A Refused nem egy szavatartó zenekar. 1999-es kinyilatkoztatásuk lényege (miután keményen kritizálták a fennálló világrendet, a sajtót és úgy nagyjából mindent, ami modern korunk rákfenéje), hogy soha többé nem állnak színpadra közösen és teljes egészében felszámolják magukat. Tették mindezt úgy, hogy egy évvel megelőzően alkották meg a zenei életre hatalmas hatást gyakorló és a rajongók által is kellően elismert The Shape of Punk To Come-ot. Döntésük miértje szerintem teljesen mellékes, a lényeg, hogy közönségük hatalmas részét, köztük engem is, megfosztottak a lehetőségétől, hogy ezt az ipari mennyiségű energiát, frusztrációt és dühöt átélhessem egy koncert alkalmával.

2010-ben az Epitaph kiadó felrakott a Refused homepage-re egy "coming soon" feliratot és ezzel kezdetét vette a találgatás. Hol, mikor és miért? 2011-ben az is hivatalossá vált, hogy egy év múlva fellépnek a Coachella feszten és innen már folyamatosan jöttek az infók a további fellépésekről, így eljutottunk odáig, hogy a fesztivál szezon zárultával végre klubban is el lehet csípni a zenekart.

Október elsején el is jött a nagy nap és ha nem is itthon, de a hosszú évek során második otthonná vált bécsi Arenaban azért csak meglestük a Refused-ot. A hírhedten antikapitalista zenekar koncertjéért  elkért 33/39 eurós jegyár kinek-kinek értékrendjére van bízva mennyire nyerő dolog, ez cseppet sem zavarta a sógorokat és az ezen ugyan bosszankodó, de ennek ellenére jegyet váltó hazai fanokat, csurig telt az Arena.

A mi jól bevált "bal elől" pozíciónk nyerőnek bizonyult, mert háborítatlanul és kiváló hangzás mellet élvezhettük a nem túl hosszú, de hiánytalan és intenzív koncertet. Mert szépíthetjük a dolgot, nézhetjük bárhonnan, a Refused sok jó dalt írt, szinte minden lemezre jutott belőlük, de amit a Shape-el letettek az asztalra, az lett az etalon és az est folyamán is ezen dalokat kísérte kitörő ováció és lelkesedés. El is nyomták a lemez nagy részét és ezek a nóták is sütöttek a leginkább.

Dennis Lyxzén énekes óriási frontember, igazi profi! A hátán elvitte az egész estet, társainak csak a megfelelő aláfestésről kellett gondoskodni, amit becsülettel meg is tettek. A hangzás, a koreográfia, a világítás rendkívül profi volt. David Sandström dobost azért kiemelném, mert ezeket a koránt sem egyszerű dobtémákat olyan elánnal és precizitással hozta le, hogy az minden elismerést megérdemel. Őserő a srác. Minden a helyén volt, hála égnek Dennis sem esett túlzásokba a számok közti agytágításban. Ha szigorúan ideológiai síkon hallgatnék zenét, lehet a Refused sosem kerül a látószögembe, de mivel engem kizárólag a zene érdekel, így nem esett nehezemre hallgatni a közhelypufogtatásokat, meg a Pussy Riotozást. Cserébe élőben hallhattam a Tannhauser-Derivé-t vagy a The Deadly Rhythm-öt.

És persze a ráadás első számaként a New Noise-t. Nyilván ezt várták a legtöbben, lázadó énem minden porcikája tiltakozott ellene, de zseniális volt és rendkívül boldoggá tett, nagyon élveztem. Ezt is kihúzhatom a kívánság listámról. Hamar lement a program, talán ha 75 percet játszottak, de nem volt hiányérzetem. Hallottam mindent, amiért jöttem, a zenekartól sem kaptam kevesebbet a vártnál, valami mégsem hagy nyugodni, de ez legyen már az én bajom. Azért bízom benne, hogy a Refused mellett Dannisnek marad ideje AC4 nevű zenekarára, mert őket is baromira megnézném már élőben!

FOTÓK: RÉTI ZSOLT (a képek az idei Novarock Fesztiválon készültek) 

A lehetőségért köszönet a SKALAR Entertainment-nek