Nem egyszerű a dolgom. Novemberben egy kisebb zenei sokk ért. Megjelent egy csomó jó lemez, felfedeztem újabb zenekarokat a véletlen kattintgatásnak köszönhetően. Közben előjött a thrash mánia, amit megfűszereztem egy csöppnyi plusz stoner ízzel. Alapból oda vagyok a stoner rockért, de szerintem ezzel már senkit nem lepek meg.

Nem egyszerű úgy írni egy albumról, hogy közben ennyi minden hatással van rám, és igazából mindig mást van kedvem hallgatni. Persze ez nem hátráltat abban, hogy elmondjam az új Room Of The Mad Robots album az I Stray mennyire….

Hehe, azt hitted mi, hogy valami gagyit fogok ide írni, de nem. Sőt kimondottan örülök, hogy van egy ilyen igazi ízig-vérig stoner magyar banda. Amióta nincs IstenHátaMögött eléggé kevés hazai zenekar tudott megfogni ebben a stílusban. Ott van mondjuk a Twin Cobra, amit még nagyon csípek, de róluk se hallani mostanában semmit.

Szóval elemezzük kicsit ezt a gyötrelmet. Illetve bocsi.. Analyse Agony helyesen mondva. Hatalmas nyitó szám, nagyon húzós riffel, tuti koncert klasszikus lesz belőle, biztos vagyok benne. Nem is kell ezt sokáig fejtegetni, mert elindítod a lemezt, ami mellesleg INGYEN LETÖLTHETŐ, és egyből magával ragad ez a feeling.

Emlékszem még a srácokat anno Ozzy előtt láttam az Arénában, azt se tudtam kik ők, de már akkor megfogtak a darbukával díszített, ízes stoner-rock muzsikájukkal. De haladjunk is tovább, a dob és már említett darbukával nyitó Sleeping Mind a maga kicsit elvont ének dallamaival nagyon bejön. A Bellow torzított gitárral nyitása nagyon bejön, egyből felkapod a fejed, hogy mennyire összhangban tudnak lenni ezek a keleties hatásokkal az igazi durván torzított gitárok. Ami nekem kicsit fura az anyaggal kapcsolatban, hogy nagyon sok helyen lágy az ének. Nem azt mondom, hogy rossz, csak én egy kicsit több agressziót, vadulást jobban mögé tudnék képzelni, de így is nagyon bejön, és sokat hallgatom.

A Stovepipe az album akusztikus száma, amire igazából annyira nem lenne szükség. Illetve nekem nem. Kicsit úgymond megtöri az eddigi húzós egységet. Persze elhiszem, hogy koncert közben mondjuk, jól jön egy ilyen kis lightosabb szám, csak így a CD-n nekem annyira nem jött át (hogy menőn fejezzem ki magam).  Persze ez nem azt jelenti, hogy élőben sem tetszene. Ki tudja, lehet koncerten meg ez lesz a kedvencem…

Viszont ettől a számtól kezdve belassulunk eléggé rendesen. Leül a lemez rendesen, de azért itt is hallhatunk hatalmas énekdallamokat, és érzelmesebb ordításokat, amik úgy hozzák azt a bizonyos extra érzést. Tudod, veled is tutira volt már olyan, hogy totál átérezted, amikor pl: Anselmo ordítja, hogy "What is my name?"

Itt is vannak ilyen hatások, persze nem annyira erősen, de így ebben a ködös ocsmány időben tökéletesen érezni. A záró tétel Az I Hide Light meg maga az elszállás. Gondolom a srácoknak volt, ami inspirációt adott, de ez a szám kegyetlen jó. Olyan, mintha a kis varázsszőnyegen lebegnél. Persze ez a lebegés eléggé súlyosra sikeredik, de még is úgy vagy vele, hogy ne érjen véget inkább.

Igazából nem mondom azt, hogy elvakult ROTMR rajongó leszek, de bátran kimerem jelenteni, hogy az ilyen zenekarokat kéne nyomni és támogatni. Elismerem és tisztelem a 10-20-30 akár 40 éves zenekarokat, csak tudjátok nem nekik kéne lenniük már a vezető bandáknak. Igazából ez nem is az ő hibájuk. Egyszerűen nincsenek itthon olyan zenekarok, akik áttudnák, venni a nagyok helyét. Persze itt lehet magyarázni, hogy más világ volt anno, meg ingyenes letöltés sem volt, meg sziklamászós pornó sem, de értitek…

Ha valami jó arra úgy is kapós lesz a közönség. Béke, és szeretet, aztán ragadjatok egy gitárt, dobverőt és irány gyakorolni. Arról akarok már írni, hogy világhírű lett az XY magyar banda! Gyerünk skacok én, bízom bennetek.