt a zenekarnak, és nem érezte át a szerepet sem, amelyet be kellett töltenie.
Daniel Ädel: Szóval vele közösen döntöttünk úgy, hogy inkább hatosban folytatjuk. De továbbra is jó barátok vagyunk.
Daniel Bergström: És nem egyik napról a másikra született meg a döntés. Ez egy több éves folyamat volt nálunk.

Szóval most már hatan vagytok, ami azért még mindig elég sok ember. Nem okoz ez néha fejfájást a szervezőknek, hiszen nyilván több ételre és italra van szükségetek?
Daniel Bergström: Emiatt sose voltak gondjaink. Viszont tegnap Bécsben játszottunk, és a színpad elég kicsi volt. Állandóan egymást tapostuk.
Calle: Headbangelni sem tudtunk, leginkább egy helyben álltunk.
Daniel Ädel: Elég nagy területre van szükségünk, hogy mozogjunk, headbangeljünk, és rendes színpadi show-t nyújtsunk. Ehhez jó nagy színpad kell.
Calle: Igazából nincsenek színpadi show-elemeink, főleg a kis színpadokon nem alkalmazhatunk ilyesmit.
Daniel Bergström: Szerintem igenis csinálunk show-t a színpadon. Méghozzá jót.
Calle: Jó, de semmi nincs előre megtervezve.
Daniel Bergström: Persze, nálunk nincsenek előre megtervezett dolgok, de igenis próbálunk látványt nyújtani.
Az ének korábban dallamosabb volt nálatok. Miért döntöttetek úgy, hogy visszavesztek ebből?
Daniel Ädel: Mert úgy éreztük, hogy túl sok banda csinál most ilyesmit, és más irányban akartunk elindulni. Valami súlyosabbat, gonoszabbat, extrémebbet akartunk, a sok dallamos ének pedig nem tette ezt lehetővé.
Calle: De az előző énekesünk sem passzolt a bandába.
Daniel Bergström: Igen, ez volt a másik ok. De szerintem tényleg túl sok zenekar csinálja, és ez már elég unalmas. Előbb a kiabálás, aztán a tiszta ének a refrénben. Teljesen kiszámítható.
Calle: Nem is magával a tiszta énekkel van a baj. Sok banda rosszul csinálja.
Daniel Ädel: Ott van viszont Elliot Coleman, a Tessaract új énekese (azóta már nem tagja a zenekarnak – a szerk.). Ő nagyszerű. Nem sokat ordít, de az üvöltései tényleg jók. Izgalmasan csinálja.
Calle: Nekem először nem jött be, de láttam élőben, és eldobtam az agyamat a hangjától. Ő jól csinálja.
Daniel Bergström: Néhány bandának tényleg jól megy. A legtöbbnek viszont nem.

Találónak érzitek magatokra nézve a „djent”, „progresszív metal”, „progresszív death metal” megnevezéseket?
Daniel Bergström: Persze, hogyne.
Calle: Nekünk bármelyik megfelel. De mondhatnak rá akármit, nekünk mindegy. A lényeg, hogy bejöjjön az embereknek.
Daniel Bergström: Metal, groove, djent... Nevezd aminek csak akarod. Egyértelműen részesei vagyunk a djent virágzásának. Észrevettük, hogy sok banda próbálja magát távol tartani tőle, de nekünk semmi bajunk vele. Ha az emberek annak akarnak nevezni minket, hát tegyék.

Említettétek, hogy a városotok, Hudiksvall eléggé távol esik mindentől. Nagy város? Híres valamiről? Nem igazán emlegetik Svédországgal kapcsolatosan.
Daniel Bergström: Nem híres semmiről. A legtöbben Svédországban nem is tudnak a városról.
Daniel Ädel: Leginkább talán a becenevéről ismert: Glada Hudik. Ez a régi időkből ered, amikor a dúsgazdag gyártulajdonosok gyakran rendeztek nagy mulatságokat. Rengeteget ittak és nagyokat mulattak, ezért hívták a várost Glada Hudiknak, ami azt jelenti, Boldog Hudiksvall.
Calle: Néhány éve lett valamennyire ismert, mert van egy szellemi fogyatékos emberekből álló színtársulata, amely Elvis-show-t csinál.
Daniel Ädel: Szóval vagyunk mi, és vannak ők. Igaz, hogy mi annyira nem vagyunk sikeresek.

A svéd bandákat – mindegy hogy hagyományos, klasszikus, dallamos doom, hard rock vagy death metal stílusról van szó – mindig megkérdezem, mi a titka a svédes hangzásnak, mert szerintem a svéd zenekarokból irányzattól függetlenül mindig ki lehet hallani.
Daniel Bergström: Szerintem ennek rengeteg oka van. Az egyik az, hogy nem próbálunk versengeni más bandákkal, az amerikai csapatokkal. Nem próbáljuk más zenekarok stílusát utánozni. Mondhatni, egymást másoljuk Svédországban.
Calle: Az iskolákban is könnyű próbahelyet találni, könnyen lehet hangszerekhez jutni.
Daniel Ädel: Rengeteg a szabadidőnk egy nyolc órás munkanap után. Svédországban az emberek nagyon megbecsülik a szabadidejüket, sok időt szentelnek a hobbijuknak. Van időnk a saját kis dolgainkra. Különösen télen. Ha már kimozdulni nem lehet, muszáj csinálni valamit.
Daniel Bergström: A tél hosszú és nyomasztó, amiből valószínűleg egyenesen következik a nyomasztó zene. Hozza magával a melankóliát. A hosszú és nyomasztó télen a nyárra vágysz, aztán amikor itt a nyár, akkor úgy érzed, túl meleg van.

És mit gondoltok arról, amilyennek a legtöbben látják a svéd embereket: melankolikusnak, depressziósnak stb.?
Daniel Bergström: Valamennyire talán stimmel, de szerintem elég őszinte emberek is vagyunk. Azt mondjuk egymásnak, amit érzünk. Velünk igazán könnyű kijönni, máshol viszont a legtöbben azt mondják rólunk, hogy hűvösek vagyunk, amivel nem értek egyet. Jó, rendben, nem bulizzuk át az egész éjszakát, viszont akiket ismerünk és akik közel állnak hozzánk, azokkal őszintén megosztjuk az érzéseinket.
Daniel Ädel: Svédországban hatalmas területek vannak. Kilencmillióan vagyunk, és mindenkire nagyon nagy tér jut, ehhez szoktunk hozzá, ezért összességében igen nyugodt emberek vagyunk, azt hiszem. Minél északabbra jársz Svédországban, annál nyugodtabb az emberek beállítottsága.
Daniel Bergström: Ez az első turnénk, és legalábbis az eddigi bulik alapján mi vagyunk itt a nyugis banda. Az a banda, amelyik leül és lazít, míg a többiek csajoznak, bepiálnak, meg minden. Mi meg húzunk vissza a szállodába, ha úgy érezzük, hogy itt az ideje, és ledőlünk pár órára.

http://www.facebook.com/vildhjartaofficial
Elhangzott a Tilos Rádió GOREZONE műsorában 2012.09.10-én.